ZTE: Varga és Mezey közt nézeteltérés volt, ezért hagyta el a játékos a Vidit

Vágólapra másolva!
2010.07.31. 11:56
 Varga Róbert, a ZTE labdarúgócsapatának tegnap szerződtetett 23 éves hátvédje nagyon örül, hogy újra együtt dolgozhat Csank Jánossal, és reméli, hogy most már sérülésmentes időszak következik pályafutásában. A középpályás a Zalai Hírlapnak adott nyilatkozatában arról is beszélt, miért hagyta el a Videotont.

„Nagyon örülök, hogy Csank Jánossal újra együtt dolgozhatok. Amit ő ad a játékosoknak, az a fejlődés szempontjából sokat jelent, nekem pedig erre van szükségem. Sajnos a Videotonnál peches időszakom volt, hiszen megsérültem. A rehabilitáció alatt alakult ki köztem és a fehérvári szakvezető között nézeteltérés, így hiába épültem fel, már nem számított rám. Visszatértem Zalaegerszegre, remélem, hogy végre egy évet végig tudok dolgozni sérülés nélkül” – nyilatkozta a Zalai Hírlapnak Varga Róbert. Zalai Hírlapnak Varga Róbert.

A fiatal védő egy évvel ezelőtt épp Zalaegerszegről került a fehérváriakhoz, igaz, a Győr birtokolta a játékjogát, a ZTE-nél csak kölcsönben szerepelt. A Videotonban összesen hat mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben az előző szezonban.

Legfrissebb hírek

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51

A Honvéd legyőzte a Zalaegerszeget, az Újpest ikszelt a Komárommal

Labdarúgó NB I
2024.06.29. 17:01

NB I: Katarba igazolt a ZTE házi gólkirálya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.06.28. 20:37

NB I: két védő érkezését jelentette be a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.06.27. 21:19

NB I: a ZTE kölcsönvette a Puskás Akadémia játékosát

Labdarúgó NB I
2024.06.24. 19:00

Végleg megszerezte a ZTE a görög védőt

Labdarúgó NB I
2024.06.17. 17:15

NB I: Várkonyi Bencét leigazolta a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.06.14. 16:50

Gundel-Takács Bence: Talán most értem meg az NB I-re

Labdarúgó NB I
2024.06.14. 11:02
Ezek is érdekelhetik