Fennállása legjobb szezonját produkálhatja a Kaposvár

Vágólapra másolva!
2011.05.04. 14:08
null
Mezey György Magyar Kupát és bajnoki címet is nyerhet a Videotonnal (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Kaposvár a Videoton otthonába látogat. Az első mérkőzésen a fehérváriak idegenben 1–0-s győzelmet arattak. A somogyi csapat története során még soha nem jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, a 2007–2008-as idényben az elődöntő jelentette a végállomást – akkor a Budapest Honvéd állította meg a Rákóczit.

 

A Videton problémákkal küzd, hiszen a rengeteg sérült és beteg futballista megnehezíti Mezey György vezetőedző dolgát.

„Sajnos elég sok sérültünk van, sőt betegünk is akad. Sándor Györgyöt továbbra is pihentetem a combsérülése miatt, de csatlakozott hozzá Elek Ákos és André Alves is, előbbinek erősebben meghúzódott a belső combizma, míg utóbbi hátsó combizom-fájdalomra panaszkodik. Tomás Tujvelnek a torka fáj két napja, Marko Andjics szerződése pedig továbbra sem rendeződött. Szolnoki Rolandot és Elek Bencét elkérték, hogy U19-es bajnokin játszhassanak ma. Éppen, hogy össze tudok szedni tizennyolc embert a Kaposvár elleni kupavisszavágóra" – fogalmazott Mezey György

A Kaposvár is hasonló gondokkal küzd, Sisa Tibor vezetőedző a heti két mérkőzés okozta fáradtságot is a nehezítő tényezők közé sorolta.

„Nekünk nem egyszerű a szombat-szerda ritmus. Már a Honvéd elleni bajnoki előtt is láttam a játékosokon, hogy nem kellően frissek, nem sikerülnek a passzok, nem az igazi a koordináció. A kupában ráadásul az ország legjobb csapat az ellenfelünk. A sorsolásnál mindenki a Videotont akarta elkerülni, nekünk nem sikerült. Az első meccsen szerencsétlen góllal kaptunk ki, így még nehezebb a helyzetünk, de még sosem mentünk ki úgy a pályára, hogy nem akartunk nyerni" – nyilatkozta Sisa Tibor.

Az élvonalba 2004-ben visszatérő Kaposvár a 2007–2008-as szezonban fennállása legjobb idényét produkálta: a hatodik helyen végzett a bajnokságban, a Magyar Kupában pedig az elődöntőig menetelt.

Ezen az eredményen javíthat Sisa Tibor együttese, hiszen négy fordulóval a bajnokság vége előtt a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán, a kupában pedig a Videoton ellen egygólos hátrányát kell ledolgoznia – igaz, idegenben – a döntőbe jutáshoz.

A Videoton is történelmi siker kapujában áll: a gárda megszerezheti története első bajnoki címét – amennyiben vasárnap legyőzi a Budapest Honvédot, három fordulóval a bajnokság vége előtt már biztosan bajnoknak mondhatja magát Mezey György együttese, illetve 2006 után második kupagyőzelmét arathatja, ha bejut a döntőbe.

Az összecsapás győztesére a fináléban a Kecskemét vár, amely a ZTE-t búcsúztatta 5–1-es összesítéssel.

MAGYAR KUPA – EMLÉKEZTETŐ
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–VIDEOTON FC 0–1 (0–0)
Kaposvár, 4000 néző. Vezette: Fábián (Varga Zs., Márkus T.)
KAPOSVÁR: Kovács Z. – Okuka, Bank (Grúz, 50.), Zsók (Gujic, 88.), Korhut – Hegedűs D. (Szepessy, 81.), Máté P. – Pavlovics, Oláh L., Balázs B. – Perics. Vezetőedző: Sisa Tibor
VIDEOTON: Bozsovics – Lázár P., Lipták, Vaskó, Andjics – Elek Á. (Farkas B., a szünetben) – Gosztonyi, Polonkai, Sándor Gy., Vasziljevics (André Alves, 61.) – N. Nikolics (Milanovic, 74.). Vezetőedző: Mezey György
Gólszerző: Lipták (0–1) a 47. percben
Kiállítva: Farkas B. a 71. percben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik