Összetört szív – Horváth Zsolt számára a futball tiltott játék lett

– Miért éppen most szánta rá magát a szurkolók által várt interjúra?
– Most éreztem magamban annyi erőt, hogy beszélni tudjak mindarról, amit átéltem – mondta a Nemzeti Sportnak Horváth Zsolt, a Debreceni VSC labdarúgója. – Huszonnyolc esztendősen borzalmasan nehéz kimondani, hogy vége, ennyi volt, s hogy az életem következő szakasza már nem úgy telik, hogy cselezek a bal szélen, aztán bal belső csüddel középre csavarom a labdát.

– Nincs kiskapu, nincs türelmi idő, nincs lehetőség a majdani visszatérésre?
– Az orvostudomány jelenlegi állása szerint nincs, habár a remény még él bennem. Most viszont a labdarúgó-pályafutásomnak vége, ezt tudomásul kell vennem. Ezzel a ténnyel meg kell békélnem, fel kell dolgoznom. Az idő megoldja ezt is, de most még nyílt a seb, sajnos nem heged be egyik napról a másikra. Ez hosszabb folyamat lesz.

– Mikor és hogyan kezdődött a rémálom?
– A karácsony és a szilveszter még tökéletes harmóniában telt. Szeretem az ünnepeket, fontos a családom, a szüleimmel szinte napi kapcsolatban vagyok, és akkor még nem beszéltem a kedvesemről, aki főszereplője az életemnek. Mondom, harmónia, békesség, szeretet töltötte be a múlt esztendő utolsó napjait, és persze alig vártam már, hogy kezdődjön a felkészülés, hogy újra futballozhassak. Január ötödikén munkához láttunk, lement az első tréning, futottam, sprinteltem, tettem a dolgom, és az járt a fejemben, hogy kemény, izgalmas tavasz vár ránk a Lokival. Jóleső fáradtsággal mentem haza, késő estére azonban belázasodtam. A lázmérő csaknem negyven fokot mutatott, és az elkövetkező egy hétben nem is csökkent. Edzeni persze már másnap sem tudtam. Több mint egy hétig feküdtem otthon lázasan, legyengülve, és ezután következett a fertőző osztály. Fogalmuk sem volt, mi bajom van, és talán ez volt a legrosszabb, a bizonytalanság. Átmeneti gyengeségre gondoltam egészen addig, ameddig egy ifjú orvos azt nem mondta nekem, és persze a kezelőimnek is, hogy valami furcsa szívzörejt hall. Onnantól kezdve felgyorsultak az események. Pillanatok alatt Debrecen másik pontján, a kardiológiai intézetben találtam magam, ahol az első jelentősebb vizsgálat után közölték velem, hogy szívbelhártya-gyulladásom van. Amikor megszületett a diagnózis – és ezt a pillanatot, amíg élek, nem felejtem el –, ott álltak az ágyam körül az orvosok, és egyikük azt mondta: „Zsolt, az ön futballpályafutása véget ért.”

– Huszonnyolc esztendősen szinte lehetetlenség ezt feldolgozni.
– Próbáltam volna kérdéseket feltenni, kiskapukat keresni, de esélyem sem volt rá. Megtudtam, olyan bakteriális fertőzés támadta meg a szívemet, amely egészen ritka. Sokkhatásként ért. Közölték velem, hogy napokon belül meg kell műteni a szívemet. Február elején életmentő operáción estem át, amely nagyjából öt órán keresztül tartott. Felnyitottak, és megmentettek. Ezt nevezik nyitott szívműtétnek. Sajnos a bakteriális fertőzés hatására súlyosan károsodott a szívbillentyű. Két hónapot töltöttem kórházban, és az járt a fejemben, hogy huszonnyolc évesen abba kell hagynom, amit mindennél jobban szeretek. A futballt, az edzéseket, az élsportot. Az is átfutott rajtam, örülnöm kell, hogy élek, mert amilyen állapotban volt a szívem, az is megtörténhetett volna, hogy a felkészülés során valamelyik sprint után ott maradok a gyepen élettelenül. Sőt, mondok mást is: abban a szívműtétben, amelyen én átestem, tíz emberből egy meghal.

– De most már jobban van, igaz?
– Jobban vagyok, de hosszú még az út odáig, hogy tökéletes állapotban érezzem magam. Heti négy-öt alkalommal járok gyógytornára, foglalkoznak velem, odafigyelnek rám, mert az a súlyos operáció bizony nyomot hagy az emberben. Ha valakinek egyszer felnyitják a mellkasát, szétvágják a szegycsontját, annak oda kell figyelnie magára. Ha lassan is, de tér vissza belém az erő.

– Futballozhat kispályán, tornateremben, dühöngőben?
– Nem. A futball tiltott játék lett. A test test elleni küzdelem árthat. Marad a futás, a konditerem, de még ezzel is várnom kell. Lassan, nagyon lassan lehet újjáépítenem magam, a testemet, a lelkemet…

– A lelke milyen állapotban van?
– Képzelheti. A szüleim és a kedvesen rengeteget segített és persze a barátaim is. És akkor még nem beszéltem a Loki-táborról, amely a nevemet skandálta, miközben én a kórházi ágyról néztem a meccset, a könnyeimet töröltem, és legszívesebben üvöltöttem volna, hogy miért történik ez velem, miért nem ott, a zöld gyepen sprintelek, futok, cselezek?!

– Ebben a szezonban a Loki-tábor is rengeteget szenved…
– Abban biztos vagyok, hogy a Loki nem esik ki! Óriási a harc a bennmaradásért a Debrecen, a Mezőkövesd, a Diósgyőr, az MTK és a Gyirmót között. Ne kérje, hogy tippeljek, de a DVSC biztosan bent marad.

– Hogyan tovább? Mi lesz önnel? A jogi doktori diplomáját is hasznosíthatja...
– Egyelőre a DVSC szerződtetett labdarúgója vagyok. A megállapodás értelmében 2018 nyaráig a Loki futballistájának számítok.

– Ez szép gesztus a Lokitól.
– Közösen keressük a megoldást a kialakult helyzetre. Jogi végzettségem, valamint a futballban eltöltött esztendők talán feljogosítanak arra, hogy a sportág berkein belül maradhassak. Egyébként sem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól. Ez az életem.