Elléphet üldözőitől az Újpest, ha délután győzni tud Kispesten

Vágólapra másolva!
2008.09.27. 13:29
Nem vár könnyű mérkőzés a listavezető Újpestre a Soproni Liga 9. fordulójában a Bp. Honvéd otthonában, de az mindenképpen ösztönzőleg hathat a lila-fehérekre, hogy győzelmük esetén legalább három (a Haladás rákospalotai botlása esetén négy) pontra növelhetik előnyüket a tabella élén.
Szentes Lázár (jobbra) jó tanácsaira Kispesten is szükségük lesz az újpestieknek
Fotó: Németh Ferenc
Szentes Lázár (jobbra) jó tanácsaira Kispesten is szükségük lesz az újpestieknek
Szentes Lázár (jobbra) jó tanácsaira Kispesten is szükségük lesz az újpestieknek
Fotó: Németh Ferenc
Szentes Lázár (jobbra) jó tanácsaira Kispesten is szükségük lesz az újpestieknek

A Kecskemét Debrecen felett aratott 3–0-s győzelmének köszönhetően továbbra is listavezető Újpest akár négypontosra is növelheti előnyét az élen a kispesti meccs után.

A két csapat tabellán elfoglalt helyét tekintve sima vendéggyőzelem várható, de ez koránt sincs így. A pocsék idénykezdetet produkáló, és így a kiesőzóna közelében található kispestiek nyilván kettőzött erővel küzdenek majd az amúgy is nagy presztízscsatának számító fővárosi derbin.

Pölöskei Gábor azonban nincs könnyű helyzetben, mivel négy játékosa (Takács Ákos, Zsolnai Róbert, Benjamin és Gebro) is sérüléssel bajlódik. A Honvéd vezetőedzője szerint ezzel együtt bármi előfordulhat a találkozón:

„Mind a két csapaton nagy a nyomás, különböző okokból. Ha visszagondolok arra, amikor én voltam játékos, egy ilyen rangadó mindig háromesélyes volt, függetlenül a felek helyezésétől. Ez erre a mérkőzésre is igaz” – nyilatkozta klubja honlapjának Pölöskei Gábor.

A vetélytárs szakvezetője is ezen a véleményen van, Szentes Lázár sem tulajdonít nagy jelentőséget együttese pillanatnyi pozíciójának:

„Egyáltalán nem téma az öltözőben a helyezés, hiszen mindannyian tudjuk, ez csak egy állapot – olvasható Szentes Lázár véleménye az Újpest hivatalos oldalán. – Egészen más dolgokkal foglalkozunk, például azzal, hogy mit csinálunk jól vagy rosszul, s folyamatosan elemezzük és javítjuk a hibáinkat. Az edzéseket is ennek rendeljük alá, és persze annak, hogy az aktuális ellenfélre minél alaposabban és sikeresebben felkészüljünk.”

Két zöld-fehér gárda csap össze Pakson, ahol a Győr lesz a vendég. A statisztika alapján gólgazdag meccsre számíthatunk, hiszen a góllövés tekintetében eddig egyik csapatnak sem lehet szégyenkeznivalója, ráadásul ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor a góllövőlista első (Bajzát Péter, 9) és második (Tököli Attila, 8) helyezettje is pályára lép majd a találkozón.

A Vasas–Zalaegerszeg mérkőzés előtt gyertyagyújtásra kerül sor a néhány napja elhunyt Illovszky Rudolf emlékére, míg a Diósgyőr a megbízott edzőként tevékenykedő Benczés Miklós irányításával fogadja a Fehérvárt.

A 9. FORDULÓ MŰSORA

PÉNTEK
Kecskeméti TE-ERECO–DVSC-TEVA 3–0
SZOMBAT
Budapest Honvéd–Újpest FC 15.00
Gabona Transz-Kaposvár–BFC Siófok 19.00
Paksi FC–Győri ETO FC 19.00
Diósgyőri VTK–FC Fehérvár 19.00
Vasas–ZTE FC 19.00
VASÁRNAP
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus 17.30
REAC–Szombathelyi Haladás 19.00

AZ ÁLLÁS

1. Újpest FC 8 6 1 1 16–11 +5 19
2. DVSC-TEVA 9 5 3 1 18–9 +9 18
3. Szombathelyi Haladás 8 5 1 2 16–6 +10 16
4. Vasas 8 5 3 15–13 +2 15
5. MTK Budapest 8 4 2 2 16–12 +4 14
6. Győri ETO FC 8 4 1 3 17–10 +7 13
7. Kecskeméti TE-ERECO 9 4 1 4 15–12 +3 13
8. Nyíregyháza Spartacus 8 3 2 3 10–7 +3 11
9. ZTE FC 8 3 2 3 12–12 0 11
10. FC Fehérvár 8 3 1 4 7–9 –2 10
11. Paksi FC 8 2 3 3 13–18 –5 9
12. Gabona Transz-Kaposvár 8 2 2 4 11–13 –2 8
13. Budapest Honvéd 8 2 2 4 10–14 –4 8
14. Diósgyőri VTK 8 2 2 4 10–18 –8 8
15. REAC 8 1 2 5 11–19 –8 5
16. BFC Siófok 8 1 1 6 2–16 –14 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik