A javasasszony tudta a titkot

– Szóval, a Köln elleni meccs… Kevesen emlékeznek rá, de a KEK-visszavágó első gólja is a te érdemed volt, hiszen a beadásod után Strack combjáról a hosszú felső sarokba vágódott a labda, utólag bátran mondhatom: a mezőny legjobbja voltál.
– Pedig úgy tűnt, hogy nem is játszhatok azon a kupameccsen… – mondta a Golyó becenéven ismert Fekete László, aki – ezt említsük meg a fiatalabbak kedvéért – a pályán úgy száguldott, mint egy puskagolyó. – A vezetőedző, Temesvári Miklós a mérkőzés előtt közölte velem, hogy taktikai okokból a cserepadra ültet. Ebbe nem nyugodtam bele, hiszen menedzserek ültek a lelátón, és kíváncsiak voltak a játékomra, így hát szóltam a mesternek, hogy nekem mindenképpen pályára kell lépnem. Temesvári Miklós azt mondta, menjek vissza az öltözőbe egy óra múlva, addig megbeszéli a dolgot Ubrankovics Mihály pályaedzővel. Nos, becsületükre legyen mondva, végül is beleegyeztek abba, hogy kezdjek, és utólag csak azt mondhatom: remek edzői húzás volt, hogy játszattak…
– Azért tegyük hozzá: a hajdani Újpestbe nem volt könnyű bekerülni, főleg úgy, hogy valaki saját magát bekövetelje a csapatba. Azonban te kupaspecialista voltál, és a pályafutásod is egy nagy nemzetközi mérkőzéssel indult. Jól emlékszem?
– Jól. 1973-ban az Eusébióval felálló Benficát fogadtuk, mégpedig a hajdani Bajnokcsapatok Európa-kupájának második fordulójában. Trénerünk, Szűcs Gyula közvetlenül a találkozó előtt szólt, hogy feltétlenül számít a játékomra. Megvertük a portugálokat kettő nullára, továbbjutottunk, jól teljesítettem, és így stabilizáltam a helyem a kezdő tizenegyben, annak ellenére, hogy valóban nagyon erős volt a konkurencia: Zámbó Sándor, Bene Ferenc, Nagy László és Fazekas László játszott támadóként akkoriban a Megyeri úton. Tizenkilenc évesen nagy tettnek számított biztos kezdőnek lenni egy ilyen gárdában, főleg úgy, hogy akkoriban nem volt divat a kétcsatáros játék.

"A Dunaújváros elleni hét egyes győzelemmel végződő összecsapáson öt gólt szereztem, és a Népsporttól tízes osztályzatot kaptam. Abban az évben harmincegy alkalommal állítottam megoldhatatlan helyzet elé a kapusokat, és amire büszke vagyok, a találatok mindegyike akciógól volt. Itthon gólkirály lettem, az európai mesterlövészek rangsorában a második helyen végeztem, így Ezüstcipőt vehettem át. Az Aranycipőt a holland támadó, Kees Kist szerezte meg harmincnégy találattal, szóval ez ügyben nem lehet hiányérzetem."

– Annyiban volt könnyű dolgod, hogy a hazai bajnokságban is félelmetes góllövőnek bizonyultál.
–Minden szezonban eljutottam tizenöt-húsz találatig, de karrierem csúcsa az 1978–79-es bajnokság volt. A Dunaújváros elleni, hét egyes győzelemmel végződő öszszecsapáson öt gólt szereztem, és a Népsporttól tízes osztályzatot kaptam. Abban az évben harmincegy alkalommal állítottam megoldhatatlan helyzet elé a kapusokat, és amire büszke vagyok, a találatok mindegyike akciógól volt. Itthon gólkirály lettem, az európai mesterlövészek rangsorában a második helyen végeztem, így Ezüstcipőt vehettem át. Az Aranycipőt a holland támadó, Kees Kist szerezte meg harmincnégy találattal, szóval ez ügyben nem lehet hiányérzetem.
– Ám itt jön a fordulat: néhány évvel később mégis a másodosztályú Volán gárdáját erősítetted. Miért is?
– A sorozatos műtétek miatt nem tudtam olyan erőállapotba kerülni, mint amennyi az élvonalhoz kellett volna. Mégsem bántam meg az átigazolást, hiszen a Volánnál nagyon jó közösségbe kerültem, és bajnokságot nyertünk.
– Azért egy ezüstcipős játékos ennél többre is vihette volna…

– Megvolt rá az esély… Életem nagy lehetőségét 1984-ben kaptam a sorstól: a Hertha BSC szeretett volna szerződtetni, mi több, a németek háromszázezer dollárt, akkori árfolyamon úgy húszmillió forintot fizettek volna értem. Kiutaztam orvosi vizsgálatra, és megfeleltem, az iskolát is kiválasztottuk, ahová a fiam járt volna, ám a szerződésem kútba esett, mert a magyar menedzseriroda kevesellte az összeget.
– Ha nehezen ment is, azért végül csak Nyugaton folytattad a pályafutásodat.
– Ehhez már szerencse is kellett. Győrött játszottunk bajnokit az ETO ellen, és a Sturm Graz edzője megnézte a találkozót. Ô egyébként Burcsa Győző játékára volt kíváncsi. Ám Győző az első félidőben megsérült, lecserélték. Nekem aznap viszont kijött a lépés, gólt is rúgtam, és így az osztrákok engem vittek el. Sajnos csak hét hónapot játszottam Grazban, mert egy autón összevesztem az elnökkel. Bolond ügy volt: nem azt a típust kaptam, amit kértem, emiatt állt a bál, szerződést bontottunk, én pedig hazajöttem.

"Komlóról kaptam jó ajánlatot, és úgy döntöttem, odamegyek. Hatszázezer forintot adtak aláíráspénz gyanánt és egy szép szolgálati lakást. Most már elmondhatom: a másodosztályban ez akkor példátlanul nagy összegnek számított. Végül is mindenki megelégedésére a kilencedik helyen zártuk az évet, ez egy újonc csapattól elfogadható eredménynek számított – akkor. Szerződéshosszabbítást ajánlottak, én erre azt mondtam, hogy tegyünk egy indigót az előző papírok alá. Erre azt felelték, hogy ha még egy évig fizetniük kell engem, akkor tönkremegy a bánya."

– És idehaza az első osztályt már nem vállaltad…
– Nem, mert nagyon rossz állapotban volt a térdem, és tudtam, hogy a mindennapi tréninget nem bírja el. Komlóról kaptam jó ajánlatot, és úgy döntöttem, oda megyek. Hatszázezer forintot adtak aláíráspénz gyanánt és egy szép szolgálati lakást. Most már elmondhatom: a másodosztályban ez akkor példátlanul nagy összegnek számított. Végül is mindenki megelégedésére a kilencedik helyen zártuk az évet, ez egy újonc csapattól elfogadható eredménynek számított – akkor. Szerződéshosszabbítást ajánlottak, én erre azt mondtam, hogy tegyünk egy indigót az előző papírok alá. Erre azt felelték, hogy ha még egy évig fizetniük kell engem, akkor tönkremegy a bánya.
– Hát, nem ment tönkre.
– Még fél évet játszottam a BVSC-ben az NB III-ban, aztán kimentem Ausztriába bohóckodni a hetedik osztályba. Innen már kiesni sem lehetett, mert nem volt hova. Az osztrákok egy garnitúra szerelésért vettek meg. A harmadik szezonban aztán robbant a bomba: felkerültünk a hatodik ligába. Nekem már csak ez hiányzott, egyből abbahagytam az aktív futballt.
– A dicséretet ne halld meg, a megállapítást azonban kérlek igen: nagyszerű labdarúgó voltál, ehhez képest a huszonegy válogatottság kevésnek tűnik. Nincs benned hiányérzet?

– De, van. Elkövettem egy nagy butaságot az 1978-as, Argentínában rendezett világbajnokság előtt. Belekevertem a magánéletemet a szakmába. Hólya István, az Újpesti Dózsa akkori elnöke lakást ígért, amire nagy szükségem is volt, mert akkor született meg a fiam. A lakásátadás késett, én pedig kijelentettem, hogy addig nem csatlakozom a nemzeti tizenegyhez, míg a költözésen túl nem vagyok. Kitaláltam egy sérülést, és lemondtam a vébéről. Amikor megkaptam a kiutalást, akkor a válogatott már edzőtáborban készült, és már nem tehettem semmit. Ezt a tettemet azóta ezerszer megbántam. Szegény Baróti Lajost, akkori szövetségi kapitányunkat nagyon sok támadás érte miattam, hogy miért nem vitt ki egy kisebb sérüléssel a világbajnokságra, de nem ő volt a hibás, hanem egyszerűen nem akartam menni.
– Tán nem is bántad annyira… Tudod, annak idején sokat nevettünk a repülőtől való félelmed miatt.
– Azért az argentin utat vállaltam volna. Azonban tény: én vagyok a második labdarúgó a magyar futballtörténelemben – az első a legendás Sándor Károly –, aki válogatott mérkőzésre nem a csapattal utazott, hanem külön személygépkocsival. Prágában játszottunk olimpiai selejtezőt, és senki sem tudott rávenni, hogy felüljek a repülőgépre. Így Szepesi György MLSZ-elnökkel együtt autóztunk a találkozó színhelyére. Ha játékos-pályafutásom alatt nem akartam messzire utazni, akkor Újpalotán felkerestem egy javasasszonyt, aki olyan szert adott, amelytől belázasodtam. Ez a módszer, tudom, nem egészen korrekt, de néhányszor bevált.

"Amikor átestem a szívkatéterezésen, akkor szembe kellett néznem a szomorú ténnyel: elkerülhetetlen a műtét. A szívem öt fontosabb erét ki kell cserélni. A beavatkozás előtti éjszaka nem aludtam egy percet sem, számot vetettem az életemmel. Hét és fél órán át tartott az operáció, és csak egy deciliter vért veszítettem, viszont – mint utólag megtudtam – több mint négy órán át állt a szívem. Egy héttel a műtét után már kakaspörköltet ettem. Most jól érzem magam, bár nyolc-tíz évente újra ki kell cserélni a csöveket. Megöregedtem, na…"

– Ám volt olyan betegséged, hogy jobb lett volna, ha a javasasszony segít. Néhány évvel ezelőtt súlyos szívműtéten estél át. Hogy vagy most?
–Tizenhat évvel ezelőtt kezdődtek a gondok. Ausztriában egy mérkőzés után rosszul lettem, hazahoztak, és befeküdtem a Szabolcs utcai kórházba kivizsgálásra. Katéterrel megnézték a szívemet, és megállapították, hogy súlyos érszűkületem van. A diagnózis után a futballt teljesen takarékra vettem. Az edzésen éreztem, hogy az intenzívebb terhelésnél a szívem rendetlenkedik, és így telt el tizennégy év kisebb-nagyobb roszszullétekkel. Tavalyelőtt jött az újabb roham, és akkor azt mondtam, hogy végére járok a dolgoknak. Megkerestem Papp Lajos profeszszort Pécsett, és megkértem, bármi áron gyógyítson meg. Amikor átestem a szívkatéterezésen, akkor szembe kellett néznem a szomorú ténnyel: elkerülhetetlen a műtét. A szívem öt fontosabb erét ki kell cserélni. A beavatkozás előtti éjszaka nem aludtam egy percet sem, számot vetettem az életemmel. Hét és fél órán át tartott az operáció, és csak egy deciliter vért veszítettem, viszont – mint utólag megtudtam – több mint négy órán át állt a szívem. Egy héttel a műtét után már kakaspörköltet ettem. Most jól érzem magam, bár nyolc-tíz évente újra ki kell cserélni a csöveket. Megöregedtem, na…
– A civil életedben megtaláltad a számításod?
– Eredetileg hentes a szakmám, és most is a húsiparban dolgozom mint üzletkötő. Rengeteget utazom, így mérkőzések többségét a televízióban látom, ám ha tehetem, felülök a lelátóra.
– A nehéz helyzetben lévő magyar futballnak nagy szüksége lenne a nagy tapasztalattal felvértezett Fekete Lászlóra. Nem vágysz kispadra?
– Nem. A véleményem enyhén szólva is lesújtó: a jelenkori körülmények között semmilyen szerepet sem akarok vállalni a labdarúgásunkban.