MTK: László 3 játékosára sem számíthat a PAFC ellen

Vágólapra másolva!
2015.10.15. 14:56
Az MTK Budapest labdarúgócsapatának vezetőedzője, László Csaba elmondta, Baki Ákosra és Varga Szabolcsra sem számíthat szombaton a Puskás Akadémia elleni idegenbeli bajnokin, Vass Ádám játéka pedig kérdéses.

László Csaba szerint a kisebb nyeretlenségi szériában levő MTK az utolsó három mérkőzésen saját hibából adódóan vesztett el hat pontot. A szakvezető beszélt a sérültek állapotáról is.

„Nagyjából sérülésmentesek vagyunk, de Baki Ákost nem tudjuk még használni, Vass Ádám játéka is bizonytalan, de ma már edzeni fog. Rúgás utáni bevérzés miatt kellett pihentetnünk, remélem, minél hamarabb rendbe jön. Varga Szabolcs a válogatottban sérült meg, bokarándulás miatt valószínűleg ki kell hagynia a mérkőzést” – mondta László az MTK hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

Játékost cserélt egymással a Nyíregyháza és a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.01.07. 09:20

Nyíregyháza: megállapodtak a Honvéddal az U21-es válogatott játékos szerződtetéséről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.01.06. 19:17

NB II: szerződést hosszabbított rutinos játékosával a Soroksár

Labdarúgó NB II
2024.11.22. 12:52

Baki Ákos: Lehetne újra egy kapott gól nélküli meccsünk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 08:33

Liverpool: 78 percet játszott az átigazolása óta – most ismét megsérült?

Angol labdarúgás
2024.10.29. 22:20

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33
Ezek is érdekelhetik