„Bábuk vagyunk egy rendszerben, gyerekeket tehetünk tönkre”

Vágólapra másolva!

2019.04.10. 11:27

Címkék

A Nemzeti Sport Online-on 2017-ben éppen a Szülők Akadémiája című cikkel indítottuk el Szemléletváltás című sorozatunkat, melyben olyan újszerű kezdeményezéseket kívántunk bemutatni, melyek példaértékűek lehetnek a magyar futballban. A nyitó témánk éppen labdarúgásunk egyik nagy törésvonalával, a szülő, edző, gyerek háromszöggel foglalkozott és jelen írásunkban ezt a témát folytatjuk a néhány hónapja alakult, de már most 1600 tagot számláló Utánpótlás Sportolók Szülei Facebook-csoporttal, amely hosszú távon szeretne egy fajta érdekvédelmi szerepet betölteni.

„ÓRIÁSI A SZAKADÉK A SZAKMA ÉS A SZÜLŐK KÖZÖTT” – EZÉRT JÖTTEK LÉTRE

Öt hónap alatt csaknem kétezer csoporttag, két telt házas rendezvény, folyamatosan, organikusan növekvő követőtábor a közösségi médiában. A Facebookon szerveződő Utánpótlás Sportolók Szülei (USSZ) elnevezésű csoport rövid időn belül bizonyította, a sportoló gyerekek szülei részéről hatalmas az igény arra, hogy kibeszélhessék problémáikat, hogy tanácsokat kapjanak a sportban dolgozó szakemberektől, egymástól.

„AZ ÍGY MENEDZSELÜNK MI” PROGRAMON ELHANGZOTTAKRÓL...
Esterházy Mátyás: Magyarországon már 13-14 éves korban el kell kezdeni a tudatos karriertervezést Az „Így menedzselünk mi” rendezvény egyik előadójaként Esterházy Mátyástól, a többek között Szoboszlai Dominikot is képviselő menedzseriroda vezetőjétől kérdezhettek a szülők. A beszélgetés elején kiemelte, hogy az ügynökökkel szembeni bizalmatlanság és negatív attitűd egyik oka, hogy a FIFA teljesen szabaddá tette a piacot, és a helyi szövetségek döntési hatáskörébe helyezte az ügynökök szabályozását – míg korábban egy szigorú, egységes szempontrendszernek kellett megfelelni, ma Magyarországon tulajdonképpen bárki lehet egy futballista ügynöke. Az egyetlen „fék” maga a piac, azaz a fiatalkorú futballisták szüleinek nagyon tájékozottnak kell lenni a nem profi, túlzó ígéretekkel, de gyenge kapcsolatrendszerrel rendelkező önjelölt ügynökök kiszűréséhez. Esterházy a saját ügynökségével kifejezetten a fiatal tehetségek magas szintű karriertervezésére specializálódott, saját scouting hálózatot épített ki, és azokat a csiszolatlan gyémántokat keresi, akikben kiemelkedő potenciált lát. Hangsúlyozta, hogy ha egy 14 éves játékos családjával közösen úgy döntenek, hogy profi karriertervezésbe fognak, az az iroda részéről komoly befektetés: az anyagi haszon ugyanis csak sok évvel később realizálódhat legkorábban. Ez az ügynökség részéről óriási kockázattal jár, ugyanakkor a fiatalkori elköteleződés a karrier végéig tartó, hosszútávú bizalmat épít ki a játékos és ügynöke között, ami nélkülözhetetlen a sikerhez. Ehhez viszont a bizalom fenntartása és a korrektség mindkét fél részéről kulcskérdés. Szülői kérdésre válaszolva Esterházy elmondta, hogy sokszor találkozik azzal a véleménnyel, hogy 14 évesen még túl korai elkezdeni a professzionális karriertervezést. A nemzetközi környezethez viszont alkalmazkodni kell, hiszen a kiterjedt megfigyelő hálózattal rendelkező klubok ebben a korban már pontosan tudják, hogy kik azok a célpontok, akiket érdemes figyelni, és 16 évesen elérkezhet a hivatalos megkeresés is. Az igazi top játékosok ugyanis 17-18 évesen már a nívós bajnokságok ajtaján kopogtatnak: ezért úgy gondolja, hogy a mai élsportban nagyon korán kell kezdeni a tudatos karriertervezést. A magyar futball jelenlegi megítélését tekintve jelenleg két utat lát a kiemelkedő fiatal játékosok előtt ahhoz, hogy nemzetközi karriert fussanak be: vagy 16 évesen szerződik el külföldi csapathoz (pl. Szalai Ádám, Gulácsi Péter, Stieber Zoltán, Szoboszlai Dominik), vagy már 17-18 évesen felnőtt tétmérkőzéseket játszik, és egy-két teljes idény után lép tovább (pl. Németh Krisztián, Sallai Roland, Schäfer András). Ő maga egyenlőség jelet tesz a két út közé, de hozzáteszi, hogy a 17-18 évesek „mély vízbe dobása” és felépítése itthon egyelőre nem mindennapos gyakorlat. Be kell látni emellett azt is, hogy az NB I-nek jelenleg a legalsó szinten, az ún. „értékesítő piacon” kellene lennie, ahol a külföldi „tranzitklubok” elsősorban a 19 és 21 év közötti, vagy fiatalabb futballistákat keresik, annak reményében, hogy később továbbépíthetik őket, és 23-25 éves korukban akár tízszeres haszonnal adjanak túl rajtuk. Ez egyértelműen alátámasztja azt az állítását, hogy 17-18 éves korban rendszeresen játszani kell az NB I-ben a legtehetségesebbeknek. Példaként említette a hasonló jellemzőkkel rendelkező szlovák bajnokságból Milan Skriniar esetét, akit a Zsolna 20 évesen – több opcióval kiegészítve – 1,2 millió euróért adott tovább a Sampdoriának, a genovaiak aztán másfél évvel később 28 millióért értékesítettek az Internek. Skriniar ma 24 éves, és 60 millió eurót ér a piacon. Hogy kiért fogják kifizetni ezeket a magas összegeket, azt nehéz megjósolni, de egyetértett a többi megszólalóval abban, hogy a külföldi klubok elsősorban a sebességet (fizikai és gondolkodásbeli) valamint a technikai képzettséget és az ebben rejlő potenciált keresik. A többi jellemzőt (fizikai és mentális fejlesztés) ugyanis hozzá tudják adni később is. A 16 évesen kikerülő, de pár évvel később hazatérő játékosokkal kapcsolatosan elmondta, hogy nem feltétlenül tartja tragédiának azt, ha visszaigazolnak. De a csapatválasztást alaposan át kell gondolni, hiszen fiatal korban a fejlődés az elsődleges szempont, így oda kell igazolni, ahol játéklehetőséget kap a tehetség. Szoboszlai Dominik példája is azt mutatja, rendkívül fontos a korai, profi karriertervezés, hiszen az ő esetében is évekkel ezelőtt hozták meg a jó döntést a családdal közösen akkor, amikor a jobb anyagi lehetőségekkel kecsegtető neves klubok helyett a szisztematikus építkezést képviselő Salzburgot választották. Bárdos Balázs: A tehetséges gyermekek szponzorálása óriási felelősség A Nike magyarországi sportmarketing menedzsere a fiatalkorúak szponzorációjával kapcsolatosan osztotta meg tapasztalatait. A közép-európai régióban szervezett Nike Premier Kupa az u14-es korosztály célozza meg, és az itt feltűnő játékosokat rendszerint megfigyelők elemzik, és jó eséllyel indulnak a márka által biztosított támogatási szerződésért is. A sportszergyártó szponzorációs stratégiájába is beleillik a fiatal tehetséges felkarolása: elköteleződést, lojalitást váltanak ki a gyerekekből, akik szívesen hordják a cipőket és posztolnak róla a közösségi oldalaikon. A szponzorációs szerződést természetesen egy komoly előkészítő folyamat előzi meg: több szakértővel együtt állapítják meg az adott tehetségben rejlő potenciált, ugyanakkor az már egy elég beszédes referencia, ha valaki több külföldi tornáról is gólkirályként vagy a torna legjobb játékosaként tér haza. A kiválasztás sikerességére vonatkozó kérdésre elmondta, hogy a Nike szponzoráltak nagy részéből