Ricardo Moniz felfedezettje és az újpesti derbihős

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2013.09.20. 18:17
null
Holman (balra) és Simon is sokat tehet csapata sikeréért a derbin (Fotó: NSO-montázs)
Egyikük 20 éves, ebben a szezonban robbant be a Ferencvárosba, és az első derbijére készül. A másikuk 22 esztendős, de 65 NB I-es meccsével már-már rutinos húzóembernek számít az Újpestben, nem mellesleg igazi derbihős, hiszen 2010-ben máig emlékezetes teljesítménnyel, góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Ferencváros 6–0-s legyőzéséből. Holman Dávid és Simon Krisztián egyaránt a vasárnapi rangadóra készül. A meccs előtt a két klub talán legnagyobb ígéreteinek menedzsereivel, Paunoch Péterrel és Vörösbaranyi Józseffel beszélgettünk a két futballista eddigi pályafutásának alakulásáról, lehetséges jövőjükről, illetve arról, hogy egyetlen mérkőzés lehet-e hatással a fejlődésükre, további előmenetelükre.

A „NEMZETKÖZI TEHETSÉG” ELSŐ DERBIJÉRE KÉSZÜL– HOLMAN DÁVID

Hat meccs, három gól (a Győr, az MTK és a Lombard ellen), egy gólpassz. Ez a ferencvárosi Holman Dávid mérlege ebben a bajnoki szezonban. Nem rossz egy olyan 20 éves futballistától, aki korábban összesen ötször lépett pályára a magyar élvonalban, de kilencven percet egyszerre még sosem játszott (a jelenlegi évadban sem). Túlzás nélkül állítható, hogy Holman a jelenlegi Ferencváros egyik, ha nem a legnagyobb magyar ígérete, aki ha jól sáfárkodik a tehetségével, még sokra viheti. Ezzel egyetért a támadó középpályás menedzsere, Paunoch Péter is.

„Holman Dávid tehetségére már egész fiatalon felfigyeltek a szakemberek. Nem véletlenül került az MTK agárdi akadémiájára. Sok hátránya származott azonban abból, hogy nem kezdett el nőni, tizenöt évesen még csak százhatvan centi sem volt – beszélt a játékosügynök a futballistáról. – Az MTK után egy rövid, féléves érsekvadkerti kitérőt követően került a Fradihoz, az Üllői úton fokozatosan lépdelt előre, folyamatosan bíztak benne a korosztályos csapatoknál, és közben hirtelen megnőtt, hiszen ma már csaknem százkilencven centiméter magas. A hirtelen megnyúlás viszont azzal is járt, hogy az izomzata nem tudott fokozatosan erősödni, így gyakorta sérülésekkel küszködött. Ezen az időszakon most már túl van, ugyanakkor úgy érzem, a fizikai érési folyamata még közel sem fejeződött be, néhány kiló plusz izommal pedig a játéka is sokat fejlődhet még, hiszen erősebbé válhat a párharcokban. Ezzel fejlődhet védekezésben és támadásban is, erre azért is lenne szüksége, mert a hozzá hasonló, kreatív támadókra »utaznak« a védők, nem mindegy, mennyire tudja megvédeni magát, mennyire erős, milyenek a fizikai paraméterei – ebben Böde Dániel lehet a követendő példa.”

A játékosügynök hangsúlyozta, Holman Dávid jelenlegi, jól alakuló szezonjában kulcsszerepe van a Ferencváros vezetőedzőjének, Ricrado Moniznak, akinek a kezei alatt még sokat léphet előre.

„Holman Dávid tehetsége nemzetközi szinten is feltűnő – ezt bizonyítja, hogy amikor az U-válogatottakkal nemzetközi tornákon szerepelt, többen is érdeklődtek iránta külföldről –, és ezt vette észre Ricardo Moniz is. A fiatal játékos nagyon jó kezekben van, ugyanis a holland mester ért ahhoz, hogyan lehet egy labdarúgóból a maximumot kihozni, és tudja, hogy Dávid olyan képességekkel rendelkezik, amelyek nem taníthatók, hanem ösztönösek. Éppen ezért folyamatosan megadja neki a lehetőséget, bízik benne, ami elengedhetetlen a rutinszerzéshez, a fejlődéshez. Nem féltem a játékost, annak ellenére sem, hogy olyan vetélytársai lesznek a Fradinál, mint Buzskáky Ákos és a brazil Leonardo. Holman a csatárok mögött bárhol képes játszani, akár a szélen, akár középen is beverekedheti magát a kezdőcsapatba. Sokoldalúságát jelzi, hogy bár alapvetően az előkészítésekben jeleskedik, sok gólt is szerez, kiváltképp fejjel” – nyilatkozta Paunoch Péter, akivel a jövőről, illetve Holman közelgő, első derbijéről is beszélgettünk.

„Dávidnak kettőezer-tizenötig szól a szerződése, nem tárgyaltunk még hosszabbításról, de most nem is ez a fontos. A játékos családjával együtt úgy gondoljuk, Magyarország legnépszerűbb csapatánál a lehető legjobb helyen van, hiszen bízik benne az edzője és folyamatosan játszik. Ő az a típusú játékos, aki nem akar mielőbb külföldre szerződni, és miután korábban nem távozott, most már érdemes is lenne legalább ötven-hatvan első osztályú meccset itthon játszani, és ha a jövőben úgy adódik, akkor megfelelő tapasztalattal felvértezve elszerződni. Most ez még nem téma, a legfontosabb a folyamatos fejlődés, ami ha ilyen ütemben halad, akkor egy éven belül talán felnőtt válogatott meghívót is érhet. Ez lehet az egyik következő cél. Ami a derbit illeti: a Ferencváros–Újpest meccsek Magyarországon speciálisak, egyedi élményt jelenthetnek a játékosoknak, de Holmanra már eddig is felfigyelt a szakma. Az biztos, nem az a típus, aki berezel a hangulattól, megfelelően képes kezelni a nagy téttel bíró meccseket is, nem ijed meg, és nem is izgulja túl” – vélekedett a menedzser.

A DERBIHŐS EGYSZER MÁR MEGMUTATTA… – SIMON KRISZTIÁN

Simon Krisztiánnak a vasárnapi már a negyedik derbije lesz. Az első egy életre emlékezetes marad számára, hiszen 19 évesen gólt szerzett és két gólpasszt is adott a 2010 szeptemberében 6–0-s újpesti sikerrel záruló meccsen. Az azt követő két, Ferencváros elleni rangadóján viszont nem sok sikerélményben volt része, 2011 őszén 3–0-s, 2013 tavaszán 2–1-es vereséget szenvedett az Újpest az Üllői úton. A szélső fél évvel a 6–0-s meccs után szerződött a holland Feyenoordhoz, de nem tudott megragadni a rotterdami klubnál. Egyes vélemények szerint ez törést jelentett a pályafutásában, menedzsere, Vörösbaranyi József azonban nem osztja ezt a vélekedést.

„Simon Krisztián a korábbi sérülései miatt nem tart előbbre, pedig alapvetően nem sérülékeny játékos. Egy visszatérő problémája volt, ami sokáig hátráltatta, de ez már megoldódott. Azzal, hogy fél évet a Feyenoordnál töltött, nem lett gyengébb játékos, sőt, nagyon is értékes tapasztalatokkal gazdagodott, és most újra azért dolgozik, hogy előbb-utóbb erősebb bajnokságban is lehetőséget kapjon” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a játékosügynök.

„Miután immár hosszabb ideje nem hátráltatja sérülés, és jól sikerült a felkészülése is, ismét megmutathatja, hogy remek játékos. Erre most már többször is láthattunk példát ebben a szezonban” – vélekedett Vörösbaranyi Simonról, aki betalált a Honvéd ellen, majd gólpasszt adott a Kaposvár elleni találkozón, a Mezőkövesd ellen pedig két gólt is szerzett. A legutóbbi két fordulóban azonban sem ő, sem a csapata nem remekelt.

„Mint minden labdarúgó esetében, az ő játékára is hatással van a csapat szereplése. Neki mindenesetre arra kell törekednie, hogy maximálisan ellássa a feladatát, megfeleljen az edzői elvárásoknak. Ebben a szezonban bizonyította, hogy a jobb oldalon játszva képes helyzetbe hozni a csatárokat, míg a bal szélen futballozva ellentétes lábú szélsőként befelé cselezve képes gólhelyzeteket is kialakítani. Mindenhol igyekszik a legjobbját nyújtani, és a csapattal együtt ezt állandósítaná is – fogalmazott a menedzser, aki kérdésünkre a deribre súlyáról is beszélt. – Az olyan derbire, mint amilyen a Ferencváros–Újpest mérkőzés, Európa szerte sokkal jobban figyelnek, mint egy másik magyar bajnoki meccsre. Persze, nem az határozza meg a játékos további pályafutását, hogy egy ilyen találkozón milyen teljesítményét nyújt, de a fejlődés érdekében minden héten ilyen felfokozott hangulatú meccsen kellene pályára lépnie.”

Simont még többéves szerződés köti az Újpest FC-hez, de információink szerint a nyáron már volt iránta érdeklődés külföldről, így nem lenne meglepő, ha a 2010–2011-es szezonhoz hasonlóan, mondjuk fél évvel a Fradi elleni meccset követően, újra lenne lehetősége külföldi szerződésre.

„Úgy gondolom, ha Krisztián a folytatásban így úgy játszik, ahogy a szezon elején, akkor legkésőbb jövő nyáron újra esélyt kaphat arra, hogy külföldön is bizonyíthassa a képességeit. Ami pedig a rangadót illeti: már sikerült megmutatnia, hogy képes jó játékra és gólra a Ferencváros ellen, vasárnap ezt ismét bizonyíthatja” – reagált Vörösbaranyi.

NB I, 8. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 20., péntek
19.00 Pécsi MFC–Lombard Pápa (Duna Tv) Vad II István
Szeptember 21., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd (Duna Tv) Kassai Viktor
16.00 Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 MTK Budapest–MVM Paks (Sport1)
Bognár Tamás
18.00
Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi FC
Becséri Dániel

20.00

Videoton FC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Sport1)Solymosi Péter
Szeptember 22., vasárnap
16.30 Ferencváros–Újpest FC (Duna Tv) Szabó Zsolt
18.30

Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva (Sport2)

Farkas Ádám
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik