NB I: nincs nyoma bakteriális fertőzésnek, játszhat a Paks

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.17. 15:45
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerda délután megérkeztek a speciális vérvizsgálatok eredményei, amelyek negatívak lettek, így a csapat a hétvégén már pályára léphet a DVSC otthonában.  

„Mint ismert, bakteriális fertőzés miatt kérte a Paks az NB I 20. fordulójára kiírt MTK Budapest–Paksi FC, valamint az NB III Középcsoportjának 18. fordulójára kiírt Paksi FC II–ESMTK bajnoki mérkőzés elhalasztását, ugyanis az együttes két munkatársánál TBC gyanúja merült fel – írja a klub honlapja. – A kialakult helyzetben a csapat vezetősége azt a felelősségteljes döntést hozta, hogy összes dolgozója, beleértve a játékosokat is, többlépcsős szűrővizsgálaton vegyen részt, kizárandó az esetleges fertőzöttség lehetőségét.” bakteriális fertőzés miatt kérte a Paks az NB I 20. fordulójára kiírt MTK Budapest–Paksi FC, valamint az NB III Középcsoportjának 18. fordulójára kiírt Paksi FC II–ESMTK bajnoki mérkőzés elhalasztását, ugyanis az együttes két munkatársánál TBC gyanúja merült fel – írja a klub honlapja. – A kialakult helyzetben a csapat vezetősége azt a felelősségteljes döntést hozta, hogy összes dolgozója, beleértve a játékosokat is, többlépcsős szűrővizsgálaton vegyen részt, kizárandó az esetleges fertőzöttség lehetőségét.”

„Az eredmények szerda délután megérkeztek, mindegyik negatív lett, tehát szombaton a Paks is bekapcsolódhat az élvonal küzdelmeibe.”

A Paksi FC szombaton az NB I 21. fordulójában a DVSC otthonába látogat.

 

 

Legfrissebb hírek

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56
Ezek is érdekelhetik