A meccs helyett Columbót nézte

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2004.10.01. 18:50
Címkék
A Vasast fogadja az Arany Ászok Liga nyolcadik fordulójában a Debrecen. Az Oláh Gábor utcai stadionban alighanem nagy csatát vív majd a bajnoki címre pályázó Loki és az edzőváltás után új utakon járó angyalföldi együttes. A hét vége meccse címre joggal pályázó összecsapást beharangozó írásunk némiképp hagyománybontó, hiszen ezúttal egy olyan labdarúgó a cikk főszereplője, akinek már mást jelent a futball, mint amikor elkezdődött a pályafutása.
Az NSO ajánlja:

8. forduló:
október 2., szombat






október 3., vasárnap

Az NSO ajánlja:

8. forduló:
október 2., szombat






október 3., vasárnap

Akad, aki nyomon tudja követni a honi futballban zajló, amúgy magyarázhatatlan eseményeket, úgymint a diósgyőri históriát vagy az idény második hónapjában szinte becsődölő (ez még korántsem kizárt…) ZTE történetét, és persze van, aki erre az egészre nem kíváncsi. Akkor sem, ha "bentről" jön, azaz köze van a magyar labdarúgáshoz.
- Ilyesmin, mint a miskolci hercehurca, már régen nem idegesítem fel magam. Miért tenném? - kérdezett vissza Dombi Tibor, a DVSC-MegaForce középpályása. - Annyiban persze megragadta a fantáziámat a kizárás híre, hogy mi már játszottunk a Diósgyőrrel, és első körben azok a pontok elúsztak. Aztán mégsem. Most éppen mi a helyzet, megmondaná? Bár inkább ne mondja. Nem érdekel. A bajnoki meccseket sem nézem.
- Kaphat ennél nagyobb kritikát a futballunk?
- Annyi kiegészítést azért tennék: sosem voltam nagy meccsnéző, a csapatom találkozói elé sem biztos, hogy odaülnék. A hírekkel is így vagyok. Az öltözőben akarva-akaratlanul úgyis mindent megtudok. Szóval, az energiámat inkább másra fordítom, olyasmire, ami érdekel is.
- Úgymint? Zene?
- Például. Minél többet gyakorolok a bandával, annál inkább tapasztalom, mennyi mindent nem tudok még a zenész szakmából. Maradjunk annyiban: a futballhoz egyelőre jobban értek.

Dombi Tibor a mai napig fájlalja, hogy a legutóbbi évadban elbukott a Loki, és ôsszel nem léphetett ki a nemzetközi porondra (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Dombi Tibor a mai napig fájlalja, hogy a legutóbbi évadban elbukott a Loki, és ôsszel nem léphetett ki a nemzetközi porondra (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Dombi Tibor a mai napig fájlalja, hogy a legutóbbi évadban elbukott a Loki, és ôsszel nem léphetett ki a nemzetközi porondra (Fotók: Czeglédi Zsolt)
- Érdekli még?
- A rám vonatkozó részét komolyan veszem. A gyakorlásokra én érkezem először, hogy aztán utolsóként hagyjam el az öltözőt, edzek becsületesen, nem fásultan, s a csapat ugyanolyan szent előttem, mint bármikor, de…
- De?
- Csak ismételni akartam magam: a többi ügy hidegen hagy. Hazudhatnék, hogy le sem vettem a tekintetemet a képernyőről az Izland elleni válogatott meccs közvetítésekor, de az igazság az: a Columbót néztem. Tudom, megkapom majd, hogy tehetek ilyet, amikor ebből a sportból élek, csakhogy én sem magamat, sem mást nem akarok átverni. Amikor annak idején lemondtam a válogatottságot, ugyanezért tettem. Amikor pedig légiósként jöttem haza, még kiábrándítóbb volt a helyzet, akkora volt a kontraszt a nyugati és a magyar valóság között. Ezt nehéz feldolgozni, nekem nem is ment. Debrecenben nem kell ilyesmivel foglalkoznom. A hazai meccseinkre megtelik a stadion, még ha kicsi is, a tulajdonosnak köszönhetően csak a munkára kell koncentrálnunk: kivételes helyzet ez errefelé.

- A DVSC idei statisztikája hét mérkőzésen öt győzelem és két vereség. Mutatós?
- Kérdezzen meg szombat este a Vasassal vívott bajnoki után. Amennyiben hat kettőre módosul, úgy elégedettebb leszek, akkor beáll az a helyzet, amit előzetesen vártam magunktól. Persze, a Győr elleni hazai vereség miatt így is marad bennem hiányérzet. Bármelyik magyar csapatot meg tudjuk verni, ezt nemegyszer bebizonyítottuk már, de magunkat is le kell győznünk - minden egyes alkalommal.
- És ezúttal a Vasast.
- Az előbbi biztosan hozná magával az utóbbit, ahogy a Kaposvár ellen otthoni vagy nyíregyházi összecsapáson is.

Dombi Tibor az élvonal rutinos játékosai közé tartozik, a gyorsasága azonban nem kopott meg, így gyakran még mindig csak szabálytalanul tudják feltartóztatni
Dombi Tibor az élvonal rutinos játékosai közé tartozik, a gyorsasága azonban nem kopott meg, így gyakran még mindig csak szabálytalanul tudják feltartóztatni
Dombi Tibor az élvonal rutinos játékosai közé tartozik, a gyorsasága azonban nem kopott meg, így gyakran még mindig csak szabálytalanul tudják feltartóztatni
- A somogyiak elleni parti után mindazonáltal a közönség nem a siker miatt volt hangos…
- A szurkolók tisztában vannak az élvonal nívójával, az erőviszonyokkal, ezért nem tudják elfogadni a gyengébb futballt, a vereséget meg még kevésbé. A múlt heti békítőshow, amelyen Szentes Lázár mester, a vezetők és a drukkerek találkoztak, normalizálta a helyzetet. A kérdés az: meddig?
- Talán még mindig nem sikerült feldolgozniuk az előző idény végét, hogy végül csupán bronzérmesek lettek - értem ezt mind a két félre.
- Ez sem kizárt. Elmaradt a bajnoki cím, így a Bajnokok Ligája vagy akár csak az UEFA-kupa-szereplés is, s ez lelombozta a társaságot. Maradtak a bajnoki meccsek, amelyek kisebb motivációt jelentenek, mint a nemzetközi kupameccsek, akkor is, ha tudjuk: ezekhez a hazai összecsapásokon át vezet az út. A legközelebbi lépést a Vasas ellen tehetjük meg. És nem akarunk botlani.



Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

---- Nagy Lajost, a ZTE egyik legjobb formában lévő labdarúgóját térdszalagszakadás miatt meg kellett operálni. Zalában mégis abban bíznak, hogy Gellei Imre együttese otthon tartja a három pontot. "Egy település erős legényei átruccantak a szomszéd faluba, szétverték a kocsmáját, mire a hatóság megbüntette a kocsmárost" - így értékelik a Kaposvár hívei a liga független fegyelmi bizottságának keddi határozatát, mely szerint félmilliós büntetést kapott a Rákóczi.

Zalaegerszegi TE-NABI-Kaposvári Rákóczi

Vezeti: Világi (Balog J., Nyekita)

Helyszín: Zalaegerszeg
Időpont: 18.00
Jegyár: 800-1600 Ft

ZTE: 1 Varga Z. - 2 Kocsárdi, 6 Sebők V., 17 Csóka, 4 Szamosi - 7 Kaj, 22 Ljubojevics, 6 Janjics, 23 Józsi - 88 Sebők J., 9 Waltner

Vezetőedző: Gellei Imre
Kispad: 78 Bardi (cserekapus), 8 Sabo, 11 Selei, 17 Kocsárdi, 19 Koplárovics, 21 Balog Cs.
Sérült: Nagy L. (műtét után lábadozik)
Eltiltva: -

Kaposvár: 1 Balajcza - 18 Finta, 28 Zahorecz, 6 Kovácsevics - 26 Farkas, 24 Bank, 16 Máté P., 11 Andruskó, 3 Tóth B. - 2 Jovánczai, 14 Oláh

Vezetőedző: Prukner László
Kispad: 29 Szűcs L. (cserekapus), 7 Galgóczi, 8 Kardos, 9 Huzmi, 10 Nagypál, 13 Mező, 17 Petrók
Sérült: -
Eltiltva: - ---- Az elmúlt fordulóban Diósgyőrött történtekből okulva, valamint emlékezve egy korábbi, Székesfehérvárott lejátszott mérkőzés nézőtéri botrányára, a mostani találkozón megemelt létszámú biztonsági szolgálat ügyel majd Győrött a rendre. Az egyre jobban szereplő fehérvári csapatnál a héten sorra betegedtek meg a labdarúgók torokgyulladásban. A sérülteken kívül Tóth Balázs harmadik sárga lapja miatt nem szerepelhet, de a fehérváriak a nehézségek ellenére is bíznak a pontszerzésben.

Győri ETO FC-FC Fehérvár

Vezeti: Szabó Zs. (Kispál, Hegyi)

Helyszín: Győr
Időpont: 18.00
Jegyár: 1500 Ft

Győr: 22 Sztevanovics - Regedei, 32 Stark, 17 Vincze G., 15 Tóth P. - 20 Pomper, 10 Vincze O., 16 Kartelo, 11 Varga Z. - 9 Nicsenko, 30 Priskin

Szakmai igazgató: Reszeli Soós István
Kispad: 1 Krass (cserekapus), 5 Binder, 14 Pusztai, 18 Peric, 19 Balás, 21 Makra, 23 Sándor Gy.
Sérült: Horváth R., Jäkl (mindkettő bokasérülés)
Eltiltva: -

Fehérvár: 30 Tudor - 19 Csizmadia, 77 Kuttor, 17 Koller, 33 Horváth G. - 37 Kriston, 20 Bozsics, 5 Györök, 23 Vincze Z. - 11 Csordás, 25 Magasföldi

Vezetőedző: Csertői Aurél
Kispad: 12 Sebők (cserekapus), 9 Zöld, 13 Tereánszki-Tóth, 14 Szabó T., 22 Nagy D., 27 Szalai
Sérült: Hercegfalvi, Halgas, Schwarcz, Lattenstein (valamennyi torokgyulladás)
Eltiltva: Tóth B. (három sárga lap) ---- A jogerős határozat szerint Horváth Péter a Vasasé - de ezt a kispestiek nem fogadják el, és akár az UEFA-ig is elmennek, hogy a csatár visszatérjen a Honvédhoz. A ZTE elleni ligabajnoki mérkőzésen kézsérülést szenvedett Szántai Levente. Mivel az MTK cserekapusának sérülése nem jött rendbe, a Honvéd ellen a nyáron a Pénzügyőrtől szerződtetett Stefán Gábor vár majd bevetésre. Czvitkovics Péter talpműtétjét követően két hét múlva megkezdheti a futóedzéseket.

Bp. Honvéd-MTK Budapest

Vezeti: Juhos (Tumó, Strehó)

Helyszín: Bozsik-stadion
Időpont: 18.00
Jegyár: 1000-1800 Ft

Honvéd: 1 Oraze - 13 Vámosi, 17 Budovinszky, 4 Sztamenics, 14 Mészáros - 2 Bábik, 15 Horky, 6 Vadócz, 11 Vén - 26 Herczeg, 5 Drobnjak

Vezetőedző: Bognár György
Kispad: 22 Erdélyi (cserekapus), 9 Dobos, 12 Lázár, 18 Csobánki, 19 Kozarek, 21 Dancs, 24 Zana
Sérült: Takács Z. (térdszalagműtét után)
Eltiltva: -

MTK: 1 Végh - 5 Balogh B., 20 Lambulics, 23 Juhász R., 24 Pollák - 21 Bori, 4 Jezdimirovics, 15 Horváth L., 14 Füzi Á. - 19 Kanta J., 9 W. Silva

Szakmai igazgató: Garami József
Kispad: 12 Stefán (cserekapus), 10 Illés, 11 Rednic, 16 Lengyel, 17 Németh N., 18 Kanta Sz., 22 Rodenbücher
Sérült: Halmai, Czvitkovics (mindkettő műtét után lábadozik), Zabos (rúgást kapott a lábára), Szántai (kézsérülés)
Eltiltva: - ---- Vad II István, az élvonalba nemrégiben felkerült játékvezető a Nyíregyháza ellen először vezet mérkőzést a Nagy Tamás irányította PMFC-nek. A Pécs hazai pályán tovább növelné pontjai számát a bajnokságban még nyeretlen újonc ellen.
Miután a héten Faragó Istvánt is szerződtette a Nyíregyháza, immár 33 játékosból áll a Spartacus kerete. Détári Lajos szakmai tanácsadó a Pécs elleni mérkőzést követő kéthetes bajnoki szünetre ígérte, hogy 22-re csökkenti a társulat létszámát

Pécsi MFC-Nyíregyháza Spartacus

Vezeti: Vad II I. (Mészáros I., Bóna)

Helyszín: Pécs
Időpont: 18.00
Jegyár: 700-1800 Ft

Pécs: 33 Németh G. - 19 Bajúsz, 74 Dienes, 24 Lőrinc, 11 Kulcsár - 8 Sipos, 14 Szabados, 18 Lantos, 7 Pest K. - 15 Montvai, 17 Horváth Gy.

Vezetőedző: Nagy Tamás
Kispad: 1 Herbert (cserekapus), 5 Erős G., 9 Sztipánovics, 13 Berdó, 20 Szekeres Zs., 21 Pavicsevics
Sérült: Baumgartner, Kóczián (mindkettő csonthártyagyulladás)
Eltiltva: -

Nyíregyháza: 3 Németh V. - 80 Lakatos, 4 Tejnóra, 2 Szatke, 7 Cipf - 21 Laskai, 88 Miskolczi, 23 Hegedűs, 6 Márton - 30 Darók, 25 Terjék

Szakmai tanácsadó: Détári Lajos
Kispad: 1 Balogh Z. (cserekapus), 7 Turóczi, 14 Rob, 19 Némedi, 20 Bánka, 22 Csillag, 50 Nikolic
Sérült: Ambrusz (kifordult a válla), Győri (bokatörés után lábadozik), Homann (keresztszalag-szakadás után lábadozik)
Eltiltva: - ---- A miskolci rendőrkapitányság tudatta, hogy továbbra is érvényes szeptember 9-i bejelentése, mely szerint a rendőrök a jövőben is csak a stadion körüli területet felügyelik, mert a futball-kft. vezetői többszöri szóbeli megkeresés ellenére sem kívántak szerződést kötni a kiemelt kockázatú mérkőzések biztosítására. Békéscsabán az önkormányzat az elmúlt napokban 12.5 millió forintos támogatást szavazott meg a labdarúgó-kft.-nek. Így aztán egyhavi illetményüket vehették fel a futballisták.

Diósgyőri Borsodi FC-Békéscsabai Előre

Vezeti: Arany T. (Székely, Vígh T.)

Helyszín: Diósgyőr
Időpont: 18.00
Jegyár: 700-1200 Ft

Diósgyőr: 66 Kövesfalvi - 2 Mogyorósi, 21 Hornyák, 47 Máté, 83 Virágh - 18 Belényesi, 77 Hompoth, 23 Sipeki, 22 Mogyoródi - 28 Tisza, 15 Egressy

Vezetőedző: Gálhidi György
Kispad: 20 Szalma (cserekapus), 7 Papp, 14 Horváth T., 19 Polyák, 25 Müller, 26 Krajnc, 81 Katona
Sérült: Takács T. (műtét után lábadozik), Vitelki (részleges térdszalagszakadás)
Eltiltva: -

Békéscsaba: 22 Simunic - 36 Schindler, 5 Vilotics, 18 Grujics, 3 Funk - 25 Balog Zs., 7 Simon A., 30 Rubint, 26 Ursz, - 33 Potemkin, 11 Miculescu

Szakmai igazgató: Vágó Attila
Kispad: 1 Fekete R. (cserekapus), 2 Paróczai, 6 Grúz, 14 Tóth Gy., 27 Kovács N., 28 Kulacsik
Sérült: Pozsár (bokasérülés), Udvari (részleges combizomszakadás), Bujáki (húzódás), Lázok (deréksérülés), Bozsovics (térdsérülés), Matkó (kifordult a bokája)
Eltiltva: - ---- A debreceni szurkolók nagyon várják a hosszabb ideje sérült Böőr Zoltán visszatérését. A válogatott középpályás már együtt készül a társaival, ám az elmúlt napokban influenzával küszködött, vagyis a Vasas ellen - és a következő egy-két hétben - még csak a lelátón kap helyet. Noha Egervári Sándor az egyik legfelkészültebb hazai szakember, neki is szüksége van néhány lényeges információra a játékosairól. Elődje, Tamási Zsolt vállalta is, hogy egy asztalhoz ült kollégájával, ezzel segítve Egervári munkáját.
Debreceni VSC-MegaForce-Vasas SC

Vezeti: Kassai (Erős G., Lászlai)

Helyszín: Debrecen
Időpont: 18.00
Jegyár: 700-1200 Ft
Tv: Sport 2
Kommentátor: Léderer Ákos

DVSC: 24 Csernyánszki - 25 Nikolov, 73 Éger, 16 Komlósi, 3 Szatmári - 7 Dombi, 30 Kiss Z., 9 Sándor T., 28 Halmosi - 10 Bogdanovics, 18 Kerekes Zs.

Vezetőedző: Szentes Lázár
Kispad: 1 Tomic (cserekapus), 6 Virág, 8 Madar Cs., 11 Sitku, 14 Hegedűs, 20 Leonardo, 21 Habi
Sérült: Böőr (térdműtét után lábadozik), László (gerincműtét után lábadozik), Flávio Pim (gerincproblémák)
Eltiltva: Bernáth (három sárga lap)

Vasas: 25 Posza - 30 Molnár Z., 3 Plókai, 13 Vass, 21 Tóth A. - 11 Ködöböcz, 16 Szanyó, 28 Győri, 2 Gaál - 9 Ferenczi, 7 Horváth P.

Vezetőedző: Egervári Sándor
Kispad: 1 Molnár M. (cserekapus), 4 Rada, 6 Kollár, 15 Nagy L., 22 Da Silva, 24 Filó
Sérült: Schultz (combizomfáradtság), Kovrig (bokasérülés)
Eltiltva: Rósa H. (három sárga lap) ---- Rekordbevételt könyvelhetett el a Millwall ellen a Ferencváros. A jegyeladásból körülbelül 30 millió forint folyt be a zöld-fehérek kasszájába, és annak ellenére, hogy a mérkőzés rendezési költségeit még le kell vonni, a Fradi biztosan nyereséggel zárta az UEFA-kupa első fordulóját. Rangos ellenfele lesz október 7-én a Matáv Sopronnak, ezen a napon 17 órától a Káposztás utcai stadionban az osztrák Bundesliga éllovasával, az Austria Wiennel meccsel Dajka László együttese.

Ferencváros-Matáv Sopron

Vezeti: Makai (Gyarmati I T., Heibl)

Helyszín: Üllői út
Időpont: vasárnap, 11.30
Tv: RTL Klub
Kommentátor: Léderer Ákos
Jegyár: 550-1650 Ft

FTC: 22 Szűcs L. - 21 Vukmir, 24 Gyepes, 23 Botis - 78 Balog Z., 20 Rósa D., 6 Lipcsei, 51 Zováth, 88 Tőzsér - 28 Vagner, 99 Penksa

Vezetőedző: László Csaba
Kispad: 1 Udvarácz (cserekapus), 4 Kiss Gy., 7 Zavadszky, 9 Bajevszki, 10 Leandro, 17 Sasu, 90 Sowunmi
Sérült: Bognár Zs. (műtét után lábadozik), Huszti (gerincbántalmak)
Eltiltva: Kapic (piros lap)

Sopron: 1 Molnár L. - 2 Földvári, 3 Debnar, 26 Bagoly, 16 Szekeres T. - 19 Fehér Z., 8 Lazics, 10 Bárányos, 13 Szabó O. - 21 Tóth M., 6 Sira
Edző: Dajka László
Kispad: 12 Balogh J. (cserekapus), 7 Horváth A., 9 Venczel, 14 Hanák, 15 Sifter T., 18 Balaskó, 24 Dudás
Sérült: Pintér Z. (beteg)
Eltiltva: - ---- Pápán óriási az érdeklődés az Újpest vendégjátéka iránt, s biztosra vehető, hogy többen lesznek a lelátón, mint legutóbb, a Vasas elleni összecsapás alkalmával. A hosszú ideje sérült Tüske Roland és Szabó Zoltán elkezdte a futóedzéseket, ők az ősz végén visszatérhetnek a csapatba. A vendégek labdarúgója, Kőhalmi András próbajátékra utazik hétfőn az angol második vonalban szereplő Leeds Unitedhez. A futballistát több mérkőzésen látták az angol klub képviselői, így többek közt az Újpest VfB Stuttgart elleni, csütörtök esti találkozóján is.

Lombard-Pápa Termál-Újpest FC

Vezeti: Szarka Z. (Kovács Z., Boda)

Helyszín: Pápa
Időpont: vasárnap, 15.00
Jegyár: 800-1200 Ft

Pápa: 12 Szép - 23 Kincses, 31 Farkas V., 17 Farkas A., 11 Róth - 22 Tóth Cs., 20 Vörös, 7 Kovács P., 14 Somfalvi - 21 Stevica, 33 Medved

Szakmai igazgató: Tóth Bálint
Kispad: 1 Tóth I. (cserekapus), 6 Lászka, 8 Germán, 18 Usvat, 19 Juhász T., 55 Szűcs M., 77 Kvasz
Sérült: Radics, Szekér (mindkettő combizomhúzódás), Germán (rúgást kapott a térdére), Szabó Z. (műtét után lábadozik), Tüske (térdszalagszakadás)
Eltiltva: -

Újpest: 26 Vlaszák - 4 Grósz, 9 Tamási, 21 Juhár, 25 Vermes - 32 Simek, 17 Erős K., 14 Farkas B., 20 Tóth N. - 8 Rajczi, 16 Feczesin

Vezetőedző: Mészöly Géza
Kispad: 12 Illyés (cserekapus), 3 Lettrich, 6 Kőhalmi, 11 Bükszegi, 13 Bergmann, 15 Polonkai, 23 Bozori
Sérült: Nagy G. (keresztszalag-szakadás), Gaál M. (combizomhúzódás)
Eltiltva: - ---- "A Kaposvárnak jól megy, de a nehéz helyzetben lévő Zalaegerszeg egy pontot azért megment, a tippem egy egy" - mondta Telek András.

Az edzőváltás sem segít a Diósgyőrön. Csongrádi Ferenc szerint a Békéscsaba 2-1-re győz, mivel a liláké egységesebb csapat.

"A Debrecen a nyíregyházi győzelmével kiegyenesedett, és otthon tartja a három pontot az önmagát továbbra is csak kereső Vasas ellen, az eredmény kettő nulla lesz" - jósolja Csapó Károly.

A Bozsik-stadionban is győzni tud az MTK. Pásztor József elmondta, a kék-fehérek fiataljai meglepően jól szerepelnek, és idegenben is 2-1-es győznek.

Döntetlent hoz a Győr és a Fehérvár összecsapása. "Mindkét csapat lendületben van, és nagy csatában egy egyes döntetlen születik" - mondta Nyilasi Tibor.

Továbbra sem tud nyerni a Nyíregyháza. Kereki Zoltán szerint hiába volt edzőváltás, a Pécs otthon 1-0 -ra győz.

A Millwall után a Sopron ellen is 3-1-re nyer a Ferencváros. "A zöld-fehérek folytatják jó szereplésüket, és hazai pályán megszerzik a három pontot" - tippelt Esterházy Márton.

Két jó passzban lévő csapat találkozik Pápán. Garaba Imre úgy véli, 1-1-es döntetlen születik az Újpest vendégjátéka kapcsán. ---- Speciális "fogadóiroda" nyílik az Arany Ászok Liga azon szombat délutáni bajnoki mérkőzésein, amelyet a Sport2 műsorára tűz. A találkozók szünetében rendezendő Tippmix-rúgójáték keretében három szerencsés először "zsákbamacskázik", azaz a feléjük nyújtott borítéksorból egyet kihúzva kiderül, mekkora összeget (minimum kettő, maximum tízezer forint) játszhat meg az érintett a következő szakaszban. A kaput lefedő molinón háromszög, félkör és kör alakú rést vágtak, és a próbálkozóknak adott távolságból ezeket a lyukakat kell telibe találniuk a labdával. Ha sikerrel járnak, a hasítékok mellett jelzett oddsot (1.2, 2.4 vagy 3.6) megszorozzák a kihúzott öszszeggel - azaz ideális esetben 36 ezer forintot kasszírozhat a résztvevő -, és ezt a summát helyben adják át a nyertesnek. A rúgójáték a bajnokság végéig tart, a nyitányra Debrecenben, a Vasas vendégjátéka alkalmával kerül sor.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik