FERENCVÁROS–KTE-PHOENIX MECANO 1–0
RICARDO MONIZ (az FTC vezetőedzője): – Nem nyújtottunk topfutballt, de Julian Jenner és Holman Dávid is sérült volt a héten, ez megnehezítette a dolgunkat. Ami ellenben pozitívum, hogy fiatal csapat győzött. Roppant fontos volt a három pont a debreceni vereség után. Jól indítottuk a mérkőzést, de nem volt bennünk elég átütőerő, kevés nyomást helyeztünk az ellenfelünkre. A második félidőben buta hibákat követtünk el, ez a tapasztalatlanságból fakadt. Bajnoknak kell lennünk, ennek a nyomásnak azonban meg kell felelni. Szépségdíjat nem kapunk ezért a mérkőzésért, de a három pont volt a legfontosabb. A minőség hiányzik elöl, ha Julian Jenner formában van, s ha Somália nem sérült, jobb lesz, és persze hiányzik Leonardo kreativitása is, amely egy-egy meccset eldönthet. Nagy energiát fordítottunk egész nyáron az erősítésekre, és még mindig aktívak vagyunk.
BEKŐ BALÁZS (a Kecskemét vezetőedzője): – Végig méltó ellenfelei voltunk a Ferencvárosnak, és büszke vagyok a csapatomra, hogy ilyen elszántsággal futballozott. Az elején minimális dekoncentráltság miatt kaptuk a gólt, aztán talpra álltunk. A második félidő eléggé nagy részben a miénk volt, a Fradi megpróbálta valahogy kibrusztolni a győzelmet.
PINTÉR ATTILA (a Győri ETO vezetőedzője): – Nagyon fontos győzelmet arattunk. Eddig is jól játszott együttesünk, csakhogy nem jöttek az eredmények. Ezúttal bizonyítottuk, hogy van tartása a csapatnak, nagyon kellett ez a győzelem. Örülni kell a kettő nullának, de ezen a mérkőzésen több lehetőségünk volt, ezért többgólos győzelmet is arathattunk volna.
HORVÁTH FERENC (a Paks vezetőedzője): – Bár könnyebb helyzetben voltam a kollégámnál, hiszen nem volt rajtunk akkora győzelmi kényszer, mint az ETO-n, természetesen, mint minden vereség, ez is csalódást okozott. Elkerülhető gólokat kaptunk, és ez bosszantó. A második félidőben nehéz lett volna megmondani, hogy melyik együttes volt a nyáron bajnok és melyik a tizenharmadik helyezett. De hiába játszottunk jobban, nem sikerült a szépítés.
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–PUSKÁS AKADÉMIA 3–1
VÉBER GYÖRGY (a Mezőkövesd vezetőedzője): – Számunkra létkérdés volt a győzelem, és ezt három szerzett góllal harcoltuk ki. Azért szép és érdekes ez a játék, mert ebben az idényben most játszottunk a leggyengébben, abban az értelemben, hogy kevesebbet birtokoltuk a labdát, mint az ellenfelünk. A szünetben elsősorban nyugalmat kértem a játékosaimtól. Azt vettem ugyanis észre, hogy sokan céltalanul adogattak. Hangsúlyoztam, hogy legyenek agresszívek, vállalják el a test test elleni harcot, és legyen hitük. Ezeknek aztán mind megfeleltek.
BENCZÉS MIKLÓS (a Puskás Akadémia vezetőedzője): – Jól kezdtük a mérkőzést, ziccereket dolgoztunk ki, ezeket azonban elhibáztuk, és ezért később nagy árat fizettünk. A futball egyszerű játék, azért kaptunk ki, mert kevesebb gólt szereztünk mint a hazaiak. Egyáltalán nem érzem azt, hogy a szünet után elvesztettük volna a fonalat. Ebben a szakaszban kontrákból szerezték meg a góljaikat a mezőkövesdiek, és annak ellenére, hogy három gólt kaptunk, úgy érzem, idegenben megfelelő teljesítményt nyújtottunk, pontot persze nem szereztünk.
Tomiszlav Szivics (a DVTK vezetőedzője): – Az első tizenöt perc az Újpesté volt, akadt két-három helyzetük, de utána visszajöttünk a meccsbe, és jókor rúgtuk a gólokat is. Végig küzdöttük a meccset, kiemelem, hogy megint nem kaptunk gólt, és nagyon fontos három pontot szereztünk. Továbbra is van némi görcs a játékosaimban, az Újpest ezt ügyesen kihasználta. Letámadtak minket, de aztán belejöttünk mi is, helyenként látszott az a játék, amit szeretnénk játszani. Abdouramannak külön köszönöm, hogy Elek Ákos sérülése után vállalta a meccset a jelen állapotában.
Kozma István (az Újpest vezetőedzője): – Nem volt szerencsénk ezen a mérkőzésen, az első harmincöt percben jobbak voltunk, és megkockáztatom, hogy el is dönthettük volna a mérkőzést, de a sérülés és a kapott gól mindent megváltoztatott. A második félidőben siettettük a játékot, és ez az ellenfél malmára hajtotta a vizet. Az újabb gól és az, hogy rövid a kispadunk mindent meghatározott. Ebben a játékrészben már jobbak voltak a hazaiak, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. (Forrás: dvtk.eu)
Időpont | Mérkőzés (Tv) | Játékvezető |
Augusztus 30., péntek | ||
19.00 | Haladás–Lombard Pápa 3–2 | Farkas Ádám |
Augusztus 31., szombat | ||
16.30 | Győri ETO–MVM Paks 2–0 | Fábián Mihály |
19.00 | Ferencváros–KTE-Phoenix Mecano 1–0 | Andó-Szabó Sándor |
19.00 | Mezőkövesd–Puskás Akadémia 3–1 | Szabó Zsolt |
21.00 | DVTK–Újpest 2–0 | Németh Ádám |
Szeptember 1., vasárnap | ||
16.30 | PMFC–DVSC-Teva (Tv: M1) | Becséri Dániel |
18.30 | Kaposvár–Bp. Honvéd (Tv: Sport2) | Solymosi Péter |
20.30 | Videoton–MTK (Tv: Sport2) | Bognár Tamás |
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁK ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK |
1. DVSC-Teva | 5 | 4 | 1 | – | 17–3 | +14 | 13 |
2. Videoton FC | 5 | 4 | 1 | – | 14–3 | +11 | 13 |
3. Ferencváros | 6 | 4 | – | 2 | 8–8 | 0 | 12 |
4. Lombard Pápa FC | 6 | 3 | 1 | 2 | 7–5 | +2 | 10 |
5. MVM Paks | 6 | 3 | 1 | 2 | 10–10 | 0 | 10 |
6. Haladás | 6 | 2 | 3 | 1 | 8–8 | 0 | 9 |
7. Diósgyőri VTK | 6 | 2 | 3 | 1 | 7–8 | –1 | 9 |
8. Újpest FC | 6 | 2 | 2 | 2 | 12–9 | +3 | 8 |
9. Kecskeméti TE | 6 | 2 | 2 | 2 | 9–11 | –2 | 8 |
10. Győri ETO | 6 | 1 | 4 | 1 | 8–7 | +1 | 7 |
11. Mezőkövesd | 6 | 2 | – | 4 | 10–15 | –5 | 6 |
12. Budapest Honvéd | 5 | 1 | 2 | 2 | 6–6 | 0 | 5 |
13. MTK Budapest | 5 | 1 | 1 | 3 | 5–6 | –1 | 4 |
14. Pécsi MFC | 5 | 1 | 1 | 3 | 5–10 | –5 | 4 |
15. Puskás Akadémia FC | 6 | 1 | 1 | 4 | 5–13 | –8 | 4 |
16. Kaposvári Rákóczi | 5 | – | 1 | 4 | 4–13 | –9 | 1 |