Felkészülés: későn ébredt az Újpest, nagy volt a hátránya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.21. 19:58
Az Újpest labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–2-es vereséget szenvedett az osztrák másodosztály legutóbbi bajnokától, a St. Pöltentől az ausztriai Ybbsitzben.

„A St. Pölten a legutóbbi idényben megnyerte a másodosztályt, így az ősszel induló osztrák bajnokságban már az élvonalban fog szerepelni, ez a tény bizonyítja, hogy igen jó csapatról beszélünk – nyilatkozta az Újpestet irányító Nebojsa Vignjevics a klub honlapjának. – Nálunk ma több lehetőséget kaptak a fiatal játékosok, hogy kicsit érezzék és szokják az igazi mérkőzés lendületét, hangulatát. A mostani csapatunk legerősebb játékosai az utolsó harminc percben léptek pályára, ez idő alatt két gólt szereztek, valamint számtalan helyzetet alakítottak ki. A felkészülés jelen pillanatában elégedett vagyok a csapat teljesítményével.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ST. PÖLTEN (osztrák)–ÚJPEST FC 3–2 (1–0)
ÚJPEST:
Kovács Z. – Szűcs K., Knap, Pávkovics, Fék – Windecker, Nagy G. – Lázok, Virág Sz., Gere Z. – Tóth P. Csereként pályára lépett: Balajcza, Nagy T., Mohl, Kecskés Á., Angelov, Szankovics, Andrics, Diarra, Balázs B., Bardhi, Filkor
G:
Thürauer, Mader, Segovia, ill. Mohl, Andrics

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00

Jól sikerült a Vasas főpróbája

Labdarúgó NB II
2025.02.01. 23:06

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A Csákvár és a Szentlőrinc lejátszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB II
2025.01.31. 21:02

Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 12:15

Idén olimpiai számokban szeretne versenyezni a kenus Fejes Dániel

Kajak-kenu
2025.01.27. 19:32
Ezek is érdekelhetik