FTC: „A mi helyzetünkben a Szekszárdot sem becsülhetjük le”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 16:55
A labdarúgó Magyar Kupában az élvonalbeli Ferencváros az NB III középső csoportját 4 győzelemmel és 3 döntetlennel illetve egy vereséggel kezdő, azóta azonban sorozatban háromszor alulmaradó Szekszárddal találkozik. A zöld-fehérek másodedzője, a szekszárdiaknál korábban játékosként és vezetőedzőként is ténykedő Máté Csaba szerint együttese senkit nem becsülhet le.

„A Szekszárd elmúlt három mérkőzésén vereséget szenvedett, ennek ellenére nem kezdte rosszul a bajnokságot, jelenleg NB III-as csoportjának középmezőnyében található – nyilatkozta Máté Csaba másodedző a fradi.hu-nak. – A városban természetesen nagy várakozás előzi meg a Fradi vendégjátékát, amin nem lepődhetünk meg, hiszen ez országszerte így van. A szekszárdiak csapata NB III-as játékosokra épül, de van több, korábbi NB II-es és – Mészáros István személyében – korábbi élvonalbeli játékosuk is. A mi helyzetünkben senkit sem becsülhetünk le. A célunk, hogy jó játékkal kiszolgáljuk a közönségünket, és továbbjussunk a kupában.”

A találkozóra kedden 12.30-kor kerül sor Szekszárdon.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA,
16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
KEDD

Ajka (NB II)–Kaposvár, 12.30
Szeged 2011-Grosics Akadémia (NB III)–MTK, 12.30
Szekszárd (NB III)–Ferencváros, 12.30
Várda SE (NB II)–Lombard Pápa, 12.30
SZERDA
Baja (NB III)–Újpest, 12.30
Cigánd SE (NB III)–Diósgyőri VTK, 12.30
Csákvári TK (NB III)–Haladás, 12.30
Dunaújváros PASE (NB II)–MVM-Paks, 12.30
Egri FC (NB III)–Nyíregyháza (NB II), 12.30
ESMTK (NB III)–Debreceni VSC-Teva, 12.30
Kemecse SE (megyei I. o.)–Budapest Honvéd FC, 12.30
Biatorbágy (megyei I. o.)–Siófok (NB II), 12.30
Gyirmót (NB II)–Győri ETO, 17.00
Békéscsaba (NB II)˜–Videoton, 18.00
Pécsi MFC–Mezőkövesd, 18.00
KORÁBBAN
Puskás Akadémia–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0–0 – tizenegyesekkel 3–4

Legfrissebb hírek

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
7 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
21 órája

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Jön a 24. Veszprém–Szeged kupadöntő! Ezek dönthetnek a két csapat között

Kézilabda
2025.04.13. 10:23

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

Bakti Balázs tudja, a Fradi elleni mérkőzés extra motiváció; Nagy Zsolt: Győrbe is a három pontért megyünk!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 12:20
Ezek is érdekelhetik