Tököli duplájával a Paks elrontotta a Kecskemét bemutatkozását

Vágólapra másolva!
2008.07.28. 22:15
A Soproni Liga 1. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a Paks 2–1-re megverte az első élvonalbeli mérkőzését játszó Kecskemétet. A mérkőzés sorsa sokáig kétséges volt, hiszen gyomorrontás miatt a hazai játékosok többsége kórházi ápolásra szorult, de végül lejátszották a találkozót, mely jó iramot hozott, és a vendég Paks jobb helyzetkihasználásának köszönhetően végül megverte az amúgy jól játszó KTE gárdáját.
Tököli Attila (középen) a mérkőzés elején és végén is beköszönt
Fotó: Meggyesi Bálint
Tököli Attila (középen) a mérkőzés elején és végén is beköszönt
Tököli Attila (középen) a mérkőzés elején és végén is beköszönt
Fotó: Meggyesi Bálint
Tököli Attila (középen) a mérkőzés elején és végén is beköszönt

A tömeges gyomorrontás után végül vállalni tudta a játékot az első élvonalbeli mérkőzésére készülő Kecskemét, de az ünnepi hangulatot hamar elrontották a paksiak.

A kezdőcsapatba az utolsó pillanatban bekerülő Tököli Attila kapott jó labdát csatártársától, Márkus Tibortól a 2. percben, majd a hasfalhúzódásból felépülő csatár védőjét lehagyva, 8 méterről laposan a kapuba lőtt. 0–1.

Nem vetette vissza a hazaiakat a korán bekapott gól, és a következő negyedórában a kapuja elé szögezte az ellenfelet. A nagy nyomásnak eredménye is lett, egy gól formájában.

Kovács Attilától pattant el egy hazaadott labda, amelyre Kormos László csapott le, de a lábát a kapus elhúzta. A jogos tizenegyest a kecskeméti nevelésű Csordás Csaba a kapu közepébe lőtte. 1–1.

Az egyenlítés után sem vett vissza a tempóból a lila-fehér csapat, távoli lövésekkel és rövidpasszos összjátékkal egyaránt többször veszélyeztették a vendégek kapuját, akiknek az erejéből csak néhány kósza kontrára futotta.

Az egyik ilyen ellentámadás végén szerezhette volna meg újra a vezetést a Paks a 34. percben, de Báló Tamás pár centit tévedett az akció végén.

A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott.

Mindkét kapu előtt láthattunk nagy helyzeteket. A kecskemétiek közül Yannick és Csordás volt a legaktívabb, de gólt egyikük sem tudott lőni.

A másik oldalon Tököli és Márkus többször átjátszotta a hazai védelmet, és az egyik ilyen akció végén az első gól szerzője került óriási helyzetbe, de pár centivel mellé lőtt a 77. percben.

A 89. percben már nem hibázott Tököli. Egy hosszú indítást vett át (a felvételek alapján kézzel is besegített), tett pár lépést, és kapura lőtt. A kimozduló Mitrovicról visszapattant elé a labda, és a leálló hazaiak csak figyelték, ahogy közelről belövi csapata és önmaga második gólját.

A KTE másodjára már nem tudott egyenlíteni, így a Paks elhozta a három pontot az abszolút újonc otthonából.

SOPRONI LIGA, 1. FORDULÓ


Helyszín: Kecskemét
Nézőszám: 4 500
Játékvezető: Solymosi
Asszisztensek: Takács G., Vígh T.

A KEZDŐCSAPATOK
PAKS KECSKEMÉT
77 Csernyánszki 30 Mitrovic
15 Horváth L. 36 Schindler
73 Éger 4 Grkinics
49 Horváh S. 15 Gyagya
11 Pintér A. 5 Farkas I.
25 Nikolov 22 Bagi
13 Böde 12 Némedi
6 Zováth 10 Szavics
16 Heffler 11 Csordás
10 Kiss T. 9 Balog M.
21 Tököli 17 Yannick
Vezetőedző: Vezetőedző:
Gellei Imre Tomiszlav Szivics


Gólszerző(k): Csordás (15., 11-esből), ill. Tököli (2., 89.)
Cserék: Kormos helyett Koncz (65.), Montvai h. Balázs (86.), ill. Kriston h. Vári (61.), Márkus h. Buzás (65.), Kiss h. Sipeki (75.)
Sárga lap: Koszó (38.), Csukics (40.) ill. Kriston (4.), Báló (31.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik