DVTK: „Eleinte rosszul esett, később...” – Lipták reagált arra a poénra

Vágólapra másolva!
2017.02.10. 21:30
Bár több mint három éve hibázott, néha-néha mégis előkerül a Románia elleni vb-selejtezős (0–3) fordulása, amely után már csak azt láthatta, hogy Cristian Tanase megszerzi a románok harmadik gólját. Eleinte zavarta a hibájával való viccelődés, azóta viszont megváltozott a véleménye. A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK védője, Lipták Zoltán beszélt arról a bizonyos lefordulásról, valamint a csapat tavaszi céljairól.

„Nem volt alapja a dolognak – mondta Lipták a DVTK szurkolói oldalának. – Lendületből hozták rám a labdát, és jó ütemben eltolta mellettem az ellenfél. Nem akartam szabálytalankodni, mert már volt akkor egy sárgám. Sajnos gól lett belőle. Valaki ezt kitalálta aztán, és egy ideig ezzel szórakoztak. Azért jobb volt, hogy azt kiabálták utána a meccseken, »Fordulj!«, és mondjuk nem az anyámat szidták. Eleinte rosszul esett, később azonban már inkább vicces volt. Nem kerestem ezeket a képeket a neten, de vannak az embernek jópofa barátai, akik gondoskodtak róla, hogy eljussanak hozzám. Ezt is el kell tudni viselni.” Lipták a DVTK szurkolói oldalának. – Lendületből hozták rám a labdát, és jó ütemben eltolta mellettem az ellenfél. Nem akartam szabálytalankodni, mert már volt akkor egy sárgám. Sajnos gól lett belőle. Valaki ezt kitalálta aztán, és egy ideig ezzel szórakoztak. Azért jobb volt, hogy azt kiabálták utána a meccseken, »Fordulj!«, és mondjuk nem az anyámat szidták. Eleinte rosszul esett, később azonban már inkább vicces volt. Nem kerestem ezeket a képeket a neten, de vannak az embernek jópofa barátai, akik gondoskodtak róla, hogy eljussanak hozzám. Ezt is el kell tudni viselni.”

Bár a Diósgyőr csupán egy ponttal előzi meg a kieső helyen álló MTK-t, Lipták szerint a másodosztály réme nem fenyegeti a miskolci együttest.

„A bajnokságban szeretnénk stabilizálni a helyünket és megnyerni a kupát. Hogy van-e rá esélyünk? Eddig szerencsésen alakult a sorsolásunk. A Cegléd ellen győzni kell, aztán meglátjuk. Ami a bajnokságot illeti: nem gondolom, hogy ez kieső csapat lesz. Azért küzdünk, hogy elkerüljünk innen. Nem azért jöttem ide, hogy a kiesés ellen harcoljak. Úgy érzem, hogy felfelé fogunk megindulni, ebből a fél évből még akármi lehet. Oda lehet érni az ötödik-hatodik helyre – az elfogadható teljesítmény lenne. Ezután pedig évről-évre próbálunk majd fejlődni.”

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik