Újpest: Több lábam már nem tud eltörni - Simon Krisztián

Vágólapra másolva!
2012.07.05. 16:25
Címkék
Sikeres volt a talpcsonttörést szenvedő Simon Krisztián műtétje, s az Újpest labdarúgócsapatának játékosa már a visszatérésen gondolkodik.

„Éppen az előbb járt bent nálam dr. Szűcs Attila, és azt mondta, minden rendben ment a műtét során. Sajnos már jól tudom, mi vár rám, pénteken hazamehetek, utána három hét gyógytorna, majd kocogás következik. Ezúttal a bal lábam sérült meg, egy lemezzel rögzítették ezt is, ha viccesen közelítem meg a dolgot, mondhatom azt, hogy ezután több lábam már nem tud eltörni” – idézi Simont az ujpestfc.hu.

„Egyébként is el voltam keseredve a sérülés miatt, de amikor megtudtam, hogy milyen fontos meccsek lesznek már rögtön az első négy fordulóban, az újabb rossz érzés volt, hiszen ki ne szeretne hazai pályán harcolni például a Ferencváros elleni derbin… De semmit sem szabad sürgetnem, türelmesnek kell lennem. Most az a legközelebbi célom, hogy augusztus végén csatlakozzak a többiekhez” – tette hozzá a 21 éves szélső.

Legfrissebb hírek

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
3 perce

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
45 perce

SGA újabb 50-ese és Caris LeVert pazar utolsó perce indította be az NBA-hetet

Amerikai sportok
1 órája

NHL: Ovecskin ezúttal nem talált be, szétlövés után nyert a Washington

Amerikai sportok
1 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
1 órája

Keddi sportműsor: madridi derbi a BL nyolcaddöntőjében

Minden más foci
9 órája

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik