FTC: Doll változtatott, nem akarta tovább rombolni a játékosok önbizalmát

Vágólapra másolva!
2016.09.15. 14:10
A labdarúgó NB I-ben második helyen álló Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, miben érzi magát hibásnak a csapat gyengébb szereplése kapcsán.

A legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből csak egyet megnyerő Ferencváros nyolc forduló után 14 ponttal a második helyen áll az NB I-ben, hátránya öt pont a listavezető Vasas mögött. A Bajnokok Ligájában az albán ezüstérmes Partizani Tiranával szemben már a második selejtezőkörben kiesett, s bár a Magyar Kupában 1–0-ra legyőzte a harmadosztályú BKV Előrét, a mutatott teljesítményére nem lehet büszke.a Magyar Kupában 1–0-ra legyőzte a harmadosztályú BKV Előrét, a mutatott teljesítményére nem lehet büszke.

Doll elmondta, azért érzi magát hibásnak, mert abban bízott, az előző szezon lendülete kitart ebben az idényben is. A német szakember nem számolt azzal, hogy az Európa-bajnokság sokat kivesz a játékosaiból, úgy gondolta, hogy az együttes ott és úgy folytatja, ahol a legutóbbi kiírás végén abbahagyta.

A Ferencváros vezetőedzője elárulta, a csütörtök délelőtti programban a BKV Előre elleni mérkőzés megtekintése és videoelemzés szerepelt volna, de nem akarta tovább rombolni játékosai önbizalmát, ezért inkább az Újpest elleni májusi kupadöntőt vetítette le a kerettagoknak.

Doll hozzátette, magasak azok az elvárások, hogy a csapat feljusson a Bajnokok Ligája főtáblájára. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a Fradinál jóval előrébb járó gárdák közül az orosz bajnoki ezüstérmes Rosztov (0–5, Bayern München), a skót bajnok Celtic (0–7, Barcelona), valamint a lengyel élvonalban címvédő Legia Warszawa (0–6, Borussia Dortmund) is kiütéses vereséget szenvedett a csoportkör első fordulójában.

A Ferencváros szombat 20.30 órától hazai pályán az ötödik helyen álló DVSC ellen folytatja szereplését az NB I-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik