Ferenczi István újabb kihívása

- Nézi az olimpiát?
- Még szép - adott egyértelmű és gyors választ Ferenczi István, a Vasas támadója, aki a magyar profibajnokságban igazán jól kezdett, hiszen a Kaposvár ellen két gólt szerzett, igaz, csapata így is kikapott 3-2-re a nyitó fordulóban. - Ha a tévé előtt ülök, és van rá időm, akkor a magyar érdekeltségű közvetítéseket mindenképpen megnézem. Lelkes szurkoló vagyok, de a legjobb mégis az, amikor magyar siker születik, mert ilyenkor rettenetesen büszke vagyok.
- Kedvenc sportág? A futballon kívül természetesen.
- Szeretem az ökölvívást, a vízilabdát, no és remélem, a kézilabdás lányaink is sikeresek lesznek, akárcsak Cseh László. Éppen valamelyik nap láttam a tévében, hogy szegénynek bedagadt a bokája. Sajnálom, hogy a lábtörés kibillentette a felkészülésből, de ugyanakkor ahogyan mindenki más, én is bízom benne. Elképesztő rivaldafényben van, ráadásul hatalmas a várakozás vele szemben. Drukkolok neki nagyon. Amúgy is örök optimista vagyok, és az athéni játékokon tizenhárom aranyérmet várok a magyaroktól.
- És a Vasastól, az Arany Ászok Ligában?
- Nehéz kérdés… Jó csapatba kerültem Angyalföldön, a jó szereplés lehetősége megvan ebben a társaságban, de tudja, az az igazság, hogy számomra a tavalyinál is kiegyensúlyozottabbnak tűnik a mezőny. Bárki megverhet bárkit, és az, hogy rengeteg a vidéki csapat, csak jót tesz majd a labdarúgásnak. Sok néző, hangulatos meccsek, ezek fontos dolgok.
- Megint optimista.
- Ilyen vagyok. De akkor írja le azt is, hogy szerintem a Vasas lesz a meglepetéscsapat a bajnokságban.
- És Ferenczi István a meglepetésember?
- Az is szép lenne, de egyelőre várjunk még ezzel.
- Két gólt lőtt a nyitányon. Ez azért nem rossz kezdés.
- Nem rossz, de sajnos pontot így sem tudtunk szerezni a Kaposvár ellen. Az önbizalmamnak mindenképpen jót tett az a két találat, de akkor leszek igazán elégedett, ha szombaton megverjük a Nyíregyházát. Hazai környezetben, saját szurkolóink előtt kizárólag győzelemre játszhatunk majd, a döntetlen már rossz eredmény. Erre nem is merek gondolni.
- Lelkesen beszél. Jól érzi magát újra Magyarországon?
- Most már igen. Nem voltam olyan sokat távol az otthonomtól, hiszen Németországban csak fél évet húztam le, de azért kissé ijesztő volt, ami a magyar futballban zajlott a nyáron. Ez a sok költözés, meg az ilyen-olyan ügyek… Ezek nem tesznek jót a magyar labdarúgás megítélésének, de most, hogy elkezdődött a bajnokság, már csak a játék a lényeg, és remélem, az is marad. Na, ezért csakugyan jól érzem magam. Angyalföldön jó helyre kerültem, a társaim befogadtak, nekem pedig nincs más dolgom, mint továbbra is meghálálni a bizalmat.
- Újpesten is szinte befogadták már…
- Elismerem, nagyon jól bántak velem a Megyeri úton. Kedvesen, szeretettel fogadtak, éreztették, hogy szükségük lenne rám, s bár alighanem minden épeszű ember az Újpest ajánlatát fogadta volna el, én mégis a Vasas mellett döntöttem, holott még az MTK is képben volt.
- Ne szégyellje kimondani: több pénzt kapott…
- Higgye el, nem erről van szó. Sőt, ha úgy számolok, hogy az Újpest a nemzetközi kupában indul, és az egyik bajnokesélyes, akkor azt kell mondanom, a liláknál talán még többet is kereshettem volna. De nekem fontos volt, hogy ha lehetőségem van rá, akkor adott esetben elengedjenek külföldre, és Újpesten ezt nem tudták garantálni a vezetők.
- Külföld?
- Majd egyszer, újra, igen.
- Huszonhét éves. Fel nem tudnám sorolni, hány klubban játszott már. Állandóan jön-megy…
- Tény, hogy sok helyen megfordultam a pályafutásom során. Egyszerűen így alakult, és elismerem, olyan vagyok, mint a magyar futballklubok: folyton elköltözöm.
- Nem én mondtam.
- Persze, ezt én is tudom magamról…