FTC: a Kaiserslauternnél folytatja Sternberg – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 18:24
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros 25 éves német balhátvédje, Janek Sternberg  a német harmadosztályba zuhanó Kaiserslauternnél folytatja pályafutását.

A másodosztály utolsó, 18. helyén végző klubnál gyakorlatilag teljesen új csapatot kell építeni, hét játékossal már meg is egyezett a Lautern. A nap során a Kicker arról számolt be, hogy megvan a nyolcadik érkező is, később a klub is bejelentette Sternberg szerződtetését, szabadon igazolhatóként, hároméves megállapodást köt vele.

A hamburgi nevelésű Janek Sternberg a HSV-nál csak a második csapatban kapott lehetőséget, így 2013-ban a Werder Bremenhez szerződött, ahol először szintén a tartalékoknál számítottak rá, 2014 és 2017 között összesen 25 alkalommal léphetett pályára a felnőtteknél bajnokin.

A 25 éves balhátvéd 2017 februárjában igazolt a Ferencvároshoz, amelynél azóta összesen 25 tétmérkőzésen szerepelt – de ebben az idényben csupán öt bajnokin jutott szóhoz.

Legfrissebb hírek

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
10 perce

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54

„Varga Zoltán színesen, ötletesen játszott”

Népsport
2025.03.16. 10:10
Ezek is érdekelhetik