Videoton: Alvest a menedzserek komolyabban veszik, mint a klubok - Mezey

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 08:50
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, az NB I-es listavezető Videoton tegnap 1–0-ra győzött a szlovák élvonalban az ötödik helyen álló Slovan Bratislava ellen felkészülési mérkőzésen.

„Az első félidőben egységesebbek voltunk, de végig mi domináltunk, ez biztató a felkészülésnek ebben a szakaszában. André Alvessel kapcsolatban vegyesek a benyomásaim, annyi helyzete volt, mint a többieknek összesen. Felkészültem arra, hogy elmegy, de azt nem tudom, a helyettesítését miként oldjuk meg. Most is figyelik, de az az érzésem, a menedzserek komolyabban veszik őt, mint a klubok, és ez nagy baj" – értékelt a találkozó után a Nemzeti Sportnak Mezey György vezetőedző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik