Videoton: holnap kinevezhetik Sérgio Conceicaót vezetőedzőnek

Vágólapra másolva!
2013.01.07. 13:07
null
Sérgio Conceicao érkezhet a Videotonhoz (Fotók: Action Images – archív)
A Nemzeti Sport portugál forrásaitól úgy értesült, nagy valószínűséggel Sérgio Conceicao lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője. A 38 éves szakember a portugál A Bola értesülései szerint lemondott az Olhanense vezetőedzői pozíciójáról.

 

A 2000-es Eb-n háromszor vette be Oliver Kahn kapuját
A 2000-es Eb-n háromszor vette be Oliver Kahn kapuját

Portugáliából származó információink szerint a honfitársát, Paulo Sousát váltó szakembert már holnap bemutathatják a fehérvári klubnál.

A Videotont az Európa-liga főtáblájára vezető Sousa tehát távozik a klubtól, de az egyelőre nem biztos, hogy hol folytatja.

Bár amerikai források szerint a New York Red Bulls irányítását veszi át, úgy tudjuk, ez még nem dőlt el biztosan.

Ma reggel egyébként Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke is úgy nyilatkozott, napokon belül eldől, mi lesz Paulo Sousa sorsa, és úgy tűnik, már csak egyet kell aludni a hivatalos bejelentésig.

Sérgio Conceicao pályafutása során számos portugál és olasz (Lazio, Parma, Inter) csapat mezét viselte, legnagyobb sikereit a Lazióval érte el (a rómaiakkal KEK-et, olasz bajnokságot, Olasz Kupát, olasz Szuperkupát és európai Szuperkupát is nyert), a Portóval háromszor lett portugál bajnok, egyszer-egyszer pedig Portugál Kupa és portugál Szuperkupa-győztes.

A korábbi szélső gyorsaságával és cselezőképességével tűnt ki, 56-szor lépett pályára a portugál válogatottban, amellyel 2000-ban Eb-bronzérmet szerzett. A 12 és fél évvel ezelőtti kontinenstornán a portugálok az ő mesterhármasával győzték le Németországot 3–0-ra.

A PAOK-ból vonult vissza 2009-ben 35 évesen, és ezután sportigazgatóként szolgálta a görög klubot, majd a Standard Liege edzői stábjában kapott szerepet. A belga csapattal – amelyben játékosként három évet húzott le – 2011-ben Belga Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Vezetőedzőként egy évvel ezelőtt debütálhatott, az Olhanensével a nyolcadik helyre futott be a portugál élvonalban. A Conceicao által irányított kiscsapat jelenleg is a nyolcadik helyen tanyázik a Primeira Ligában. Karrierjéről itt olvashatnak további érdekességeket.

Legfrissebb hírek

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
8 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10
Ezek is érdekelhetik