NB I: Diósgyőrből érkezett Mezőkövesdre, Budafokon folytatja

Vágólapra másolva!
2018.07.23. 21:15
Az élvonalban szereplő Mezőkövesd futballcsapata kölcsönadta a védekező középpályás Oláh Bálintot erre az idényre a második vonalban szereplő Budafok együttesének.

„Oláh Bálint a télen érkezett Diósgyőrből klubunkhoz, ez idő alatt négy bajnoki mérkőzésen kapott szerepet. Most a több játéklehetőség reményében szakmai vezetésünk úgy döntött, hogy egy évre kölcsönadjuk a labdarúgót, így Oláh a következő szezont Budafokon játssza majd végig” – adta hírül a mezokovesdzsory.hu.

A 23 éves labdarúgó korábban Zalaegerszegen is szerepelt már kölcsönben, Mezőkövesden a posztján Iszlai Bence, Mihajlo Meszhi, Patrick Mevoungou, Peter Sulek, Varjas Zoltán és Frano Mlinar is bevethető.

Legfrissebb hírek

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
11 órája

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB I
19 órája

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:20

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36
Ezek is érdekelhetik