Kovács Zoltán feladta<br>a régi elvét

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.01.09. 20:40
Címkék
"Amikor még az ifjúsági együttesben játszottam, megfogadtam, sosem vállalok büntetőt. Ezt sokáig, nagyon sokáig be is tartottam, de Nyíregyházán legyőztem magam: amikor felmerült a kérdés, hogy ki vezesse rá a labdát az ellenfél kapujára, azonnal a magasba emeltem a kezem. Nagyon örülök, hogy sikerrel jártam, ugyanakkor ezúton is szeretném megnyugtatni Tóth Norbertet és Tamási Zoltánt: a tizenegyesek elvégzésére eztán sem jelentkezem, ez továbbra is az ő reszortjuk lesz." (Kovács Zoltán)
Az NSO ajánlja:

Menetrend

Fotógaléria:
Az NSO ajánlja:

Menetrend

Fotógaléria:
Bár a nyíregyházi selejtezőtorna végén a tatai edzőkonferencián jegyzetelő Dajka Lászlót helyettesítő Sikesdi Gábor úgy nyilatkozott, "…a Békéscsabáról sok jót nem tudok mondani, már csak azért sem, mert hozzáállásbeli problémát tapasztaltam", miközben a házigazda szakvezetője, Détári Lajos arra panaszkodott, hogy "…sértődött játékosokra nincs szüksége", a helyzet korántsem volt ilyen tragikus. Sőt, a magunk részéről tartozunk egy határozott igennel Erdős László főszervezőnek, aki búcsúzóul a következő kérdést tette fel: "Jó volt, ugye?"


A &#8222;veterán&#8221; Kovács Zoltán ugyanúgy küzdött, mint az újpesti ifista (Fotó: Németh Ferenc)
A „veterán” Kovács Zoltán ugyanúgy küzdött, mint az újpesti ifista (Fotó: Németh Ferenc)
A „veterán” Kovács Zoltán ugyanúgy küzdött, mint az újpesti ifista (Fotó: Németh Ferenc)
Hogy jó volt, azt bizonyítja: a tornát már a csoportküzdelmek után befejező együttesek drukkerei akkor sem álltak fel helyükről, amikor kedvenceik leszerepeltek, inkább kivárták, hogyan alakul az első selejtező vége. Habár annyiban pontosítanunk kell, hogy a Diósgyőr vereségét hozó elődöntőt követően a miskolci szurkolók elhagyták a számukra kijelölt szektort, de mindezt a nézők testi épségére gondosan ügyelő biztonságiak tanácsára tették. A nagyobb bajt így sikerült elkerülni, ami pedig a kisebbet illeti: néhány petárda nagyot szólt ugyan, ám ennyi manapság már belefér. Miként az is, hogy az újpesti és a diósgyőri tábor osztotta egymást szépen, a fővárosból három buszszal érkezett fanatikusok például egy drapéria segítségével emlékeztették a velük szó szerint szemben álló, szintén nagy számban jelenlévő borsodiakat arra, hogy 2003. január 18-án, a 6-os út mentén beleszaladtak egy-két pofonba…
2005. január 8-án viszont az Újpest riválisai kaptak verést, a legfontosabb meccsen, vagyis a döntőben például az FC Fehérvárt győzték le a lila-fehérek 3-2-re. Ez a diadal egyfelől azt jelenti, hogy napokon belül 700 ezer forinttal gyarapodik a Megyeri úti kassza (a kvalifikációs küzdelmeket megnyerő együttesek ennyivel gazdagodnak), másfelől pedig azt, hogy a január 30-i nagydöntőnek immáron két résztvevője van: a címvédő Debrecen mellett Budapest IV. kerületének csapata is hátradőlve nézheti a vasárnapi, budapesti, valamint a jövő szombati, pápai selejtezőt.
"Ahol az Újpest elindul, ott győzni akar, s természetesen így volt ez Nyíregyházán is - szolgált rövid magyarázattal a sikerre a három gólig jutó Kovács Zoltán. - Úgy tapasztaltam, az első perctől fogva az utolsóig kiváló szellemben futballoztunk, és mint nagypályán oly sokszor, ezúttal a teremben is igazi csapatot alkottunk. A Kelet-válogatott elleni elődöntőben meg azt bizonyítottuk, mennyire komolyan vettük a megméretést: a büntetőrúgások alatti izgulásunk, majd az azt követő ünneplésünk már-már a világbajnoki párbajokat idézte…"
Apropó, büntetők.
Szombaton, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, jegyeztük le, hogy Kovács Zoltán értékesítette a maga kísérletét. Vasárnap kiderült, azért ez felért egy kisebb csodával:
"Amikor még az ifjúsági együttesben játszottam, megfogadtam, sosem vállalok büntetőt. Ezt sokáig, nagyon sokáig be is tartottam, de Nyíregyházán legyőztem magam: amikor felmerült a kérdés, hogy ki vezesse rá a labdát az ellenfél kapujára, azonnal a magasba emeltem a kezem. Nagyon örülök, hogy sikerrel jártam, ugyanakkor ezúton is szeretném megnyugtatni Tóth Norbertet és Tamási Zoltánt: a tizenegyesek elvégzésére eztán sem jelentkezem, ez továbbra is az ő reszortjuk lesz."
Ellenben úgy fest, a fiatalok istápolása elsősorban az Újpesten imádott "Kokóra" marad, legalábbis erre engedett következtetni az a jelenet, amikor a rutinos támadó elsőként szaladt oda Hullám Attilához, hogy barátságosan megpaskolja a ziccerben hibázó ifjonc fejét.
"Miként a győzni akarás, ez is egy szokás mifelénk - érkezett az újabb magyarázat. - Különben is, a pályán nem számít a kor, a tizenhét esztendős legénynek éppen annyi joga van, mint a harmincnégy éves »veteránnak«. Attilához amúgy többször is odamentem, a kezdés előtt például azt mondtam neki, focizzon bátran, ha cselezni akar, cselezzen, ha paszszolni, passzoljon, ha lőni, lőjön, csupán egyvalamit nem tehet meg: hogy feladja a harcot. Ahogy elnéztem, egy percre sem állt meg, így most velünk együtt készülhet a fináléra, amelyet - hozzá kell-e tennem? - az újpesti normáknak megfelelően meg akarunk nyerni!"
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik