Vierchowod: A magyar foci elszigeteltségben van - exkluzív interjú

– Vierchowod úr, tíz bajnoki mérkőzés jutott önnek a Honvéd kispadján. Bizonyára csalódott…
– Legalább egyéves tervvel érkeztem Magyarországra, ezért természetesen nagyon sajnálom, hogy idő előtt véget ért a küldetés. Nagy lelkesedéssel jöttem ide, azzal a lelkülettel, hogy hozzájáruljak a magyar futball fejlődéséhez, mert igenis úgy látom, hogy a labdarúgás itt felemelkedőben van. Magyarországon pozitív tapasztalatok értek, jó érzéssel végeztem a munkámat, ám a három hónap szakmai szemmel gyakorlatilag semmi.

– Az olasz sajtóban kritikát fogalmazott meg George F. Hemingway tulajdonossal szemben. Mit értett az alatt, hogy „nem tud sokat a futball világáról és igen szeszélyes”?
– Nem biztos, hogy az írott szöveg vagy a fordítás pontosan fejezte ki azt, amit akartam. A szeszélyesség nem igazán jó kifejezés, inkább türelmetlenségre gondoltam. Bár rengeteg viszontagság érte a csapatot, és messze nem rendelkeztünk olyan gazdasági lehetőségekkel, mint például a Videoton vagy a Győr, mindössze három hónapig dolgozhattam. Hosszú távra hívtak, de már az első nehézségek szakításhoz vezettek.

– Hemingway úr azt mondta, hogy a szezon előtt a nemzetközi kupaszereplést tűzték ki célul, illetve az akadémista fiatalok beépítését. Tényleg ez volt a terv? És ha igen, előbbit mire alapozták, hiszen – mint ahogy azt ön is említette – várható volt, hogy az élcsapatokkal lehetetlen lesz felvenniük a versenyt?
– Tessék megnézni a szerződésemet, kérjék el Hemingway úrtól! Semmi ilyen kitétel nem volt benne. Megbeszéltük, hogy fontos a jó szereplés és a kupa is, és fontosak az akadémia játékosai, de a megállapodásban egy betű sem szólt erről. Kritikát kaptam a sajtóban és a szurkolóktól azért, mert nem játszattam a magyarokat, illetve az akadémistákat, pedig mindenkit kipróbáltam. Játszattam Fejest, Sundast, Ihrig-Farkast, Gazdagot, Kristit. Utóbbit én hoztam fel, és az egyik legjobb volt a csapatban. Öt akadémistát próbáltam ki tíz forduló alatt, a legmagasabb magyar osztályban, miközben bárki bármit mond, még mindegyik sorozatban áll a Honvéd, bármi lehetséges. Nem értem, miért kapok kritikát csak azért, mert olasz vagyok. Azt gondoltam, ez egy pozitívum lesz, nem a kritikák alapja. Olaszként nemcsak az olasz játékosok edzője voltam, nem az olaszokat edzettem, hanem az egész csapatot, mindenkit. A klub anyagi potenciálja nem is hasonlítható például a Videotonéhoz vagy más élcsapatokéhoz, mégis a hátralévő fordulókban lehetett volna még jó eredményeket elérni.

– Azt is nyilatkozta – amit gyakorlatilag Hemingway úr megerősített a Nemzeti Sportnak –, hogy a klubnál 3000 eurós fizetési limit volt játékosonként. Úgy gondolja, gazdaságilag hátrányban volt a mezőnnyel szemben a csapata, és ez volt a rossz eredmények elsődleges oka?
– Nem. Én mindössze annyit mondtam, hogy a nagycsapatok költségvetése sokkal, sokkal, sokkal nagyobb, mint a miénk. És ez alapvetően határozza meg az erőviszonyokat. Amikor elfogadtam a Honvéd ajánlatát, tudtam, hogy mire vállalkozom, de akkor nem is tíz mérkőzésről volt szó, hanem a bajnokság végégig tervezhettem. Hiszen húsz meccs hátra van a bajnokságból, még akár egy kiugró eredmény is összejöhetett volna!

– Rengeteg nemzetből érkező játékos alkotja a Honvéd keretét. Tényleg jellemző volt a klikkesedés az együttesen belül? Volt ennek kézzel fogható jele?
– Egy soknemzetiségű csapatnál ez teljesen normális, érthető, hogy a szerb a szerbbel társalog, az afrikai az afrikai társaságát keresi, és hozzá kell tenni, hogy a Honvédnál rendkívül nagy a keret, huszonhét-huszonnyolc játékost kell edzeni. Engem a kapcsolatok különösebben nem foglalkoztattak. Folyamatosan figyeltem a teljesítményt, a statisztikák alapján is rendszeresen értékeltük a labdarúgók játékát, ez alapján válogattam. A mérkőzéseken nem ez okozta a gondot, szinte mindegyik csapatnál több akciót vezettünk, több helyzetet dolgoztunk ki – ezt az InStat-rendszer is bizonyítja –, ám azok kihasználásával folyamatosan gondjaink voltak.

– Próbált-e még játékosokat hozni a csapathoz? A Del Piero-kapcsolat napokig témát szolgáltatott, az ő érkezése – gondolom – nem lett volna ellenére, de kik jöttek még szóba?
– A keret kész volt, így kaptam meg, nekem nem volt semmilyen beleszólásom a kialakításába. Gond volt a befejezésekkel, kértem egy befejező csatárt, ennyi. De ebből sem lett semmi. A csapat kész volt, így kaptam, az átigazolásokba nem volt beleszólásom.

– Huszonhat játékos szerepelt a Honvédban az ön tíz bajnokiján. Abban alighanem egyetérthetünk, hogy ez magas szám. Csak a sérülések okozták az állandó változtatásokat? Kereste az ideális összetételt? Mi a csapatbeli nagy fluktuáció oka?
– Igen, állandóan volt négy-öt sérültünk, ez próbálkozásra kényszerített. Aztán több ügyes akadémista is volt, akiket szerettem volna azonnal kipróbálni, s akikkel a Magyar Kupában vagy a Ligakupában elégedett voltam, azok szerepeltek a bajnokságban is. De nem akarom a sérülésekre fogni az eredményeket, azokkal játszottunk, akik rendelkezésre álltak. A debrecenit megelőző kilenc bajnoki mérkőzésen rendben volt a játék, még Diósgyőrben is vezetett a csapat, pontot kellett volna szerezni, a legtöbb pontvesztés egyszerűen a helyzetkihasználással okolható. A debreceni volt az első mérkőzés, ami egyáltalán nem tetszett. Azt a kritikát ugyanakkor visszautasítom, hogy a játékosokat hibáztattam volna a kudarcokért, és a nyilatkozataimmal csak tisztára szerettem volna magamat mosni. A debreceni vereség után elismertem a felelősségem, a játékosoknak és a médiának is, ennek mégsem volt visszhangja kifelé.

– Mi a véleménye Andrea Manciniről, aki sok kritikát kapott? A Haladás elleni meccsen csereként jutott neki tizenhat perc, és az Instat szerint nem ért labdába. Később már ön sem vetette be bajnokin.
– Huszonhat játékos kapott lehetőséget nálam. Láttam mindenkit, akit akartam. Ennyi.

– Milyen kapcsolatot alakított ki Fabio Cordellával?
– Ő a sportigazgató, én voltam az edző. Más feladata volt neki, más feladata volt nekem. Profi munkamegosztás zajlott.

– Volt neki bármilyen beleszólása az első csapat szakmai munkájába? Már évek óta a Honvédnál dolgozik, jobban kiigazodik a klub viszonyai között.
– Nem. Én edzettem mind a huszonhat labdarúgót, aki pályára lépett, én választottam ki őket.

– Hogy vélekedik a Honvéd akadémiájáról? Megfelelnek a profi futball követelményeinek azok, akik kikerülnek onnét?
– Azok, akik játszottak, alkalmasak. Azok, akik nem, még nem állnak készen. Az akadémián és az NB I-ben játszani két külön világ.

– Általánosságban a magyar közegről milyen kép él önben? Érdekelne, hogy beszélt-e Magyarországra érkezése előtt Massimo Moralesszel, aki szintén dolgozott a Honvédnál, majd később lesújtó képet festett Magyarországról és a magyar futballról.
– Morales? Ő kicsoda? Nem ismerem, nem hallottam még róla. Én szeretem Magyarországot, szeretem Budapestet, egyáltalán nem bántam meg, hogy idejöttem. Sajnálom, hogy ilyen hamar véget ért ez a kaland, bíztam benne, hogy tudok valamit átadni a tudásomból, valami újat tanítani.

– Morales azt mondta, erkölcsi és szakmai válság jellemzi a futballunkat, a játékosok jelentős része pedig puhány és gyenge, női csapatoknál lehetne remekül használni őket. Mit tapasztalt ebből?
– Mint említettem, fejlődést látok a magyar futballban, ám az önök labdarúgása elszigeteltségben van. Ezen a helyzeten kell javítani, hogy utolérjék a nemzetközi szintet. A külföldieket ne piszkálják azért, mert külföldiek! Magyarországon nyitottabbnak kell lenni. Felkészült, jó szakembereket kell idehozni, hogy a fejlődés üteme fokozódjon. Olyanokat, akik más fejlődésű íven keresztülment országokban dolgoztak. Az, hogy egyszer nem ment külföldi edzővel, még nem azt jelenti, hogy a világban nincs elég jó szakember, aki ne tudna nyitni a magyar rendszeren, pluszt adni a labdarúgásuknak.

– Tudott kialakítani bármilyen kapcsolatot a hazai szakmai grémiummal, edzőkkel?
– Három hónap alatt? Erre nem volt lehetőség.

– Ki volt a legjobb játékos, akit látott az NB I-ben?
– Nagyon sok jó játékost láttam, többek jelenleg is a válogatott tagjai, ám nem lenne túl elegáns egy nevet kiemelni közülük. A élcsapatok mindegyikében vannak képzett labdarúgók. Azok közül, akiket edzettem, Vadócz Krisztiánt tudom megemlíteni. Három hónapig dolgozott a kezem alatt, de egyszer sem volt lehetőségem bevetni. (A csapat nélküli Vadócz a Honvéddal készült az elmúlt időszakban – a szerk.)

– A Videoton megnyeri a bajnokságot?
– Már megnyerte.

– Ha egy másik magyar csapat most szerződést tenne ön elé azzal a céllal, hogy irány a nemzetközi kupaszereplés, megfelelő anyagi feltételek esetén rábólintana?
– Ha a körülmények adottak, és valóban megadják a lehetőséget a munkára, akkor határozott igen a válaszom.

– Lehet, hogy korai a kérdés, de a pályafutását illetően mik a tervei a közeljövőre?
– Most hazamegyek, megnézek néhány olasz meccset, aztán természetesen szeretném folytatni az edzői pályafutásomat, ideális esetben egy olyan állománnyal, amelynek tagjai szeretnek alattam játszani. De nagyon szeretnék Magyarországon maradni, és előfordulhat, hogy ez sikerül is. Budapest csodálatos.