Víctor Moya Somoskőben

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.09.12. 21:59
Címkék
Ismét vendégünk lesz Somoskőben Javier Sotomayor, a magasugrás világcsúcstartója. A kubai sportember már befejezte versenyzői pályafutását, de nem szakadt el az atlétikától: ő az edzője és a menedzsere Víctor Moyának, a szám idei meglepetésemberének.
Víctor Moya rajthoz áll a gálán
Víctor Moya rajthoz áll a gálán
Víctor Moya rajthoz áll a gálán
Víctor Moya rajthoz áll a gálán
Víctor Moya rajthoz áll a gálán
Víctor Moya rajthoz áll a gálán

A 23. életévét jövő héten betöltő ugró tavaly még csak 225 centiméternél tartott, az idén nyáron azonban versenyről versenyre javult, a helsinki világbajnokságon ezüstérmes lett, szombaton pedig 235 centiméterrel megnyerte a monacói világdöntőt. Még aznap este megüzente Angyal Jánosnak, a somoskői ugrógála szervezőjének, hogy szombaton pályára lép a nagy hírű rendezvényen.

Azért, hogy a remek páros a hétvégi sanghaji viadal helyett a miénket választotta, köszönet jár Gyulai Istvánnak, az IAAF főtitkárának és a Szerencsejáték Rt.-nek, a gála főtámogatójának. Remélhetőleg az időjárás is kedvező lesz a hét végén, és akkor könnyen lehet, hogy az eddigi legszínvonalasabb somoskői férfi magasugróversenynek leszünk szemtanúi. A legutóbbi négy olimpia magasugróbajnoka - Sotomayor, Charles Austin, Szergej Kljugin és Stefan Holm - mind felléptek már e versenyen külön-külön, ezúttal azonban rendkívül sűrű a mezőny.

Az indulók közül heten ugrottak már nagyobbat 227 centiméternél, s négy versenyző jutott túl a 230 centiméteren. Moya monacói szereplését látva az sem elképzelhetetlen, hogy a Sotomayor utódának tartott versenyző megjavítja mestere 235 centiméteres pályacsúcsát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik