Ellentétes félidők után pontosztozkodás a Bozsik-stadionban

Vágólapra másolva!
2008.09.27. 17:02
A listavezető Újpest vendégeskedett a Budapest Honvéd otthonában, és a találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget. Az első félidőben a Honvéd, a másodikban az Újpest játszott jobban, így a pontosztozkodás igazságosnak mondható, mert egyik csapat sem érdemelt győzelmet.
Abraham (jobbra) egy gólt szerzett – de helyzetei alapján eldönthette volna a mérkőzést is
Fotó: M. Németh Péter
Abraham (jobbra) egy gólt szerzett – de helyzetei alapján eldönthette volna a mérkőzést is
Abraham (jobbra) egy gólt szerzett – de helyzetei alapján eldönthette volna a mérkőzést is
Fotó: M. Németh Péter
Abraham (jobbra) egy gólt szerzett – de helyzetei alapján eldönthette volna a mérkőzést is

A Soproni Liga kilencedik fordulójában az Újpest a Bozsik-stadionba látogatott. A vendégek várták kedvezőbb előjelekkel a mérkőzést, hiszen míg ők az első helyen álltak a tabellán, addig a Honvéd csupán a 13. helyen szerénykedett.

A két csapat párharca nagy múltra tekint vissza – ez a mérkőzés volt a 185. bajnoki összecsapásuk. A találkozó gyászszünettel kezdődött, a héten elhunyt Illovszky Rudolfra és Kalocsai Gézára emlékeztek a játékosok és a szurkolók.

A hazaiak kezdtek jobban, és fölényük már a tizedik percben góllá érett. Abraham kapott jó kiugratást, a félpályáról indulva egészen az újpesti 16-oson belülre vezette a labdát, majd a kifutó Balajcza felett a hálóba emelt.

A gól után is a Honvéd maradt támadásban, és több lehetősége is volt arra, hogy tovább növelje az előnyét; az Újpest játékosai ekkor szinte csak szabálytalanságokkal vétették észre magukat. Aztán ahogy az a futballban lenni szokott, a sok kimaradt helyzet megbosszulta magát, és a félidő vége előtt egyenlítettek a „lilák".

Az újpesti találat azonban nem mindennapi körülmények között esett: egy szögletet követően Mijadinovszki fejelt kapura, a labda átszállt Rabóczki felett, a gólvonalon álló Maróti pedig a saját kapujába fejelte.

A szünetben nem cserélt egyik edző sem, de az bizonyos volt, hogy az Újpestnek kell többet változtatni a játékán, mert a döntetlen állás ellenére a Honvéd sokkal meggyőzőbb teljesítményt mutatott be az első negyvenöt percben.

Úgy tűnt, ezt tudják az Újpest játékosai is, mivel a második félidőben már ők kezdeményeztek többet, a Honvéd pedig átengedte a területet a látogatóknak, és gyors kontrákra rendezkedett be.

Azonban hiába játszott mezőnyfölényben az Újpest, gólt szereznie nem sikerült Szentes Lázár együttesének, így maradt az 1–1. A döntetlen igazságosnak mondható, mert az első félidőben a Honvéd, a másodikban riválisa játszott sokkal jobban, összességében viszont egyik csapat sem érdemelt győzelmet.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Bozsik-stadion
Nézőszám: 3000
Játékvezető: Mészáros I.
Asszisztensek: Viszokai, Farkas B.

A KEZDŐCSAPATOK
BP. HONVÉD ÚJPEST
99 Rabóczki 1 Balajcza
23 Vincze Z. 2 Dudics
4 Szmiljanics 3 Cutuk
14 Debreceni 4 Lipták
6 Filó 18 Mijadinoszki
22 Sztojakovics 5 Sándor Gy.
28 Maróti 13 Bori
79 Genito 7 Bozsics
19 Diego 27 Remili
21 Hercegfalvi 22 Kabát
18 Abraham 9 Simon A.
Vezetőedző: Vezetőedző:
Pölöskei Gábor Szentes Lázár

Gólszerző: Abraham (10.), illetve Maróti (40. – öngól)
Csere: Sztojakovics helyett Abbas (57.), Hercegfalvi helyett Moreira (76.), Diego helyett Ivancsics (84.), illetve Cutuk helyett Kiss Z. (16.), Simon A. helyett Rajczi (73.), Remili helyett Foxi (82.)
Sárga lap: Szmiljanics (24.), illetve Kiss Z. (18.), Lipták (26.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik