Völgyi inkább elmegy az ETO-ból, mint hogy együtt dolgozzon Pintérrel

Vágólapra másolva!
2009.06.13. 17:34
Ahogy korábban írtunk róla, a következő hetekben várhatóan átalakul a Győri ETO labdarúgócsapatának kerete. Tucatnyi futballista helyzete bizonytalan a klubnál, ám jövő héten az új vezetőedző, Pintér Attila megkezdi az érdemi munkát, így sok minden tisztázódhat. Völgyi Dániel, a csapat ballábas játékosa aligha marad a zöld-fehéreknél: a védő kijelentette, nem szeretne együtt dolgozni Pintérrel.
Völgyi Dániel hátat fordítana a Győri ETO-nak
Fotó: Németh Ferenc
Völgyi Dániel hátat fordítana a Győri ETO-nak
Völgyi Dániel hátat fordítana a Győri ETO-nak
Fotó: Németh Ferenc
Völgyi Dániel hátat fordítana a Győri ETO-nak

A 22 éves játékos nyaralása közben adott interjút a kisalfold.hu újságírójának, és elmondta, hogy ismeri az új edzőt, ám érzése szerint nem tudnak majd együtt dolgozni.

„Még három évig köt szerződés a Győrhöz, de az új edzővel, Pintér Attilával nem szeretnék együtt dolgozni. Már volt alkalmam a közös munkához fél évig, és ezen idő alatt nem játszottam nála. Június 22-én kezdi az ETO az alapozást, minél hamarabb szeretnék leülni a vezetőkkel és az edzővel, hogy megbeszéljük, adjanak kölcsön” – olvasható a labdarúgó nyilatkozata a kisalfold.hu-n.

„Most egyáltalán nem hiányzik a meccsmentes időszak, hiszen sztenderd játékos voltam az elmúlt szezonban. Konkrét ajánlatom ugyan nincs még, de ha megtudják, hogy kölcsönadnak, lesz lehetőségem máshol folytatni. Akár külföldön is, mondjuk Hollandiában” – tette hozzá Völgyi.
Legfrissebb hírek

Pintér Attila vitatta a játékvezető ítéleteit; Révész Attila „hangzatos” nyilatkozatát is szóba hozta

Labdarúgó NB II
2025.03.11. 08:18

Pintér Attila: Nem tudom, futballozott-e, aki szerint ez a pálya alkalmas a játékra

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 09:02

Pintér Attila a Vasas győzelme után a futballfilozófiájáról mesélt

Labdarúgó NB II
2024.11.05. 09:36

Megtartották a válságmegbeszélést a Vasasnál, Pintér Attila marad a vezetőedző – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.10.07. 21:41

Pintér Attila: Amíg ilyen gólokat kapunk, addig semmi esély az NB I-be való feljutásra

Labdarúgó NB II
2024.10.01. 08:13

Vasas: „Pintér Attila egy taktikai zseni, a legjobb magyar edzőm”

Labdarúgó NB II
2024.09.20. 09:32

Pintér Attila: Aki nem bírja a nyomást, ne dolgozzon a futballban!

Labdarúgó NB II
2024.09.10. 06:39

Pintér Attila a Vasas új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.09.05. 20:36
Ezek is érdekelhetik