Vasas: a válogatott középpályás már rehabilitációs munkát végez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 12:45
A nyáron, Oroszország ellen bemutatkozott a magyar felnőtt válogatottban a Vasas fiatal középpályása, Kleisz Márk, aki a bajnoki idény elején még a csapat kezdőjében kapott helyet, ám a 3. fordulóban már nem szerepelt az angyalföldiek összeállításában. A 19 éves játékos ugyanis megsérült, térdében porcleválást szenvedett, ami miatt meg kellett műteni. Később azonban gyulladásban maradt a térde, ezért újra meg kellett operálni Kleiszt, aki mára a felépülés útjára lépett, s már három hete végzi a regenerációs munkát.

„A rehabilitációban Kubó Ádám segít és a kezeléseket is ő végzi. Nagyjából három hete csinálom a rehabilitációs gyógytorna-gyakorlatokat, most már eljutottam odáig, hogy el tudtam kezdeni kocogni. Még ugyan látszik a mozgásomon, hogy nem az igazi, viszont az már nagyon jó jel, hogy végig tudtam csinálni és nem éreztem szúrást a térdemben. Innentől kezdve egyre nagyobb hangsúly helyeződhet a futós feladatokra. A közeljövőben meglátjuk, hogy miként reagál a térdem a további feladatokra, és remélem, minél előbb visszatérhetek a csapathoz edzeni” – idézte a fiatal középpályást a Vasas hivatalos honlapja. „A rehabilitációban Kubó Ádám segít és a kezeléseket is ő végzi. Nagyjából három hete csinálom a rehabilitációs gyógytorna-gyakorlatokat, most már eljutottam odáig, hogy el tudtam kezdeni kocogni. Még ugyan látszik a mozgásomon, hogy nem az igazi, viszont az már nagyon jó jel, hogy végig tudtam csinálni és nem éreztem szúrást a térdemben. Innentől kezdve egyre nagyobb hangsúly helyeződhet a futós feladatokra. A közeljövőben meglátjuk, hogy miként reagál a térdem a további feladatokra, és remélem, minél előbb visszatérhetek a csapathoz edzeni” – idézte a fiatal középpályást a Vasas hivatalos honlapja.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35
Ezek is érdekelhetik