DVTK: a hó miatt elmaradt az utolsó hazai felkészülési meccs

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 14:42
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK péntek délután kettő órakor játszott volna felkészülési mérkőzést a Mezőkövesd ellen. Az egész nap szakadó hó miatt a Diósgyőri Edzőcentrum műfüves pályáján csapott volna össze a két csapat, de az időjárás közbeszólt.

„Mire a másik térfelet is sikerült letakarítani, hó alá került az egyik. Ezért elmaradt a mai edzőmeccs” – közölte a hivatalos Twitter oldalán a DVTK.

A diósgyőriek szombat 14 órától játsszák a téli időszakban az utolsó felkészülési mérkőzésüket a DVSC-Teva ellen. A találkozót a csapadékos időjárás miatt nem tudják az Oláh Gábor utcai centerpályán megrendezni, így a pallagi akadémián kerül rá sor, zárt kapuk mögött.

„Mivel a Debreceni Labdarúgó Akadémia még nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel, így a mérkőzést csak szurkolók nélkül, vagyis zárt kapuk mögött lehet megrendezni. Kérjük a Loki és a Diósgyőr drukkereit, hogy ne is induljanak el, mert a biztonságiak senkit nem engednek be” – áll a Debreceni klub honlapján.

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56

Holdampf Gergő: Bátran, céltudatosan kell játszani a felcsútiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:07

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

„Olyat még nem kértek tőle, ami Diósgyőrben elvárás lehet” – vélemények Dambrauskasról

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 11:01

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10

Ötvös-munkával jutott nyolc közé a kupacímvédő Paks

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 18:50
Ezek is érdekelhetik