A Loki a korszakos magyar bajnokok sorában

A 2004–2005-ös idényben kezdődött a debreceniek nagyszerű sorozata, a bajnoki címről addig legfeljebb csak álmodozó Loki akkor nyerte meg először az aranyérmet. Azóta? Debrecen a magyar futball fővárosa!

1. DEBRECEN

Hat éven belüli ötödik bajnoki címével a DVSC-TEVA immár végleg a korszakos magyar klubok sorába emelkedett. Leszámítva a Ferencváros és az MTK trófeahalmozását a magyar futball hőskorában, csupán a hatvanas-hetvenes évek fordulójának Újpesti Dózsája, valamint a nyolcvanas évek Bp. Honvédja volt képes hasonló vagy még hosszabb jó sorozatra.

Az idei siker értékét növeli, hogy a párhuzamos hadszíntereken a Loki beverekedte magát a Bajnokok Ligájába, ott hat veresége ellenére többé-kevésbé helytállt sokkal magasabban rangsorolt ellenfeleivel szemben –  idehaza pedig megnyerte a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát. Egyéb külső tényezők mellett nyilván a magyar viszonylatban különleges sorozatterhelésnek tudható be, hogy az utolsó három fordulóban mindössze egyetlen szerzett gól és pont került a hajdúságiak puttonyába.

Nem meglepő módon a Loki a november közepe és május eleje közötti időszakban nyerte meg a bajnokságot – akkor, amikor a BL jelentette igénybevétel és stressz csökkent, a fizikai (és írásunkban szándékosan került „fogadási ügy" keltette lelki) fásultság pedig még nem hatalmasodott el a játékosokon.

Herczeg András tanítványai ebben az időszakban úgy szerepeltek, ahogyan a rajt pillanatában mindenki várta tőlük: 16 bajnokijukból 14-et megnyertek – utolsóként éppen egyetlen igazi riválisukat, a Videotont győzték le 3–2-re –, s ekkor halmoztak fel annyi pontot, amennyi megóvta őket az idény végi botladozás közepette (az utóbbi hat évben mindössze a negyedik alkalom volt ez, hogy a Loki hármas nyeretlenségi szériát produkált az első osztályban).

S hogy mennyire irányadó a DVSC a hazai futballban, azt játékosainak nemzetközi keresettsége is jelzi. Rudolf Gergely az olasz élvonalba igazolt, sokan felfigyeltek a nagyszerű őszt produkáló fiatal Varga Józsefre, s folytathatjuk a sort Czvitkovics Péterrel, a BL-re hazahívott légiósokkal (Bodnár László, Feczesin Róbert, Szélesi Zoltán) és a jól megválogatott vendégmunkásokkal, élükön Adamo Coulibalyval.

2. VIDEOTON

A székesfehérváriak egyszer, az 1975–76-os idényben nagyon közel kerültek a bajnoki címhez, ám az utolsó előtti fordulóban az Üllői úton elért 1–1 nem volt elég a Ferencváros megelőzéséhez – avagy az idén a történelem, más szereplőkkel ugyan, de szinte ismételte önmagát.

Azazhogy a szereplők egyikének azonossága éppen hogy hangsúlyozandó: a fehérváriak hosszú idő után újra Videoton néven futottak neki a bajnokságnak. És majdnem Lothar Matthäusszal.

A németek egykori aranylabdását végül nem sikerült edzőnek szerződtetni, de utólag ezt valószínűleg senki sem bánja, hiszen nincs garancia arra, hogy az idény bearanyozásához hiányzó egyetlen lépést vele megtette volna a csapat – ha egyáltalán eljut odáig.

Mezey György, a Videoton szakvezetője nyilván sejti a szakmai okait, miért nem sikerült a szezon nagy részében villogó tanítványainak kihasználniuk a Loki hajrábeli  botladozásait.

