NB I: bréking, a hazai bajnokságban is jön a spray!

Vágólapra másolva!
2014.07.24. 19:09
null
Sporttársak, elő a flakonokkal! (Fotó: Reuters)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint az NB I pénteken kezdődő 2014–2015-ös kiírásában először Kassai Viktor, a Nyíregyháza–DVSC-Teva nyitó mérkőzés játékvezetője alkalmazhatja a jelölősprayt.

 

Az MLSZ és a JB eltökélt azon újítások alkalmazását illetően, melyekre a labdarúgás játékszabályai lehetőséget biztosítanak, és mindemellett segítik, megkönnyítik a játékvezetők feladatát – olvasható a segédeszköz bevezetéséről szóló MLSZ-blogbejegyzésben, amely nem részletezi, mikor született meg a döntés a magyarországi alkalmazásról.

Mint ismert, a brazíliai világbajnokságon jól vizsgázott az argentin találmány, amelynek célja, hogy segítse a játékvezetőket a szabadrúgásoknál a sorfal pontos helyének kijelölésében, az előírt távolság betartatásában. A jelölőspray által kibocsátott hab néhány perc alatt eltűnik a gyepről.

A nemzetközi szabályalkotó testület, az IFAB 2012. március 5-én a nagy-britanniai Surreyben tartott 126. ülésén fogadta el a jelölő használatát, és engedélyezte a szövetségek számára annak igény szerinti felhasználását.

Az új eszközzel kapcsolatos tapasztalatok szerint az alkalmazás előnyei a következők: hatékonyabban tudja érvényre juttatni a játékvezető a szabályok által előírt 9 méter távolság betartását a szabadrúgások esetén.

Az eltűnő spray szerves része lesz a fair playnek, mivel annak használatával elkerülhetőek a játékosok és a játékvezetők közötti konfrontációk. Rövidebb idő alatt végezhető el a szabadrúgás, így hosszabb lesz a tényleges játékidő. Az eszköz alacsony piaci ára lehetővé teszi alkalmazását az alsóbb osztályú mérkőzéseken is.

NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., péntek
19.00 Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC (Sport1)
Kassai Viktor
Július 26., szombat
16.30 Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE (Duna)
Farkas Ádám
18.30 Videoton FC–Lombard Pápa (Sport1)
Vad II István
18.30 Pécsi MFC–MTK Budapest
Németh Ádám
20.30 Szombathelyi Haladás–Újpest FC (Sport1)
Solymosi Péter
Július 27., vasárnap
16.30 Kecskeméti TE–Ferencváros (Duna)
Iványi Zoltán
18.30 Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC (Sport2)
Bognár Tamás
20.30 MVM-Paksi FC–Győri ETO FC (Sport2)
Erdős József
Legfrissebb hírek

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Elkészült az NB I 23. és 24. fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 09:39

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

MLSZ: ez a gól lett a 20. forduló legszebbje

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 14:33

Az MLSZ megadta az NB III-as indulási jogot a Haladásnak, de egy tiltást még fel kell oldani

Labdarúgó NB II
2025.02.12. 15:06

Bukovi Mártonra emlékeztek halála negyvenedik évfordulóján

Magyar foci
2025.02.11. 17:34

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott isztambuli NL-mérkőzésére

Magyar válogatott
2025.02.04. 21:12
Ezek is érdekelhetik