Fotó: MTI/EPA (archív)
Talmácsinak nem jött össze a dobogó
Fotó: MTI/EPA (archív)
Talmácsinak nem jött össze a dobogó
Talmácsi Gábor idei nem túl jó szokásához híven újfent nem kapta el igazán jól a rajtot, hiszen az első kanyarba – a 4. helyről startoló Bradley Smith és a másodikról nekilóduló Nicolas Terol mögött – a harmadik helyen fordult be, és ugyan megelőzte Terolt, végül a harmadik helyen zárta az első kört.
Az élen haladó Smith hamar néhány méteres előnyre tett szert, ami arra volt elegendő, hogy kimaradjon az előzgetésekből, bezzeg Talmácsi, Terol és Bradl rendesen odatették magukat – mindenesetre az első négyes meglépett kissé a többiektől.
A harmadik kör elejére fordulva aztán az addigra már második Talmácsit megelőzte Bradl, és néhány kanyarral később a hibázó Smith-t is maga mögött tudta, akit így a magyar világbajnoki címvédő lehagyott.
A negyedik kör elején aztán Gábor végre az élre állt, és néhány pillanatig úgy tűnt, sikerül is egy kicsit meglépnie az addigra 10-11 fősre duzzadó élbolytól. Nem sikerült, ráadásul a célegyenes végén még Mike Di Meglio is megelőzte, és átvette a vezetést.
A világbajnoki pontverseny éllovasa az addigi hagyományokhoz híven alig egy körig őrizte az első helyét, aztán Bradl vette át azt, a kör felénél pedig Talma remekül kifékezte legnagyobb ellenfelét, a franciát, és ismét elfoglalta a második pozíciót.
Szinte kanyarról kanyarra változott az élcsoport állása, leszámítva persze az első két helyet: ezeket Gábor és Bradl masszívan őrizték. Sőt tucatnyi körrel a leintés előtt már-már úgy nézett ki, hogy az élen haladó páros, kiegészülve Terollal, bő fél másodperces előnyt harcolt ki, de Di Meglio és Joan Olive hamar csatlakoztak hozzájuk.
TALMÁCSI NYILATKOZATA
„Úgy látszik, Brnóban soha nem jön össze a győzelem; ez nem a mi napunk volt. Szenvedtem a motorral, amely a végére nagyon legyengült, a verseny elején alig volt tapadás. Olive is kellemetlen ellenfél volt, nagyokat fékezett, szinte megállt a kanyarokban, lehetetlen volt megelőzni. A magyar közönség viszont fantasztikus volt, megmutatták a világnak, hogyan is kell szurkolni. Az összetettben nőtt a különbség köztem és Di Meglio között, a hátralévő futamokon a legjobbat kell kihoznom magamból."
A gyorsasági motorsport történelmének első magyar világbajnoka az utóbbi két versenyzőtárs közreműködésének következtében kissé leszakadt az élen haladó Terol, Bradl duóról, amelyet jó pár körig nem is sikerült utolérnie.
Kilenc körrel a vége előtt aztán Talma elszáguldott Terol mellett, majd a közben már majd’ egy másodperces előnyre szert tevő német után indult. Ez azonban időt igénylő feladatnak bizonyult, mert Bradl szélvészgyors köröket repesztett – rendre 2:09 perc alatti időket teljesített, amilyeneket Gábor Aprillája nem tudott ugyanilyen folytonossággal hozni.
Talmácsit aztán hét körrel a vége előtt egyszerre előzte meg a két spanyol, így visszaesett a negyedik helyre, miközben Bradl tovább növelte az előnyét, és már 1.3 másodperccel volt az üldözői előtt.
Ahogy közeledett a verseny vége, úgy vált egyre egyértelműbbé, hogy Bradlt nem lehet ma megszorítani sem, ráadásul a vb-pontversenyt vezető Mike Di Meglio is meglépett Talmácsiéktól, így a magyar motoros a dobogóért küzdött.
Talma sokáig hiába próbálta megelőzni Joan Olivét, de ez végül csak három körrel a vége előtt sikerült, addigra viszont Di Megliónak már majdnem két másodperces előnye volt Gáborral szemben.
Az utolsó kört megkezdve aztán már csak az lehetett Gábor célja, hogy megtartsa a harmadik helyét, Olive azonban fél körrel a verseny leintése előtt megelőzte őt. Talmácsi hiába próbálta visszaszerezni a dobogós pozícióját, az idén végül nem állhatott dobogóra a Cseh GP-n.
A versenyre kilátogató több tízezer magyar szurkoló azonban így is győztesnek kijáró ovációval ünnepelte a negyedik helyet – annak ellenére, hogy Talmácsi egy pozíciót hátracsúszva a világbajnoki összetettben is a negyedik a brnói verseny után.
GYORSASÁGIMOTOROS-VB, 125 KCM
CSEH NAGYDÍJ, AUTOMOTODROM BRNO 1. | Stefan Bradl | német | Aprilia | 41:05.176 |
2. | Mike Di Meglio | francia | Derbi | + 0.881 |
3. | Joan Olive | spanyol | Derbi | + 4.070 |
4. | Talmácsi Gábor | magyar | Aprilia | + 4.118 |
5. | Nicolas Terol | spanyol | Aprilia | + 7.048 |
6. | Bradley Smith | brit | Aprilia | + 9.334 |
7. | Sandro Cortese | német | Aprilia | + 12.813 |
8. | Pol Espargaro | spanyol | Derbi | + 16.491 |
9. | Andrea Iannone | olasz | Aprilia | + 17.637 |
10. | Simone Corsi | olasz | Aprilia | + 17.855 |
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. | Mike Di Meglio | 186 |
2. | Simone Corsi | 142 |
3. | Stefan Bradl | 126 |
4. | Talmácsi Gábor | 122 |
5. | Joan Olive | 110 |
6. | Nicolas Terol | 102 |
7. | Bradley Smith | 89 |
8. | Pol Espargaro | 83 |
9. | Sandro Cortese | 77 |
10. | Scott Redding | 70 |