Haladás: Branescu távozik, Alcibiade maradhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 15:27
Távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladástól a tavasszal kölcsönben szereplő Laurentiu Branescu – tudatta a haladas.hu.

Mint ismert, Rózsa Dániel nem hosszabbította meg a szerződését a szombathelyiekkel, míg a klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint távozik a télen a Juventustól fél évre kölcsönbe érkező román Branescu is. Az U21-es válogatott kapus kétszer volt kezdő a zöld-fehéreknél.

A Budapest Honvédtól szintén fél évre kölcsönbe érkező olasz Raffaele Alcibiadéra opciós joga van az együttesnek, Tóth Miklós ügyvezető igazgató szerint ezzel valószínűleg élnek is, és megveszik a 25 éves védőt. Andrea Mancini ugyanakkor minden bizonnyal távozik a vasiaktól – olvasható a haladas.hu-n.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Király Gábor (Fulham – Anglia)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Farkas Márk (Kisvárda, ?), Hanzl Máté (Siófok, ?), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia, ?), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd, ?), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia, ?), Varga Gábor (Ajka, ?), Zsirai Martin (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg)
Távozók: Rózsa Dániel (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd?), Laurentiu Branescu (román, Juventus – a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország)
Távozhatnak: Iszlai Bence (szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, szabadon igazolható), Tommaso Rocchi (lejárt a szerződése)

Legfrissebb hírek

NB II: jelentős változások a Haladás keretében, távozik a válogatott védő

Labdarúgó NB II
2022.06.20. 15:18

Eb 2020: Lukaku? Nem lesz álmatlan éjszakám miatta – Chiellini

Foci Eb 2020
2021.07.01. 21:52

NB II: újabb játékosokkal hosszabbított a Haladás

Labdarúgó NB II
2020.06.12. 12:33

NB II: súlyosan megsérült a Haladás kétszeres válogatottja

Labdarúgó NB II
2019.10.24. 09:54

Videó: az év potyáját kapta Rózsa az MTK ellen?

Labdarúgó NB I
2018.12.08. 20:47

Hihetetlen! 2 év alatt másodszor csinálta meg ezt a kapus a Fradival

Labdarúgó NB I
2018.11.13. 12:53

Gaál Bálint – Nevetni fogtok, de már az előző este tudtam, hogy...

NSO Tv Labdarúgás
2018.11.11. 10:03

NB I: Nevetni fogtok, de már az előző este tudtam, hogy... – Gaál

Labdarúgó NB I
2018.11.11. 10:03
Ezek is érdekelhetik