Honvéd: Détári Lajost nem engedték be az akadémia átadójára

Vágólapra másolva!
2018.11.22. 14:44
null
Détári Lajosról pályát neveztek el a Magyar Futball Akadémián (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Nemzeti Sport információi szerint Détári Lajost, a Budapest Honvéd legendás alakját nem engedték be a Magyar Futball Akadémia átadóünnepségére. A kispesti klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében reagált a történtekre.

 

Úgy tudjuk, az 55 éves, korábbi világválogatott labdarúgó hivatalos meghívót kapott az avatóünnepségre, mégsem engedték be a Magyar Futball Akadémiára – ahol pályát neveztek el róla –, mert nem szerepelt a neve a vendéglistán.

A kispesti klub a történtek kapcsán az alábbi reakciót fogalmazta meg szerkesztőségünknek.

„Ahogyan a többi korábbi kiválóságunk, Détári Lajos is meghívót kapott az utánpótlásközpont megnyitójára. Ebben kértük őket, hogy kedd délutánig jelezzék a részvételi szándékukat. Détári Lajos ezt azonban nem tette meg, majd csütörtök reggel megérkezett a megnyitóra, de mivel nem volt rajta a listán, csak külön engedéllyel jöhetett volna be. (Erre egyébként lett volna mód és lehetőség.) Biztonsági szolgálatunk felhívta a klub illetékesét, Détári Lajos azonban nem várta meg ezt a hívást, és távozott, pedig természetesen örömmel láttuk volna.”

Détári Lajos 1980 és 1987 között játékosként három bajnoki címet és egy Magyar Népköztársasági Kupát nyert a Honvéddal.

Legfrissebb hírek

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
2025.04.16. 22:35

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Ötödosztály után NB II – Varga Barnabás után Kántor Kevin is felhívná magára a figyelmet

Paunoch Péter blogja
2025.03.31. 18:29

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43
Ezek is érdekelhetik