Az FTC nem érezheti otthon magát a Puskásban, idegenben első a DVTK

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 12:52
A hétvégén a labdarúgó NB I-ben lejátszották a 15. forduló találkozóit, így pontosan a bajnokság felénél tartunk, valamennyi csapat megmérkőzött egyszer mindegyik ellenfelével. Ennek apropóján érdemes egy kicsit szemezgetni a tabellák között. A DVSC-Teva és a Videoton otthon nyújtott kiemelkedőt, illetve a szerzett és a (legkevesebb) kapott gólok tekintetében is a legjobbnak számított. A Ferencvárosnak jó a mérlege idegenben, de gyenge otthon. A Haladás is vendégként sikeresebb, köszönhetően Guzmics Richárdék védőmunkájának. A Kaposvár ugyanakkor minden mutatóban sereghajtó – tabellaparádé.

A Ferencváros háromszor kikapott a Puskás Ferenc Stadionban – legutóbb a Haladástól (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros háromszor kikapott a Puskás Ferenc Stadionban – legutóbb a Haladástól (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros háromszor kikapott a Puskás Ferenc Stadionban – legutóbb a Haladástól (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros háromszor kikapott a Puskás Ferenc Stadionban – legutóbb a Haladástól (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros háromszor kikapott a Puskás Ferenc Stadionban – legutóbb a Haladástól (Fotó: Török Attila)

 



A FRADINAK NEM MEGY A PUSKÁSBAN, A VIDI ÉS A DVSC OTTHON REMEKEL

Mint ismeretes, a Honvéd hétvégi legyőzésének, illetve a Videoton diósgyőri pontvesztésének köszönhetően a 15. fordulóban átvette a vezetést a tabellán a Debreceni VSC, amely 33 ponttal, egypontos előnnyel áll a második helyezett fehérváriak előtt – a bajnokság felénél tehát listavezető.

A két együttes elsősorban remek otthoni mérlegének köszönheti előkelő helyezését, hiszen a mezőnyben pályaválasztóként egyedül veretlen Debrecen kilenc meccséből hetet (két döntetlen mellett), a hazai tabellán listavezető Videoton kilencből nyolcat (egy vereség mellett) nyert meg. A Loki a megszerezhető pontok alapján 85, a Vidi 89 százalékos teljesítményt nyújtott odahaza. Ezzel szemben a hazai tabella alapján jelenleg harmadik Győri ETO nyolc meccsen már csak 62.5 százalékos teljesítményt tudott felmutatni (négy győzelem, három döntetlen, egy vereség).

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a DVSC és a Videoton játszott a legtöbbet hazai pályán, mivel a Loki ellen a Mezőkövesd, a fehérváriak ellen pedig a Puskás Akadémia FC kérte a pályaválasztói jog felcserélését, ebből következik az is, hogy a két újoncnak volt eddig a legkevesebb hazai meccse, hat. (A saját stadionja épülése miatt albérletben szereplő Puskás Akadémia esetében természetesen a Székesfehérváron játszott mérkőzések számítanak hazai találkozónak, kivéve a Videoton elleni összecsapást).

Mindettől függetlenül a Debrecen és a Videoton otthoni mérlege imponáló, míg a hazai tabella utolsó helyén a kevesebb játszott meccs ellenére sem a Mezőkövesdet vagy a PAFC-ot, hanem a mindössze 28.6 százalékos teljesítményt produkáló (hét meccs, egy győzelem, három döntetlen, három vereség) Kaposvárt találjuk. Az őszi szezon szeszélyességét mutatja, hogy a somogyiak egyetlen hazai győzelmüket a sokáig élen álló, bajnokaspiráns, idegenben csak két vereséget szenvedő Videoton ellen érték el.

A hazai meccsek táblázata alapján ugyanakkor jól látszik, hogy a Ferencváros továbbra sem érzi igazán otthon magát a Puskás Ferenc Stadionban, a saját létesítményük építése miatt a PAFC-hoz hasonlóan albérletbe kényszerülő zöld-fehérek ugyanis a pályaválasztóként lejátszott hét mérkőzésükből csak hármat tudtak megnyerni (egy döntetlen és három vereség mellett), ez 47.6 százalékos teljesítmény. Ráadásul a Fradinál kevesebb gólt (nyolcat) otthon csak a Lombard Pápa, a Mezőkövesd és a Kaposvár szerzett (egyaránt hetet). Otthon egyébként a legtöbb gólt (18) a Kecskeméti TE kapta, amely pályaválasztóként beleszaladt egy 6–2-es (Mezőkövesd) és egy 5–2-es (PMFC) zakóba. A másik lila-fehér csapat, az Újpest sem büszkélkedhet azzal, hogy hazai pályán14 gólt szedett be…

IDEGENBEN GUZMICSÉK, BÖDÉÉK, NO MEG A DIÓSGYŐRIEK REMEKELNEK

Az idegenbeli meccseket tekintve a legkevesebb, egy vereséget szenvedő DVTK emelkedik ki a mezőnyből a nyolc meccsen megszerzett 15 pontjával (62.5 százalék), de a diósgyőrieket szorosan követi ebben a rangsorban a 14 pontos Haladás és a vendégként szintén 14 pontot szerző Ferencváros.

Ha a Fradi kapcsán kiemeltük az otthon szerzett kevés gólt, akkor itt említsük meg, hogy idegenben viszont Böde Dánielék voltak a legeredményesebbek 15 találattal.A Haladás leginkább kiváló védekezésének köszönheti jó vendégszereplését, ugyanis a Rohonci úttól távol csak hatszor mattolták a Guzmics Richárd, Devecseri Szilárd belső kettős fémjelezte szombathelyi védelmet idegenben a Haladás kapta a legkevesebb gólt.

Otthon azonban a DVTK és a Haladás is csak háromszor tudott nyerni a hétből, ez némileg magyarázza miért DVSC, Videoton, DVTK, Haladás a sorrend az első négy helyen. Még azzal együtt is, hogy előbbi két gárda idegenben kevésbé remekelt. A Debrecen 55.5 (hat meccsen tíz pont), a Videoton 44.4 százalékosan (hat meccsen nyolc pont) teljesített.

Ugyanakkor ebben az összevetésben is a Kaposvár számít a sereghajtónak három ponttal (egy győzelem, hét vereség), igaz, Balázs Benjáminékhoz hasonlóan az MVM Paks, a PAFC, az MTK és a KTE-Phoenix Mecano is csak egyszer tudott nyerni vendégként.

MINDENBEN UTOLSÓ A KAPOSVÁR – LEGTÖBB SZERZETT ÉS LEGKEVESEBB KAPOTT GÓL

A szerzett és a kapott gólok listáján – akárcsak az összesített és a hazai tabella tekintetében – a DVSC és a Videoton emelkedik ki. A szezont a Kaposvár elleni 7–1-gyel indító, majd nem sokkal később a DVTK és a Ferencváros ellen, majd novemberben Újpesten is négy gólt szerző DVSC volt a legeredményesebb 37 találattal, megelőzve többek között a 30 góllal második Videotont.

A kapott gólokat nézve megfordul a sorrend a két csapat között, a Videoton védelme bizonyult a legkevésbé átjátszhatónak (11-szer kapituláltak Viníciusék), míg ebben a sorban a Debrecen a második (16 gólt kapott a Loki).

Mint mindenben, a Kaposvár ezekben a mutatókban is az utolsónak számít 13 szerzett, illetve 33 kapott góllal.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC-Teva15103 237–16+2133
2. Videoton FC15102 330–11+1932
3. Diósgyőri VTK15 76 226–17 +927
4. Haladás15 75 325–18 +726
5. Ferencváros15 73 523–22 +124
6. Győri ETO FC
15 66 323–17 +624
7. Budapest Honvéd15 64 522–19 +322
8. Pécsi MFC15 63 624–25 –121
9. Lombard Pápa FC15 62 720–23 –320
10. Újpest FC15 45 623–26 –317
11. Kecskeméti TE15 45 621–29 –817
12. MVM Paks15 44 718–24 –616
13. Mezőkövesd15 42 918–29–1114
14. MTK Budapest15 35 716–18 –214
15. Puskás Akadémia FC15 34 817–29–1213
16. Kaposvári Rákóczi15 231013–33–20 9
TABELLA A HAZAI MECCSEK ALAPJÁN
1. Videoton FC98122– 4+18 24
2. Debreceni VSC-Teva9
72

25– 8 +1723
3. Győri ETO FC
843115– 7 +815
4. Diósgyőri VTK733115– 9 +612
5. Haladás733115–12 +312
6. MVM Paks833212– 9 +312
7. Kecskeméti TE832313–18 –511
8. Budapest Honvéd731310– 9 +110
9. Ferencváros7313 8– 9 –110
10. Lombard Pápa FC8314 7– 9 –210
11. Újpest FC823316–14 +2 9
12. MTK Budapest8224 9– 8 +1 8
13. Puskás Akadémia FC6222
8– 8
0
8
14. Pécsi MFC
7
2
23
10–11 –1
8
15. Mezőkövesd624 7– 9 –2 6
16. Kaposvári Rákóczi7133 7–13 –6 6
TABELLA AZ IDEGENBELI MECCSEK ALAPJÁN
1. Diósgyőri VTK843111– 8 +315
2. Haladás842210– 6 +414
3. Ferencváros842215–13 +214
4. Pécsi MFC841314–14 0 13
5. Budapest Honvéd833212–10 +212
6. Debreceni VSC-Teva631212– 8 +410
7. Lombard Pápa FC731313–14 –110
8. Győri ETO FC
7232 8–10 –2 9
9. Videoton
62
2
2
8– 7
+1 8
10. Újpest FC7223 7–12 –5 8
11. Mezőkövesd922511–20 –9 8
12. Kecskeméti TE7133 8–11 –3 6
13. MTK Budapest7133 7–10 –3 6
14. Puskás Akadémia FC9
126
9–21–12
5
15. MVM Paks7115 6–15 –9 4
16. Kaposvári Rákóczi817 6–20–14 3

TABELLA A SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Debreceni VSC-Teva15103237–16
2. Videoton FC15102330–11
3. Diósgyőri VTK1576226–17
4. Haladás1575325–18
5. Pécsi MFC1563624–25
6. Győri ETO FC
1566323–17
7. Ferencváros1573523–22
8. Újpest FC1545623–26
9. Budapest Honvéd1564522–19
10. Kecskeméti TE1545621–29
11. Lombard Pápa FC1562720–23
12. MVM Paks1544718–24
13. Mezőkövesd1542918–29
14. Puskás Akadémia FC1534817–29
15. MTK Budapest1535716–18
16. Kaposvári Rákóczi15231013–33

TABELLA A KAPOTT GÓLOK ALAPJÁN
1. Videoton FC15102330–11
2. Debreceni VSC-Teva15103237–16
3. Diósgyőri VTK1576226–17
4. Győri ETO FC
1566323–17
5. Haladás1575325–18
6. MTK Budapest1535716–18
7. Budapest Honvéd1564522–19
8. Ferencváros1573523–22
9. Lombard Pápa FC1562720–23
10. MVM Paks1544718–24
11. Pécsi MFC1563624–25
12. Újpest FC1545623–26
13. Kecskeméti TE1545621–29
14. Mezőkövesd1542918–29
15. Puskás Akadémia FC1534817–29
16. Kaposvári Rákóczi15231013–33

Kereszttabella
Kereszttabella

A góllövőlista élcsoportja
A góllövőlista élcsoportja

LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ – PROGRAM
IdőpontMérkőzés (Tv)
November 29., péntek
19.00
Budapest Honvéd–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)
November 30., szombat
14.00

Kaposvári Rákóczi–DVSC-Teva (Tv: M1)

16.00
Puskás Akadémia–Lombard Pápa
16.00
MVM Paks–Újpest FC (Tv: Sport1)
18.00
Mezőkövesd–MTK (Tv: Sport1)
20.00
Ferencváros–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
December 1., vasárnap
16.30
Diósgyőri VTK–Győri ETO (Tv: M1)
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton (Tv: Sport2)
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik