NB I: Előjött az az énem, amit nem nagyon szeretek - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.26. 21:24
Még Véber Györgynek sem tetszett, ahogy a Honvéd–Pécs NB I-es mérkőzés szünetében a csapatával kellett beszélnie a jó eredmény érdekében, de hatékony volt a „haddelhadd”, a vendégek emberhátrányban 2–1-re nyertek a Bozsik Stadionban.

„Az első félidő már megint minősíthetetlen volt, úgyhogy a szünetben volt is haddelhadd, előjött az az énem, amit nem nagyon szeretek. Ám volt látszata, a második félidő elején szinte eldöntöttük a meccset. Aztán volt egy, s más, ami megfordította a játék képét, s innentől a mi játékunkban az alázatnak és a küzdőszellemnek kellett dominálnia. Ebből jelesre vizsgázott a csapat, meg tudtuk őrizni az előnyünket, gratulálok a csapatomnak, de az első félidő viszont nagyon elgondolkoztató – mondta Véber György, Pécs vezetőedzője a Sport1 kamerája előtt. – A kettős emberelőnyt ne emlegessük, hiszen Pölöskeyt a legvégén állították ki. Az viszont igaz, hogy két hete nagyon mélyen voltunk, azóta szereztünk hét pontot, két bravúros idegenbeli sikerrel, most már hazai pályán kellene javulnunk, a Videoton ellen hazai pályán úgy kelene lehozni, hogy a közönségünk elégedett legyen. A futball hiányzik, kevés, hogy cak 20 percig tudunk jól játszani, nem mindig lesz elég a győzelemhez."Véber György, Pécs vezetőedzője a Sport1 kamerája előtt. – A kettős emberelőnyt ne emlegessük, hiszen Pölöskeyt a legvégén állították ki. Az viszont igaz, hogy két hete nagyon mélyen voltunk, azóta szereztünk hét pontot, két bravúros idegenbeli sikerrel, most már hazai pályán kellene javulnunk, a Videoton ellen hazai pályán úgy kelene lehozni, hogy a közönségünk elégedett legyen. A futball hiányzik, kevés, hogy cak 20 percig tudunk jól játszani, nem mindig lesz elég a győzelemhez."

„Az első félidőben voltak helyzeteink, ekkor kellett volna gólt szerezni. A második félidő nem kezdődött jól, ezt kihasználta a Pécs, és eldöntötte a meccset" – szólt a kispesti Pietro Vierchowod rövid értékelése.

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztián és Véber György a derbiről beszélgetett

Labdarúgó NB I
2024.11.30. 19:08

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

NB III: aláírt a Pécshez a másodosztály korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2024.09.05. 10:57

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II, 2024–2025, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Labdarúgó NB II
2024.07.16. 07:38

Felkészülés: az Újpest nyert Ausztriában, a Loki kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2024.07.13. 20:23

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33
Ezek is érdekelhetik