Voltak feltűnést keltő kapushibák, az egykori sikerkapitány megfogalmazásában „elszalasztott nagy sanszok", s ugyanő tette hozzá azt is, hogy az évad végére a Vidi képletesen belerokkant az igénybevételbe.

Bár az első helyről lemaradtak, a fehérváriaknak van okuk ünnepelni, hiszen megismételték eddigi legjobb bajnoki teljesítményüket, és – hogy újra Mezey Györgyöt idézzük, immár a jövővel kapcsolatban – „itt az aranyéremig nem lehet megállni, ...az lenne a munkám beteljesülése".

3. GYŐRI ETO

A győriek védőjátékára, mindössze 18 kapott góljára nehéz jelzőket találni, idézzünk is inkább egy sokatmondó statisztikai adatot: leszámítva a különböző átszervezések miatti félidényes bajnokságokat, a második világháború után egyetlen csapat sem zárt kevesebb kapott találattal – sőt a két másik korábbi 18-as, a Tatabánya és a Ferencváros jóval kevesebb mérkőzést vívott.

Más kérdés, hogy a tavaly nyáron munkába álló Pintér Attilának és nemzetközi erőkből verbuvált alakulatának ezzel a játékfelfogással egyelőre nem sikerült visszacsalogatnia a szurkolókat a gyönyörű ETO-parkba – de így legalább maradt feladat a következő idényre is...

A zöld-fehérek előrelépése azért is figyelemre méltó, mert a megelőző idényhez képest három kulcsemberüktől, a gólkirály Bajzát Pétertől, a csapatkapitány Stark Pétertől, valamint Böőr Zoltántól megváltak.

4. ÚJPEST

Régebben bizonyos tisztelet övezte a „vidék bajnoka" titulus birtokosát, manapság a szokatlan „főváros bajnoka" megszólítás korántsem ér ennyit – ezt alighanem a címet birtokló, ennél lényegesen többre vágyó újpestiek is így gondolják. Azzal együtt, hogy ha csupán az utolsó kilenc forduló számítana, akkor a Mészöly Géza keze alatt megtáltosodó lilák lennének az igazi bajnokok hét győzelemmel és két döntetlennel...

Ám ahhoz, hogy az idényt a Vasassal megkezdő Mészöly újra a Megyeri útiak hadvezére legyen, kellett egy gyengécske bajnoki kétharmad, amelyet a skót William McStay irányításával teljesített a gárda. Hogy az anyagi gondok, az ezzel összefüggő és az ideálisnál nagyobb játékosmozgás, a rossz szakmai döntések, vagy esetleg ezek tetszőleges kombinációja okozta-e a kudarcokat, elemzendő – a lényeg, hogy a tavaly ilyenkor az ezüstéremtől sem túl boldog Megyeri úton megtalálják a választ.

S az újpestieknél kell felhívnunk a figyelmet arra, hogy a bajnoki góllövőlista első öt helyezettjéből mindössze a lilák gólvágója, Kabát Péter nem légiós.

5. ZALAEGERSZEG

Szerettek volna a negyedik helyről előrébb lépni, ami végül nem sikerült, ám a Magyar Kupa döntőjébe jutás révén az egykor Manchester-verő zalaiak újra kiléphetnek az európai porondra.

Csank János legénysége gyengén kezdett – hat forduló, négy vereség –, ám a tapasztalt mesternek sikerült konszolidálnia a helyzetet, és nem utolsósorban megtalálnia a nyáron elengedett házi gólkirály, Waltner Róbert utódját. Artjoms Rudnevs októberben és novemberben összesen 11 bajnoki gólt szerzett, s e találatok révén a ZTE a tabella első felébe kapaszkodott, majd ott állandósította a helyét.

Szeptember közepétől mindössze három vereséget (Debrecen, Újpest, Honvéd) szenvedett a csapat, aminél jobb részmérleggel csak a Győr büszkélkedhetett – nem véletlen, hogy mindkét együttes próbálkozhat az Európa-ligában.

6. MTK

Végh Zoltán és Mladen Lambulics távozásával tovább fiatalodott Garami József csapata, ehhez képest az utolsók között veszítette el a veretlenségét a 7. fordulóban, a Ferencvárossal vívott örökrangadón.

S ehhez a kezdéshez, valamint az alkalmanként bemutatott tetszetős, hatékony támadójátékhoz mérten bizony kissé csalódást keltő a rendkívül rapszodikus folytatás, még ha az egymásnak gyökeresen „ellentmondó" eredményekre magyarázat lehet a játékosok életkorból fakadó tapasztalatlansága, no meg az, hogy az egyik roppant tehetséges fiatal, Gosztonyi András a tavaszt az olasz Barinál töltötte.

Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg: Hidegkuti Nándor és Sándor Károly egykori klubja dicséretes kitartással nyújt játéklehetőséget saját neveltjeinek, amivel továbbra is – ha nem is az egyetlen, de – az egyik követésre érdemes modellt kínálja hazai vetélytársainak.

7. FERENCVÁROS

A zöld-fehérek 2006-os kizárásuk után három idényt töltöttek a második vonalban, és tavaly nyáron nagy tervekkel tértek vissza természetes közegükbe. Nos, a rajt kiválóan sikerült, az Albert-stadion örömmámorban úszott a Zalaegerszeg elleni 4–1-et követően, csakhogy a folytatásban kiderült: a nagyszerűnek beharangozott erőnlét nem ellensúlyozza a csapategység és a kreativitás hiányát.

Bobby Davison belebukott az őszi mélyrepülésbe – a nyitányt követő tizenegy fordulóban mindössze egyszer nyert a szétesően játszó Fradi –, amit az elhíresült debreceni petárdaügy, Dragóner Attila munkavégzés alóli ideiglenes felmentése, a saját szurkolótábor egy részével vívott diplomáciai háború súlyosbított.

Ehhez képest valóságos szárnyalás volt, amit immár Craig Short vezetésével mutatott be a csapat a tavaszi idényben. Bár nyilvánvaló: a vérbeli fradisták számára ez a tavasz – még ha Lipcsei Péter klubrekorddöntéséről örökre emlékezetes marad is – csupán kiindulási pont lehet a folytatáshoz... De vajon mit akarnak az angolok?

8. HALADÁS

A szombathelyiek sejtették, hogy a tavalyi bravúrbronzérem nehezen lesz reprodukálható. Az Európa-ligabeli szereplés miatt korán, szinte alapozás nélkül kezdődött a Hali idénye, ráadásul Kenesei Krisztián súlyosan megsérült, több kulcsember meg távozott – a következmény: edzőváltásba torkolló, keserves őszi szezon.

A vezetőség jó érzékkel váltott a kispadon: a Videoton elleni „kispadháború" miatt eltiltott Csertői Aurélt Róth Antal követte a kormányrúdnál, és a tavasz már az előző idényt idézte. A sereghajtók közül startoló vasiak – a Hull Citytől a télen kölcsönbe hazahozott Halmosi Péterrel a soraikban – az utolsó tíz fordulót veretlenül teljesítve a nyolcadik helyen zártak.

9. BP. HONVÉD

A tavalyi kupagyőztes kispestiek az újbóli nemzetközi kupaindulás kiharcolásának reményében vágtak neki az idénynek, s bár végül ama kevés csapat közé kerültek, amely látványosan javított előző szezonbeli helyezéséhez képest, nem ment minden zökkenőmentesen – erről árulkodik a tény, hogy az ősz folyamán a klub és a vezetőedző Sisa Tibor útjai elváltak egymástól.

Massimo Morales személyében olyan olasz tréner érkezett a télen, aki elsősorban emberei erőnlétét igyekezett „rendbe tenni". S noha a csapat az egész idényben mindössze egyszer nyert meg egymás után két bajnokit, tavaszi stabilitása (mindössze három vereség) révén majdnem elérte a nyolcadik helyet, amelynél feljebb egyszer sem végzett azóta, hogy 2004-ben visszaverekedte magát az élvonalba.

10. KECSKEMÉT

Gyanítani lehetett, hogy a kecskemétiek nem ragadnak meg az újoncként kivívott ötödik helyen. Ám ahhoz képest, hogy a beugrását Fradi-veréssel feledhetetlenné tévő Czéh Lászlót nem számítva három vezetőedzőt is foglalkoztattak, mégsem estek ki – nos, a maga nemében ez megint csak egy pozitív kuriózum.

Miután Tomiszlav Szivics vezetőedző bedobta a törülközőt, a kecskemétiek eljátszottak a német Werner Lorant szerződtetésének gondolatával, aztán mégis a Haladástól megváló Csertői Aurél mellett döntöttek – hogy végül a bennmaradás kiharcolását már Urbányi Istvánra bízzák.

Az Egyesült Államokat is megjárt szakember megtette, amit megkövetelt a haza: kilenc forduló jutott neki, s ez idő alatt a csapat mindössze kétszer veszített, az utolsó három meccsét megnyerte, zárásképp legyűrte a bajnokot – kíváncsian várjuk, mire jut majd Urbányi egy teljes idényben!

11. PÁPA

Gyakorlatilag a feljutást kiharcoló kerettel vágott neki az újonc Lombard az új idénynek, és a nyitány (három vereség szerzett gól nélkül – igaz, nívós ellenfelekkel szemben) igazolta is a tapasztalatlanságát. Aztán az inga irtózatos erővel átlendült: a biztos kiesőnek jósolt dunántúliak fiatal edzőjük, Véber György második otthonában, a Megyeri úton aratott diadallal hatgyőzelmes sorozatot indítottak, és ezzel felrakétáztak a dobogóra.

Fontos megjegyezni: a pápaiakénál hosszabb győzelmi sorozatot kizárólag a bajnok Loki épített ebben a szezonban! S ha jól értelmezzük a viharos pillanatoktól azért nem teljesen mentes idényt lezáró nyilatkozatokat, a hullámvasutazásból Pápán a magasban töltött időszakra, a megsüvegelendő bennmaradásra tartják érdemesnek emlékezni.

A hatos szériát követő 21 fordulót, benne mindössze négy győzelemmel már a következő szezon miatt érdemes elemezni – amit Véber edző nyilván meg is tesz majd.

12. KAPOSVÁR

Prukner László szerény költségvetésből gazdálkodó csapatának ötös, hetes és a tavaszt „veszélyessé" tevő nyolcas nyeretlenségi sorozata is akadt, ám hazai pályán megszerzett három fővárosi skalpot (Újpest, Honvéd, Vasas), nem kapott ki a Ferencvárostól és a Debrecentől, valamint szorgos munkával kiharcolta a bennmaradást. Volt jobb, de ez sem kutya – csinálja utánuk, aki tudja...

S egy fontos adalék: Nemanja Nikolics személyében története során először legalább egy „fél gólkirálya" akadt a Rákóczinak. Nyilván a támadó eladása is közrejátszott abban, hogy a tavasz olyan lett, amilyen – de ha valahol, hát Kaposvárott pontosan tudják: valamit valamiért, a túlélésnek ára van...

13. VASAS

Az ősz tulajdonosvárással telt, eközben Mészöly Géza és tanítványai néhány figyelemre méltó győzelemmel tartották a lelket az angyalföldi hívekben – igaz persze az is, hogy akkortájt csúsztak be azok a súlyos vereségek, amelyek következtében a Vasas zárta a legtöbb kapott góllal (61) a bajnokságot.

A télen aztán megjött a várva-várt befektető, akiről hamar kiderült, hogy nem az, akinek képzelték. A „kis Mészölyt" mindenesetre érdemei elismerése mellett – az újpestiek nagy szerencséjére... – leváltották, a helyére pedig Gianni Dellacasa ült, akinek vezetésével a csapat mindössze kétszer nyert, és héttel kevesebb pontot gyűjtött, mint az ősszel...

14. PAKSI FC

Lisztes Krisztián nyári szerződtetésekor, illetve Tököli Attila megtartásakor nyilvánvalóan nyugodtabb idényben reménykedtek a tolnaiak, mint amilyenben végül részük lett.

A sereghajtó DVTK mellett a paksiak voltak az egyetlenek, akik nem tudtak egymás után kétszer nyerni, s akadlt egy 11 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatuk is – ekkor lépett hátrébb Gellei Imre vezetőedző, hogy átadja a helyét addigi segítőjének, Kis Károlynak –, szóval meglehetősen rövid a szép emlékek listája: Újpest-verés ősszel, Ligakupa-döntő és kemény munkával azért csak-csak kiharcolt bennmaradás a tavasszal.

15. NYÍREGYHÁZA

Szinte teljesen kicserélődött a keret a nyáron, és ezt figyelembe véve törvényszerű, hogy az idény eleji Vasas- és Fradi-verés csodája hamar köddé vált, s az lett a csapat sorsa, ami.

Az Újpestről érkező Szentes Lázár vezetőedző serényen rakosgatta a rábízott, télen új elemekkel frissített puzzle-t, néha úgy tűnt, össze is áll a kép – a tavasszal kétszer sikerült egymás után négy bajnokit megvívni vereség nélkül –, ám a Szpari végül nem volt képes ellensúlyozni a mindössze tíz pontot termő őszt: három NB I-es szezon után kiesett.

Szentes Lázár és a vezetőség szerződésbontása a történtek keserű „szentesítéseként" már meg is történt. 

16. DIÓSGYŐRI VTK

Aczél Zoltánt nem sokkal a rajt előtt nevezték ki vezetőedzőnek Diósgyőrött, és bár a DVTK bajnokveréssel kezdte az idényt, gyorsan világossá vált: a nagy múltú kelet-magyarországi egylet egy újabb nehéz évnek néz elébe. Leszámítva a veretlenül letudott októbert, egymást érték a kudarcok – tavasszal pedig az edzőváltások.

Azonban sem az Aczél helyére Katarból hazahívott Tornyi Barnabás, sem az őt váltó Tóth László nem tudta megakadályozni a bukást – az utolsóként pozícióba kerülő Benczés Miklós már egy olyan csapatot vett át, amelyiknek eldőlt a sorsa: hat évad után újra kiesik az élvonalból.

Felsejlik a nem is oly távoli múltból Salamon József, Oláh Ferenc, Tatár György, a néhai Borostyán Mihály és a többi, ma már legendaként tisztelt futballista, valamint a sikerkovács Szabó Géza alakja; az 1979–80-as idény bajnoki bronzérme, a bécsi Rapid és a Dundee United négygyőzelmes kiverése az UEFA-kupából – és szívből sajnáljuk, hogy az idei centenáriumi esztendő ilyen szomorúságot hozott a diósgyőri futballszurkolóknak...

SAJÁTOS LÁBJEGYZET

Végezetül kénytelenek vagyunk még valamit csatolni. Nevezetesen: erősen reméljük, hogy egyetlen ország egyetlen nyomozóhatósága sem áll elő olyan „ügyes fogadási ügyes" bizonyítékokkal, amelyek ismeretében az eddig leírtak merő ostobasággá, egy ócska színjáték nevetséges díszletévé silányulnak – vagy ha mégis, akkor legalább mint a mesében, akinek inge, legalább magára veszi...

A közölt statisztikák forrása: Nemzeti Sport, RSSSF, Soccerway