Amikor szabad a pálya

Nem bontotta fel a Dunaferr Tornyi Barnabás szerződését, de a klub a továbbiakban nem tart igényt a szakember munkájára, aki az ügyvédjéhez fordult. A csapat szakmai munkáját szaktanácsadóként az a Gálhidi György irányítja, aki korábban már tevékenykedett Dunaújvárosban, és gyakorlatilag ingyen vállalta a feladatot.

Itt is lejárt az idôm? Tornyi Barnabás munkájára nem tartanak igényt Dunaújvárosban

Csank János:

Itt is lejárt az idôm? Tornyi Barnabás munkájára nem tartanak igényt Dunaújvárosban

Csank János: – Döbbenetes, ami itt folyik. A ligának, az MLSZ-nek, az edzőbizottságnak szava kell legyen ebben az egész ügyben. Túl bonyolult ez, hogy jelzőt találjak. Kirúgják Tornyi Barnabást, miközben mégsem… Hogy van ez? A másik a kollegialitás. Ha a klub így akarja elérni, hogy ne kelljen kifizetni Tornyit, akkor szerintem egy másik edző ott nem vállalhat munkát. Vagy ha nagyon megfizetik, azt mondom, nem szép dolog ilyen eljáráshoz asszisztálni, de istenem, sok pénzt adnak. De, hogy még ingyen, némi költségtérítés ellenében odamenni… Szerintem így súlyosan sérülhet az edző tekintélye kollégái előtt.
Mezey György: – Ez egy teljesen új fejezet. Fizetnek egy edzőt, aki nem kell, de kell egy edző, akit viszont nem fizetnek. Ha ezt valaki elmagyarázná nekem… Sajnálom, ezek a történetek számomra már követhetetlenek.
Kemény Dénes: – Egy munkakerülőnek ideális felállás lenne, dolgozni nem kell, még csak bejárni sem, de a fizetést adják. A kérdés az, hogy adják-e, mert gyakran hallani, hogy hónapok óta tartoznak. Játékosa amúgy sem nagyon maradt…
Nyilasi Tibor: – Vicc ez az egész, nem tudom, mit akarnak, de nagyon úgy fest, életképtelen ez a klub. Gyanítom, arra nincs pénz, hogy kirúgják Tornyit, viszont nem igazolhatnának, új edzőt sem hívhatnának, ezért kitalálják ezt a megoldást. Nevetséges, arra pedig nyilván hiába várunk, hogy a vezetőségből valaki feltegye a kezét: uraim, mi tettük tönkre a futballt ebben a városban.
Hajdú B. István: – A következő lépcső, hogy az lehet edző, aki fizet a kispadért, avagy Gálhidi Györgyöt egyszer simán ki lehet rúgni, hiszen most sem nagyon kell neki fizetni. Sajnos, egy fuldokló vergődéséről van szó, és ne legyen igazam, de reménytelennek látom a csapat helyzetét. Ám arról senki nem beszél: mi van, ha Gálhidi jó munkát végez, és bentmarad a csapat? Jövőre mit csinálnak? Nem tudom, a Tornyival szembeni eljárás mennyire (Duna)fair…
Kemény: – Ha én külföldi szálloda vagy utazási iroda lennék, előre elkérném a pénzt a magyar kluboktól, tisztelet a kivételnek.

Sokak szerint furcsa kettősség tapasztalható a magyar futballban: miközben szinte a teljes hazai élfutball anyagi problémákról beszél, az FTC, az MTK és a ZTE Cipruson, a Győr, a Siófok, a Sopron, az Újpest és a Videoton Törökországban, a DVSC Olaszországban készül a tavaszra.

Mezey: – Ez valóban érdekesnek tűnik, de azt hiszem, itt nem arról van szó, hogy panaszkodnak, miközben dőzsölnek, hanem néhány, nehéz helyzetben lévő klub erőn felül próbálja elérni, hogy normális körülmények között készülhessen, így őrizve a viszonylagos versenyképességet. A profiligának azonban ki kell találnia valami hogy a gazdasági háttér stabilizálódjon, mert ha a kirakat is repedezik, akkor még nagyobb bajba kerül a magyar futball.
Nyilasi: – Azért a felsoroltak nem mindegyike van bajban, de azt tudni kell, hogy itthon ilyenkor lehetetlen dolgozni. Úgy tudom, Cipruson normális körülmények között készülnek a csapatok, és nem elviselhetetlenül drága. Hol vannak már a boldog békeidők, amikor Dél-Amerikából garmadával jöttek a meghívások, és még fizettek is érte. Azok az idők, tudom, elmúltak. Akkor nekünk fizettek, most mi fizetünk – mindenért.
Hajdú B.: – A legtöbb csapat életképes, és mivel profinak tartják magukat, a borzasztó itthoni időjárás elől érthető módon külföldre menekülnek. Én nem tudom eldönteni, hogy egy-egy klub esetében az edzőtábor mennyire minősül pazarlásnak.
Csank: – Nem kettősség ez, otthon használhatatlanok a pályák, nincs ellenfél, edzőtáborba pedig el kell menni, ha el akarunk valamit érni, és az otthon sem lenne olcsóbb, ráadásul sok értelme nem lenne félméteres hóban játszani. Ahol most mi készülünk, ott van hetek óta a Dortmund amatőrcsapata, szóval, máshol ez nem jelenthet komoly tételt.

Nem utazhatott el csapatával a ciprusi edzőtáborba Keller József, mert az indulás előtti délután az FTC népligeti bázisán (ahol a zöld-fehérek edzőmeccset játszottak) ellopták a sporttáskáját, így nemcsak a pénze és az összes értéktárgya, hanem az útlevele is eltűnt. Haáz Ferenc technikai vezető szerint nem ez az első lopás a Népligetben.

Hajdú B.: – Ez akkor valóban a nép ligete, ahol valaki azt hitte, minden az övé, amit talál. A megoldás: zsebek a szerelésen. Lakáskulcs a mez bal felső zsebében, a címer alatt, slusszkulcs a jobb felsőben, útlevél a farzsebben.
Csank: – Vannak biztosan ferencvárosi érzelmű tolvajok, akiknek egy Fradi-játékos nyaklánca sokkal többet ér, mint egy hétköznapi lánc. Szóval, lehet, hogy az eltűnt dolgok a "családban” maradtak.
Kemény: – Ez Magyarország. Azért egy élvonalbeli csapatnál kell lennie olyan szintű őrzésnek, hogy ott mindenki biztonságban érezhesse magát, és ne csak az indulás előtti napokon.
Mezey: – Az egész életemet öltözőkben töltöttem, és általánosságban az a tapasztalatom, hogy ahol kulturált, egészséges környezetben él a csapat, ott ilyen nem fordulhat elő, de ott igen, ahol a nemtörődömség a jellemző, a futballszeretet nélküli, divatos szóval élve zsoldosvilág törvényei uralkodnak.
Nyilasi: – Felháborító, ezek szerint kell oda egy megbízható belső biztonsági szolgálat. Azért amíg Török Lajos irányította a létesítményeket, ilyen nem nagyon fordulhatott elő.

Rossz hír a miskolci futballszurkolóknak: a város önkormányzata nem vállal kezességet a DVTK százhúszmillió forintos hitelfelvételéhez, sőt, úgy döntött, a közgyűlés nem is tárgyalja a klub kérelmét.

Mezey: – Csendben visszakérdeznék: miért vállalná? Van-e olyan imázsteremtő jelenleg a diósgyőri futball, hogy vállalhassa? A profivilágot fel kell építeni, és szükség is van az önkormányzatra, amely a világon mindenhol segít, de csak erre építeni aligha lehet egy gazdasági társaság működését.
Kemény: – Nem tudom, Manchester városa mennyiben segíti a United együttesét, az mégis prosperál, még ha nyilván mások is a körülmények. Egy gazdasági vállalkozás alapja, hogy álljon meg a saját lábán, vagyis a lehetőségeihez mérje működési feltételeit, magyarul: a takarónál tovább ne nyújtózkodjon. Persze, a miskolci városvezetésnek jó lenne, ha az emberek egy sikeres csapatnak szurkolhatnának, de nekik ugyanolyan fontos, hogy a lakosság mondjuk jó péknél vásárolhasson. És a pék sem kér kezességet.
Nyilasi: – Mintha a város a befektetőkkel szemben helyezkedne el, pedig össze kellene fogni. Emlékszem, ott húsz-huszonötezer ember előtt játszottunk, egykoron a futball fővárosának nevezték Diósgyőrt, ott kötelezően lennie kell egy erős élvonalbeli gárdának.
Csank: – Ez most már tendencia. Az önkormányzat döntése, lelke rajta, de szerintem az államnak szerepet kell vállalnia. Ebben nem mi vagyunk a kompetensek, ezt sokkal magasabb szinten kell megvizsgálni. Azért azt hadd mondjam el, külföldön sem mindig direktben támogatják a klubokat az önkormányzatok, hanem egy adott beruházást helyi vállalkozókra bíz, azzal a kikötéssel, hogy a megbízás bizonyos százalékát az köteles a sportra, a kultúrára, vagy az egészségügyre fordítani, s így a vállalkozók úgymond leveszik a terhek egy részét az önkormányzatok válláról.
Hajdú B.: – Nehezen lesz így az élvonal borsodi liga. Mindazonáltal nem tudom, miskolcinak lenni mennyire az élet habos oldala, vagyis az önkormányzat nyilván felelősségteljesen döntött, amelynek futballbarátként én természetesen nem örülök, de az illetékesek nálam jobban tudják, a város kasszája mennyit bír el, és mire kell a pénz. Azt sem tudom, hogy ha a százhúszmilliót soknak találják, mondjuk feleekkora összegre tudtak volna-e kezességet vállalni.

A 1988-as Európa-bajnoki döntőbe jutott szovjet válogatott egykori klasszisa, Rácz László lapunknak adott interjújában elmondta: fia azért az MTK-ban szerepel, és nem az ő egykori klubjában, a Ferencvárosban, mert a zöld-fehéreknél több egyesülethez hasonlóan nem a tehetséges gyerekek játszanak, hanem azok, akiknek tehetősebb szülei szponzorálják, anyagilag segítik a klubot.

Kemény: – Ha ez így van, az nagyon sajnálatos. Hangsúlyozom, ha így van, mert ezt nem tudhatom. Azt igen, hogy ma már az élsportolói tagdíj is olyan összeg, amely több tehetséget kizár, és lehet, hogy vannak nagyszerű ígéretek szerényebb anyagi helyzetben lévő családokban, csak ez soha nem derül ki, gondoljunk csak arra, ki kezdhet el síelni vagy teniszezni. Azzal együtt, hogy annak idején a grundon is mindig az játszott, akié a labda volt, a dolog így nem etikus. Egy tizenkét éves kissrác nem érti, hogy a vidéki meccsre ő miért nem mehet, miközben látja, hogy négy, nála gyengébb társa viszont utazik, csak mert azok szülei mezt vettek vagy buszt béreltek. Ez feszültséget teremt, a sportban ismeretlen igazságtalansággal találkozik a gyerek, és ez óriási károkat okozhat a lelkében, az a legkevesebb, hogy abbahagyja a sportolást. A papától rendes dolog, hogy segít, még ha nem is várható el tőle, hogy akkor is adjon, ha van erre módja, amikor a fia nem játszik, másrészt ő meg van győződve róla, hogy a gyereke azért játszik, mert saját jogán helye van a csapatban, azaz jobb a társánál, és nem a támogatásnak köszönhetően került be.
Nyilasi: – Az én kisebbik fiam sem ott játszik, így nem ismerem a körülményeket. Amióta elüldöztek onnan, a klub életébe sem látok bele. Azt tudom, egykori játékosaim közül Albert Flórián és Telek András is ott dolgozik, nem hiszem, hogy ez lenne a divat.
Hajdú B.: – Azért az FTC és az MTK között elég szoros a kapcsolat… Magam hallottam ilyenről, és az a borzasztó, hogy a magyar labdarúgás morális helyzetében ezt a szurkoló alighanem el is tudja hinni. Ha pedig ez igaz, ne is szavazzon meg egyik önkormányzat sem százhúszmillió forintokat.
Csank: – Nem ismerem a körülményeket, de azt látom, hogy Rácz László mindig túl élesen, túl keserűen fogalmaz, talán ezért is kérdezik. Az bizonyosan tarthatatlan állapot, ha a gyerekcsapat akkor tud elutazni egy meccsre, ha a szülők összedobják a buszravalót. Ez a fajta támogatás Nyugaton sem szokatlan, más kérdés, hogy azért ott semmit, vagy mást várnak cserébe az adakozók, nem azt, hogy a gyerek feltétlenül bekerüljön a csapatba, ott más a kultúra. Régen én is voltam utánpótlásedző, ott "kőkemény profizmus” volt, egy apuka sem szólt bele, hogy miért ez játszik, miért nem az, de akkor a klub még adott buszt meg mezeket. Én azt sem értem, miért kell minden mecscsen ott lennie a szülőnek. Az iskolába sem lehet elkísérni a gyereket, én a fiam tíz meccséből jó, ha kettőre elmennék.
Mezey: – Talán naiv vagyok, de ezt vállalom, az én fejemben meg sem fordul, hogy ilyen megtörténhet. Nem tudom elképzelni, hogy egy gyerekekkel foglalkozó edző ne a szakmai indokok alapján állítsa össze a csapatát. Ha tényleg nem, és az játszik, akinek az apja pénzt csúsztat az edző zsebébe, elfogadhatatlan, az ilyen edző köpje szembe magát.