NS Hosszabbítás: „Kipricset” hívják Rotterdamba, de Kiprich Tatabányán marad

A mai napig kap ajánlatokat egykori klubjától, a Feyenoordtól, de nem akar elszakadni Magyarországtól, sőt még Tatabányától sem. Pedig ezernyi emlék köti Rotterdamhoz, és az elszánt holland szurkolók sem hagyják, hogy felejtsen, manapság is felkeresik otthonában. Utazni már nem akar, és bár szülővárosában szívesen dolgozna, nem szereti, ha beleszólnak a munkájába. Interjú Kiprich Józseffel.

– Hetvenszeres válogatottként, NB I-et megjárt edzőként elégedett a Vértesszőlős kispadján?
– Abszolút. Egész életemben mást sem csináltam, csak a futballban dolgoztam, és mindig élveztem, most is. Talán azért, mert a mostani klubom a vezetőségtől a pályamunkásig annyira együtt van, annyira egy irányba húzza a szekeret, hogy alig hiszem el. Míg Környén mondjuk hárman jártak edzésre, itt legrosszabb esetben is tizennégyen vagyunk. És nemcsak mindenki ott van az edzésen, hanem szeret is lejárni.

– Az Ajax és a Manchester United korábbi futballistája, a dán Jesper Olsen mesélte nekem néhány éve, hogy a magyar játékosok közül „Kipricsre" emlékszik a leginkább. Ön hat évig játszott a Feyenoordban, ahol ma is így ejtik ki a nevét. Nem volt nehéz a nyolcvanas években külföldre igazolnia?
– Érdekes, nekem minden gördülékenyen és tisztán ment. Egy menedzseriroda révén kerültem ki, bár amikor kivittek, azt hittem, már aláírni megyünk, erre kiderült, hogy csak próbajátékról volt szó. Rám adtak egy mezt, hogy játsszak egy edzőmeccsen. Játszottam, és azonnal megkötöttük a szerződést. Emlékszem, amikor visszamentem, három hétig a kádban ültem, annyira fájtak az izmaim, s a terhelés miatt rövid időn belül kétszeresére nőtt a combom. Szerencsémre ott volt Róth Anti is, aki még egy évig maradt a klubnál, és három házzal mellettem lakott Rotterdamban. Sokat segített a beilleszkedésben.

– Tartja még a kapcsolatot az akkori csapattársaival?
– Talán hihetetlenül hangzik, de ott tényleg mindenki jóban volt mindenkivel. Szerintem az volt minden idők egyik legjobb Feyenoord-öltözője: Rob Witschge, Arnold Scholten, John Metgod, Peter Bosz. Ha vacsorázni vagy szórakozni mentünk – és higgye el, gyakran mentünk –, akkor nem hárman gyűltünk össze, hanem minimum tizenöten. Legutóbb három éve voltam egy mérkőzésen a Feyenoord VIP-páholyában, ahol mindig találkozom velük, és gyorsan felidéztük a közös élményeket. Most, hogy mondja, azt hiszem, ideje újra elmennem. Nagyon jó brigád volt.

A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében megjelenő interjúban Kiprich József mesél még arról:
– miért nem vállal egyelőre szerepet Tatabányán?
– hogyan babráltak ki Dani fiával?
– miért volt sikeres a nyolcvanas években a Tatabányai Bányász?
– miért nem szerződött a Fradihoz vagy a Vasashoz?
– hogyan ugratták egymást a Feyenoord játékosai?
– mi volt a titka a Mezey-féle válogatottnak?
– melyik nyerte el leginkább a tetszését Bernd Storck húzásai közül?

És a Hosszabbításban olvashatnak még arról is, hogy…
– miért tartja még ma is katasztrófának a magyar labdarúgó-válogatott mexikói vb-szereplését utolsó világbajnoki gólunk szerzője, Détári Lajos;
– hogyan építette fel futballedzői karrierjét tíz évnyi németországi légióskodás után az újpesti Cérna-pályáról induló Lőw Zsolt;
– miért választotta a ringbírói pályát korábbi ökölvívó olimpiai bajnokunk, Kovács Kokó István fia, a WBO Eb-címmérkőzésen mindössze 22 évesen bemutatkozó Kovács Bence;
– hogyan vált a futballpályán gólerős csatárból jobbhátvéddé, a színpadon rocksztárból történelmi alakok megszemélyesítőjévé Varga Miklós.