Abraham góljával Siófokon tudott győzni a Budapest Honvéd

Vágólapra másolva!
2008.10.03. 21:04
Ismét vereséget szenvedett a siófoki csapat a Soproni Liga 10. fordulójában. Ezúttal a Budapesti Honvéd és az elefántcsontparti Abraham okozta a csapat vesztét, amely tíz mérkőzésből nyolcat elvesztett és továbbra is az utolsó pozíciót foglalja el a tizenhat csapatos mezőnyben.
Hercegfalvi Zoltán (balra) ezúttal gólpasszt jegyzett
Fotó: Meggyesi Bálint
Hercegfalvi Zoltán (balra) ezúttal gólpasszt jegyzett
Hercegfalvi Zoltán (balra) ezúttal gólpasszt jegyzett
Fotó: Meggyesi Bálint
Hercegfalvi Zoltán (balra) ezúttal gólpasszt jegyzett

Alsóházi rangadót rendeztek a Soproni Liga 10. fordulójának nyitómérkőzésén. Az utolsó helyen álló BFC Siófok fogadta a 13. pozícióban található Bp. Honvéd csapatát. A két gárda összesen 3 mérkőzést nyert meg 2008-09-es szezonban, volt tehát mit javítani mindkét oldalon.

A nagy lehetőség ellenére nem mondhatjuk, hogy ádáz harccal kezdődött volna a mérkőzést, a csapatok nem erőltették a támadást, komoly helyzetből még ennyi sem akadt. Az első 25 percben egyedül Magasföldi volt az, aki két szabadrúgással veszélyeztetni tudott valamelyest.

A 35. percben viszont gyönyörű jelenetet láthattak a nézők. Kanta Szabolcs passzolt keresztbe, Koós érkezett és kapásból lőtt, Rabóczki pedig nagyot hárított.

És – ahogyan az lenni szokott – hiába volt több helyzete a hazai gárdának, a 38. percben Hercegfalvi remekül ugratta ki Abrahamot, aki miután megszelídítette, közelről a rövid alsóba lőtt. Milinte kapusnak esélye sem volt a hárításra. Még a félidő vége előtt duplázhatott volna az elefántcsontparti csatár, ám 25 méterről küldött bombáját Milinte bravúrral hárította.

Détári Lajos csapatának semmiképpen sem volt elfogadható az eredmény, ezért a második félidőre úgy kellett kijönnie a Balaton-parti csapatnak, hogy mindenképpen gólt kell szereznie.

Az iram nem sokat változott a korábbiakhoz képest, szabadrúgásból tudott veszélyes lenni a sárga mezes csapat. Hegedűs 25 méterről veszélyesen csapódó lövést eresztett meg, ami Rabóczki a keresztlécre ütött.

A meccs hátralévő részében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de gól nem esett. Minél inkább fogyott a BFC Siófok ideje, annál inkább mentek előre a játékosok, a végén már csak Milinte maradt saját térfelén, de ez is kevés volt.

A hazaiak gárdának sok jó kísérlete volt, főleg rögzített szituációból, többször csak Rabóczkin múlt, hogy ne kapjon a Honvéd gólt, tehát nem érdemeltek vereséget a siófokiak.

Détári Lajos csapata ismét kikapott és könnyen lehet, hogy a korábbi remek labdarúgó napja megvannak számlálva a klubmenedzseri pozícióban.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Siófok
Nézőszám: 1500
Játékvezető: Bognár
Asszisztensek: Kovács Z., Nagy I.

A KEZDŐCSAPATOK
SIÓFOK BP. HONVÉD
32 Milinte 99 Rabóczki
6 Tusori 66 Filó T.
18 Takács M. 14 Debreceni
33 Hegedűs Gy. 4 Szmiljanics
27 Bojtor 23 Vincze Z.
17 Koós 17 Abass
24 Horváth A. 2 Maróti
6 Habi 79 Genito
11 Kanta Sz. 19 Diego
7 Magasföldi 21 Hercegfalvi
28 Ndjodo 18 Abraham
Klubmenedzser: Vezetőedző:
Détári Lajos Pölöskei Gábor

Gólszerző: Abraham (38.)
Csere: Takács M. helyett Basara (szünetben), Habi helyett Forgács (58.) Horváth helyett Fülöp (67.) ill. Abass helyett Sztojakovics (73.), Abraham helyett Moreira (75.), Diego helyett Dobos (89.)
Sárga lap: Tusori (70.) ill. Filó (71.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik