Juhász Roland: A Honvéd nem csupán Eppel Mártonból áll

– Úgy tartják, idegenben jó az iksz.
– Azért nem minden esetben – vette a lapot Juhász Roland, a Videoton csapatkapitánya. – Hogy egy csapat beéri-e a döntetlennel, attól is függ, mi a célja. Gyaníthatóan van olyan klub, amely megelégedne egy ponttal a Honvéd otthonában, a Videoton azonban nem ilyen. Előzetesen sosem érjük be egy ponttal. Most, amikor a bajnoki cím forog kockán, végképp nem.

– Más lesz ez a hét, mint a többi?
– Remélem, hogy nem. Ugyanúgy készülünk az utolsó fordulóra, mint az azt megelőző harminckettőre.

– Csakhogy a harmincharmadik dönt az aranyról.
– Tiszta sor. Mégsem gondolom, hogy a kispesti meccs más felkészülést igényelne, mint a többi. Természetesen tisztában vagyunk azzal, mekkora a tét. A felhajtás is nyilván nagyobb lesz a megszokottnál, de a helyén kezeljük. A múlt szombati, Ferencváros elleni mérkőzés előtt is felfokozott volt a légkör, ám amint a négy egyes sikerünk is mutatja, elbírtuk a nyomást. Telt ház, fantasztikus hangulat volt, az ehhez hasonló kilencven percekért érdemes futballistának lenni. Ahogy hallom, Kispesten is megtelik a lelátó, már alig várom a szombatot.

– A nyomás nem zavarja?
– Miféle nyomás? Annak a vállát nyomja teher, aki a kiesés elleni harcol. A bajnoki címért játszani felemelő érzés. Aki görcsössé válik ebben a helyzetben, nem biztos, hogy helye van egy elsőségért küzdő csapatban.

– Láttam egy fényképet, a Fradi elleni első góljukat követő másodpercekben készült: szigorú tekintete, ökölbe szorított keze hatalmas elszántságról árulkodott.
– Valóban készen álltam arra, hogy mindent megtegyek a győzelem érdekében. Danko Lazovics egyenlítése újabb adrenalinlöketet adott, ezért is váltam átszellemültté. Úgy vagyok vele, addig jó, amíg a futball ekkora érzelmet vált ki belőlem. Alázat nélkül nem hogy nem érdemes, egyenes tilos futballozni. A mai napig minden pályán töltött pillanatot élvezek. Ha nem így lenne, már felhagytam volna a játékkal. Bár, ha ebből indulok ki, alighanem még hatvanévesen is szerelést öltök.

– Bírja a feszültséget?
– Nincs itt semmilyen feszültség. Versenyhelyzet van. Szeretem, amikor jelentős tétje van egy-egy meccsnek. Szombaton is úgy vágtunk neki a Ferencváros elleni mérkőzésnek, hogy tudtuk, ha vereséget szenvedünk, végünk. Egy balszerencsés góllal hamar hátrányba kerültünk, de nem tört meg minket. Sőt! Ismét bizonyítottuk, hogy erősek vagyunk.

– Nem először van része szoros befutóban.
– Csakugyan nem. Volt, hogy jól jöttem ki belőle, volt, hogy nem. Nyolc éve például úgy lettünk ezüstérmesek az Anderlechttel a Standard Liége mögött, hogy miután ugyanannyi ponttal és győzelemmel zártuk a harmincnégy fordulós bajnokságot, az oda-visszavágós bajnoki döntőben kettő egyes összesítéssel kikaptunk. Hozzáteszem, ha az utolsó körben a Gent–Standard összecsapáson a hazaiak nem hibáznak büntetőt közvetlenül a lefújás előtt, miénk az arany. Két esztendőre rá esett meg, hogy az alapszakaszban az élen végeztünk, ám a rájátszásban visszacsúsztunk a harmadik helyre. Viszont életem első bajnoki címét úgy nyertem meg kétezer-háromban az MTK-val, hogy miközben az utolsó játéknapot jóval kedvezőbb helyzetből váró Fradi csak döntetlenre végzett a Debrecen ellen, mi egy nullára győztünk Újpesten – az én gólommal. Klubszinten azóta is az a legszebb élményem. A baj csak az, hogy már tizennégy éve történt.

– Nézze a dolog jó oldalát: még mindig itt van.
– Hálás is vagyok érte a sorsnak. No meg azért is, hogy már megint, vagy inkább még mindig egy olyan csapatnak lehetek a tagja, amely a bajnoki címért csatázik.

– Érdemes abból bármilyen következtetést levonni, hogy ebben az idényben kétszer legyűrték már a Honvédot?
– Hogy mi történt szeptemberben vagy márciusban, májusban, már nem érdekel. A múlt semmit nem ér. Legutóbb ugyan három nullára nyertünk, ha őszinte akarok lenni, a végeredmény nem tükrözte a valóságot. A realitás az, amit a tabella mutat: a két legjobb formában lévő együttes találkozik szombaton. Meglátjuk, melyik kerül ki győztesen a párharcból.

– Azt tudja már, hogyan fékezhetik meg Eppel Mártont?
– Megjegyezném, hogy a Honvéd nem csupán Eppel Mártonból áll. Marco Rossi remekül összegyúrta csapatát, Marci kétségkívül fontos láncszeme. Ugyanúgy felkészülünk belőle, mint a társaiból, ahogy ez nyilván fordítva is igaz. Nagy meglepetéssel aligha szolgálhatunk egymásnak.

– Annak számítana, ha gólt szerezne?
– Legutóbb szeptemberben, éppen a Honvéd ellen voltam eredményes. De nekem nem az az elsődleges feladatom, hogy a kapuba találjak. Az csak hab a tortán, ha sikerül. Szombaton kétszer is közel jártam ahhoz, hogy gólt szerezzek, ám a négy egyes győzelmünk fényében egyáltalán nem voltam szomorú, hogy nem jött össze.

– Csapatkapitányként akad különleges teendője ezekben a napokban?
– Nem hiszem. Profi játékosok alkotják a keretet, többen megfordultak már magasabb szinten. Sokan azt is megtapasztalták, milyen bajnoki címet ünnepelni, szóval, mindenki tudja, mi a dolga. A Ferencváros legyőzése további önbizalmat és hitet adott nekünk, úgy indulunk el Kispestre, hogy győzni akarunk. Mint mindig.