Légi balett után hazai siker Zalaegerszegen (Fotó: Mirkó István) |
A zalaiak a dobogóért és a nemzetközi kupaindulásért, míg az újonc siófokiak a bentmaradásért küzdenek, azaz mindkét csapat számára volt motiváció. Ennek tükrében nem is puhatolóztak túl sokáig, a vendégeknek a 11. percben éppen ügyeletes gólfelelősük, Délczeg Gergely révén akadt ziccerük, de az eltiltása után ismét a kapuba álló Vlaszák Géza szögletre mentett. (Délczegnek ezen a találkozón megszakadt négymeccses sorozata – az elmúlt négy bajnoki mindegyikén eredményes volt, ezúttal nem).
Válaszként a 15. percben egy pontrúgás után a zalaiak megszerezték a vezetést: Ahmet Delic gurított egy szabadrúgást Horváth András elé, aki 22 méterről lőtt. A labda mellé ment volna, de a kapu előterében tartózkodó Turkovs még bele tudott csúsztatni, s az így a kapu jobb oldalában kötött ki (1–0).
A gólt követően méginkább aktivizálták magukat a vendégek, de Vlaszák kapus Csordás ziccerét, Fehér fejesét és Délczeg lövését is védte, míg a túloldalon elsősorban Delic távoli lövései és szabadrúgásai okoztak némi veszélyt. Az eredmény a szünetig már nem változott.
A második félidőben azonban erre nem kellett túl sokat várni: az 53. percben Horváth András ívelt előre egy szabadrúgást a 16-oson belülre, az első gól szerzője, Turkovs felé, akit Honma lerántott. A játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Simon értékesített (2–0).
Úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés, ám a 63. percben újabb fordulat következett be: a kilépő Honmát lerántotta Bogunovics a 16-oson belül, amiért a játékvezető ismét büntetőt ítélt, a védőt pedig kiállította. A 11-est Csordás a jobb alsóba lőtte (2–1).
Ezt követően a vendégen nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de a létszámhátrányban játszó zalaiak taktikusan inkább beálltak védekezni, így a siófokiak jobbára csak meddő mezőnyfölényt tudtak kialakítani, az eredmény pedig már nem változott.
25. FORDULÓ |
Zalaegerszeg–Siófok 2–1 (Turkovs 15., Simon A. 54. – 11-esből, ill. Csordás 64. – 11-esből) |
1. Videoton FC | 25 | 16 | 5 | 4 | 50–22 | +28 | 53 |
2. Paksi FC | 25 | 13 | 4 | 8 | 41–32 | +9 | 43 |
3. Kaposvári Rákóczi | 25 | 13 | 3 | 9 | 40–35 | +5 | 42 |
4. Ferencvárosi TC | 25 | 13 | 2 | 10 | 38–35 | +3 | 41 |
5. ZTE FC | 25 | 12 | 4 | 9 | 42–39 | +3 | 40 |
6. DVSC-TEVA | 25 | 11 | 7 | 7 | 48–38 | +10 | 40 |
7. Vasas | 25 | 10 | 5 | 10 | 30–38 | –8 | 35 |
8. Lombard Pápa Termál FC | 25 | 10 | 4 | 11 | 37–43 | –6 | 34 |
9. Kecskeméti TE-ERECO | 25 | 11 | – | 14 | 42–45 | –3 | 33 |
10. Újpest FC | 25 | 9 | 6 | 10 | 40–33 | +7 | 33 |
11. Budapest Honvéd | 25 | 9 | 6 | 10 | 29–29 | 0 | 33 |
12. Győri ETO FC | 25 | 8 | 9 | 8 | 30–29 | +1 | 33 |
13. Szombathelyi Haladás | 25 | 8 | 6 | 11 | 33–34 | –1 | 30 |
14. BFC Siófok | 25 | 6 | 9 | 10 | 23–33 | –10 | 27 |
15. MTK Budapest | 25 | 6 | 6 | 13 | 29–41 | –12 | 24 |
16. Szolnoki MÁV FC | 25 | 4 | 6 | 15 | 21–47 | –26 | 18 |