Sok a sérült, Simon Attila is kezdőként kaphat szerepet

Vágólapra másolva!
2007.10.08. 14:53
A forduló utolsó mérkőzésén az MTK látogat az Illovszky-stadionba. A hazai csapat otthon, a vendégegyüttes pedig idegenben veretlen. Garami Józsefnek a támadósor összeállításában vannak problémái, hiszen Urbán, Kanta és Pál is sérült.
Horváth Levente és Lázok János hétfő este is összecsaphat
Meggyesi Bálint
Horváth Levente és Lázok János hétfő este is összecsaphat
Horváth Levente és Lázok János hétfő este is összecsaphat
Meggyesi Bálint
Horváth Levente és Lázok János hétfő este is összecsaphat

A Fáy utcában rendezik a 11. forduló zárómérkőzését, két fővárosi csapat, a Vasas és az MTK csap össze a pontokért.

A hazai együttesnél Mészöly Gézának kellemes gondjai vannak a csapatösszeállításnál, hiszen a korábban megműtött Bükszegin kívül csak a besárgult Balog Zsoltot kell nélkülöznie. Bemutatkozhat bajnoki meccsen is Igor Popovic, aki eddig csak a Nyíregyháza elleni Ligakupa-találkozón lépett pályára. A másik új szerzemény, a szerb Radulovics várhatóan a kispadon kezd.

A Vasas együttese egyébként hazai pályán veretlen, és ezt szeretné az MTK elleni mérkőzés után is elmondani magáról. Igen ám, csakhogy a kék-fehérek idegenben nem találtak még legyőzőre, és ők is szeretnék folytatni jó sorozatukat.

Garami Józsefnek egyébként jóval több a gondja, mint Mészöly Gézának. A rutinos szakembernek három olyan játékosát is nélkülöznie kell, akik a támadójátékot fellendíthetik: Urbán Gábor, Kanta József és Pál András sem lép pályára valószínűleg a Fáy utcában, távollétükben a Vácról igazolt Kulcsár Tamás, valamint az NB III-as csapattól felrendelt Simon Attila lehet a támadókettős.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

VASAS - MTK
Illovszky-stadion, 18 óra, vezeti: Fábián (dr. Varga Zs., Tóth I.)

Vasas
33 Németh G. - 19 Popovic, 5 Pandur, 28 Unierzyski, 21 Tóth A. - 23 Kincses, 10 Pavicsevics, 6 Somorjai, 8 Németh N. - 11 Lázok, 20 Sowunmi.
Vezetőedző: Mészöly Géza.

MTK
1 Végh Z. - 15 Horváth L., 20 Lambulics, 22 Rodenbücher, 24 Pollák - 21 Bori, 17 Zsidai, 6 Szabó Á., 2 Pátkai - 7 Kulcsár, 25 Simon A.
Szakmai igazgató: Garami József
Legfrissebb hírek

Mészöly Géza: Ahogy a gyerekekkel, úgy a szülőkkel is foglalkozni kell

Utánpótlássport
2024.12.04. 14:39

Utánpótlás-konferencia: már csak öt nap!

Utánpótlássport
2024.11.28. 16:59

0–4: a második félidőben hengerelt a Barcelona az el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2024.10.26. 22:53

Mészöly Géza: A szülő a partnerünk, nem a kollégánk

Utánpótlássport
2024.10.11. 16:27

NS-terasz: bármi megtörténhet

Foci Eb 2024
2024.06.27. 09:33

Mészöly Géza: Bízom benne, Kevinre szép külföldi karrier vár az Eb után

Foci Eb 2024
2024.06.24. 21:24

Mészöly Géza az Újpestről: Mindenki le akart beszélni, mert csak megégni lehet vele

Labdarúgó NB I
2024.05.29. 10:21

Az Újpest nem hosszabbítja meg Mészöly Géza lejáró szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.05.27. 15:42
Ezek is érdekelhetik