MK: „Nem adtuk fel a reményt, nem dőlt el a párharc”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.29. 20:38
A labdarúgó NB I harmadik helyén álló DVSC-Teva kedden a harmadosztályú Nyíregyházát fogadja a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A debreceni együttes jó helyzetből várhatja a hazai mérkőzést, hiszen idegenben 2–1-es győzelmet aratott. A hajdúsági együttest irányító Kondás Elemér szerint sokat kell még tenniük a sikerért, míg a Szparit erősítő Rezes László hangsúlyozta, egyáltalán nem adták még fel a továbbjutás reményét.



„Nem lesz egyszerű mérkőzés, de már az első meccs sem volt az, biztos vagyok benne, hogy sokat kell tennünk a sikerért. Ennek megfelelően készülünk, teljes erővel arra koncentrálunk, hogy sikerrel vegyük az akadályt – mondta Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője az mlsz.hu-nak. – Az első mérkőzésen megvoltak a lehetőségeink arra, hogy hamarabb megszerezzük a győztes gólt, végül csak a hajrában sikerült a magunk javára fordítani a találkozót, kulcsfontosságúnak tartom, hogy most jobb hatásfokkal használjuk ki az adódó helyzeteket. A Nyíregyháza szinte minden játékosa élvonalbeli rutinnal rendelkezik, sokan ráadásul Debrecenben futballoztak korábban, számukra biztosan extra motivációt jelent, hogy bebizonyítsák, ma is megállnák a helyüket a Lokiban. Lesznek változások az újpesti mérkőzéshez képest a kezdőcsapatban, de a keretünk szinte ugyanaz lesz, mint hétvégén, ezért ha úgy adódik, cserékkel bármikor tudunk változtatni a mérkőzés közben.”

„Nem adtuk fel a továbbjutás reményét, úgy megyünk Debrecenbe, hogy nyerni akarunk, és tovább szeretnénk jutni– jelentette ki Rezes László, a Loki korábbi, a Nyíregyháza jelenlegi játékosa.– Számunkra a legfontosabb az lenne, hogy a mérkőzés elején sikerüljön gólt szerezni, mert ebben az esetben az ellenfelünkön nagy lenne a nyomás a folytatásban. A három héttel ezelőtt hazai mérkőzésen sikerült gyorsan betalálnunk, akkor uraltuk is a játékot, sajnos a hajrában elkerülhető gólt kaptunk, és ezzel fordítottak a debreceniek. A mérkőzés képe alapján azonban bizakodhatunk a visszavágó előtt, mert a Debrecen nem tudott fölényben futballozni ellenünk. Nem dőlt el a párharc, mindent megteszünk annak érdekében, hogy mi jussunk a legjobb négy közé.”

A debreceni Nagyerdei Stadionban rendezendő mérkőzés kedd 18 órakor kezdődik, az oddsok alapján a Nyíregyházának nem sok esélye van a győzelemre – és a továbbjutásra.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

18.00: DVSC–Nyíregyháza (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
21 órája

A pályán volt leánykérés a DVSC-meccs félidejében

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:24

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

„Tóth Alex már most a Fradi egyik legjobbja – igazi vezér lehet”

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:29

MK: Ferencváros–Újpest derbi jön a negyeddöntőben, a címvédő Paksra a Kisvárda vár

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:55

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50
Ezek is érdekelhetik