A Népstadion mellett nőtt fel, így tanúja lehetett, amikor a még csak épülő lelátók alatt, a már kész pályán az Aranycsapat gyakorolt. Az edzés végén néhányan megvárták a játékosokat, és Puskás Öcsi valamennyi gyereket meghívta egy kettes fagyira a közeli presszóba.
„Négy gombóc, az sem semmi – mesélte visszatérően –, de az élmény, hogy Öcsi megsimogatta a fejünket...”
Született: 1941. március 6., Budapest Elhunyt: 2019. január 31., Budapest Posztja: hátvéd Klubjai: Vasas (1958–1973) Válogatottság: 27 (1962–1969) Sikerei: olimpiai bajnok (1964), Eb-bronzérmes (1964), BEK-negyeddöntős (1968), 3x KK-győztes (1962, 1965, 1970), 4x magyar bajnok (1961, 1962, 1965, 1966), Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1973) |
Akkor már igazolt futballistája volt a Vasasnak, s esztendőkkel később, 1961-ben a Real Madrid elleni vesztes BEK-meccs után Puskás újra megsimogatta a fejét, elismerve játékát.
„Úri gesztus volt, hiszen őt kellett fognom, s persze a labdához is alig fértem hozzá” – vallotta be, mert őszinte, egyenes ember volt.
A szíve meg... Még arra sem mondott egy rossz szót sem, akire haragudhatott volna. Az angliai világbajnokságon (1966) biztonsági tartalék volt, ám Baróti Lajos szövetségi kapitány a Szovjetunió elleni elődöntő előtti napon kirendelte Sunderlandbe, mert Szepesi Gusztáv a brazilok ellen megsérült – aztán a kapitány mégis Szepesit tette be. Ezzel együtt a legnagyobb tisztelet hangján beszélt Baróti Lajosról, pedig – ráadásként – azért hagyta abba a futballt, mert 1973-ban, immár Vasas-edzőként nem számított rá.
Balhátvédként emlegetik, de minden poszton bevethető, univerzális futballista volt. Egyszer még a kapuba is beállt, amikor a válogatott edzőmeccsén a kapus megsérült. Jellemző, hogy az 1960-ban az UEFA-tornát nyerő magyar ifiknek centerként volt a csapatkapitánya.
Egyébként nemcsak Angliában, hanem már a chilei (1962) világbajnokságon is ott volt. Egyszer sem lépett pályára, amit élete nagy ajándékának tartott, mert így ott lehetett Lakat Károly olimpiai bajnok csapatában Tokióban (1964). Alapító tagja volt a gárdának, valamennyi meccsen futballozhatott a játékokon. S Puskás Öcsit ennek kapcsán is rendre megemlítette, azt mondta, ha nincs velük három napig Mallorcán, ha nem tüzeli őket a spanyolok elleni sorsdöntő selejtező (2:1) előtt, nem biztos, hogy megnyerik a meccset.
Mindent megköszönt, megesett, hogy többször is. Sándor „Csikarnak” például az első válogatottságát. A chilei világbajnokság után, 1962 júniusában a csapat Bécsben játszott barátságos meccset, a hatalmas hőségben a legendás szélső cserét kért, de közben szólt Barótinak, hogy Ihászt küldje be a helyére – mert megérdemli. Hogy mi volt a mérkőzésen, nemigen emlékezett rá a megtiszteltetéstől, de hihetünk a Népsport tudósításának: „Ihász rövid ideig játszott, de akadt néhány jó szerelése.”
S ha már idézet, álljon itt, amit a lap az 1966-os Vasas–Internazionale (0:2) BEK-meccs után írt a hátvédekről: „Ihász volt a legjobb közülük. Jól őrizte emberét, és pontosan passzolt.”
Amikor ez a meccs szóba került, csak mosolygott. Majd elárulta, nem volt nehéz dolga a szélvészgyors Jairral: „Az első találkozásunkkor megteremtettem a »tekintélyt«, utána megesett, hogy inkább a Népstadion futópályáján közlekedett, hogy ne kelljen találkoznia velem.”
Hiába, a balbekkek kötelességei... Mert egyébként roppant szelíd ember volt. Szeretetre méltó.
Fiatalon elveszített öccsét, az előadóként (is) népszerű Gábort haláláig gyászolta. Képtelen volt napirendre térni afölött, hogy negyvenhárom esztendősen hunyt el. Ahogy megviselte felesége betegsége, majd halála is. Igyekezett tartani magát, de ereje elhagyta, összeesett, beverte a fejét. Így került kórházba, ahol küzdött az életéért, ám most követte a feleségét.
Elment, de itt maradt. Ahogy a barátoknál természetes.