később NB I-es futballista lett, de ők elsősorban olyan játékosokat keresnek, akik felnőttként a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolódva, légiósként, a globális piacon lesznek a márka nagykövetei. Erre ugyanakkor már nagyon kevés példa van. Hrutka János: Ha már valaki megtette a legnehezebb lépést, és kikerült, akkor soha többé ne jöjjön haza A korábbi válogatott labdarúgó, manapság menedzserként is dolgozó Hrutka János egy statisztikával kezdte előadását, miszerint korosztályonként éves szinten 500-600 gyerek kerül ki 18 évesen a magyar klubok utánpótlásából az NB III és az NB I között és mindössze 10-15 válik belőlük profi labdarúgóvá, kap szerződést az első osztályban, és ez nagyon kevés. A szülőknek ezért különösen meg kell becsülni a külföldi megkereséseket, és készen kell állni a váltásra, azonnal élni kell a lehetőséggel. A nemzetközi figyelem ugyanis ismét csökkent a magyar piac felé, és minél tovább marad itthon egy fiatal, annál kevesebb esélye lesz a határokon túlra kerülni. A menedzserek szükségességéről is markáns vélemény fogalmazott meg: úgy véli, ha az adott ügynök azzal keresi meg a szülőt, hogy már fiatal korban is pénzt kér a munkájáért, akkor azt nem szabad komolyan venni. 18 éves kor alatt ez a képviselő részéről is befektetés, de ne felejtsük el azt sem, hogy itthon 18 évesnél fiatalabb játékossal nem is köthetnek szerződést az ügynökök. Téves felvetés az is, hogy a menedzser miatt lesz valakiből profi játékos – ha valakiben nincs meg a belső motiváció a folyamatos fejlődésre, a külön edzésekre, a tudatos táplálkozásra és életvitelre, azt az ügynöke sem tudja profivá tenni. A menedzserek szerepét elsősorban a szerződésekben, és a családok érdekképviseletében látja ebben az életciklusban. A klubok által 16 éves korban ajánlott megállapodások aláírásánál szerinte is érdemes kikérni szakértők véleményét, hiszen ez meghatározza a későbbi karrierutat. Ugyanilyen fontos a specialistákra (pl. dietetikus) vagy egyéni képzésekre ráfordított idő, pénz és munka is. A befektetés ugyanis sokszorosan megtérülhet: fiatal játékosként ő maga is azért gyakorolta a szabadrúgásokat, mert Borbély Lászlótól, a Ferencváros korábbi kapusedzőjétől folyamatosan azt hallotta, hogy valamiben „extrának” kell lenni, valamely szegmensben többnek, jobban kell teljesíteni a társaknál, hogy felfigyeljenek rá. A magasabb célok enélkül elérhetetlenek. Szülői kérdésre hozzátette, hogy a fejlődésben visszamaradt gyerekekben is nagy potenciál lehet, még úgy is, ha összességében rendszerint kevesebb lehetőséget kapnak az utánpótlásban, mint fizikailag érettebb társaik. Stieber Zoltán is úgy került ki Angliába, hogy technikailag nagyon jó, gyors indulósebességgel rendelkező tehetséget kerestek a scoutok, benne pedig több potenciált láttak, mint akcelerált (fizikailag gyorsabban fejlődő) társaiban. Hiszen a fő szempont most már a sebesség, a gyorsaság és a technika a külföldről érkező megfigyelőknél. Hrutka szerint a legfontosabb különbség a magyar és nemzetközi futball között a tempó, a dinamika és az ebből következő gondolati gyorsaság – ha valaki nem kerül ki, akkor nem fog tudni a nemzetközi szint szerint gyorsan játszani és megfelelni a modern futball elvárásainak. Itthon ezt egyik osztályban sem lehet elsajátítani. Kiemelte azt is, hogy nem az akadémiai képzés határozza meg, hogy kiből lesz igazán technikás futballista. Mire 15 éves korukra odaérnek a gyerekek, már befejeződik ez a fejlődési folyamat: akik addig nem kapják meg az alapokat ahhoz, hogy profi futballisták lehessenek, később sem tudják ezt visszapótolni. Ha ezek nincsenek meg, akkor csak futunk az idő után és soha nem fogjuk utolérni azokat az országokat, ahol ezeket megcsinálják. Amennyiben pedig erre nincs lehetőség a műhelyekben, akkor sajnos privát úton kell pótolni a szülőknek a hiányosságokat. 16 évesen már ki lehet menni külföldre, de azt is látni kell, hogy Magyarországról erre általában jó ha tíz tehetségnek van esélye egy korosztályból, 18 évesen pedig körülbelül 1-2-re csökken ez a szám. És nem csak a mennyiség csökken, hanem az is, hogy milyen szintre kerülhetnek ezek a fiatalok. 16 évesen még van esélyük európai közép, vagy felső kategóriájú nevelőegyesületekhez, bajnokságokba kerülni, később egyre inkább elérhetetlenek lesznek ezek a klubok. A kisgyermekkorban végzett pluszmunka tehát azért létfontosságú, hogy mire adódik a lehetőség, ne legyen hátrányban a tehetség a többiekkel szemben a nemzetközi szinten sem. Forrás Zoltán: A fiatal játékosok hajlamosak túlértékelni magukat a piacon Forrás Zoltán a The Path menedzseriroda munkatársaként az elmúlt három évben több fiatalkorú labdarúgó pályafutását is segítette. Tapasztalatai alapján több olyan esetről is be tud számolni, amikor a szülő akadályozott meg egy előnyös szerződést azzal, hogy az ügynökséget megkerülve ő maga egyeztetett a sokkal rutinosabb és helyzeti előnnyel rendelkező klubképviselővel. Emellett sajnos az is általános jelenség, hogy a fiatal játékosok hajlamosak túlértékelni magukat a piacon. A jelenlegi magyar szabályozási környezetben nehéz a fiatalkorú labdarúgók helyzete, hiszen az érvényben lévő szabályok szerint több millió forintos tétel is lehet egy-egy akadémista átigazolása, így, ha valaki nem játszik eleget, könnyen megakadhat a fejlődése, hiszen röghöz van kötve. Ezért játszanak kulcsszerepet a szülők a labdarúgók karrierjében: a csapatot a család választja, ezért érdemes utánajárni, hogy milyen új környezetbe kívánják mozdítani a gyermeküket. Bár az akadémiai környezet a legtöbb esetben nívós képzést jelent, egy fiatal játékos fejlődését nagymértékben befolyásolhatja az edző személye is. További mérlegelés tárgyát képezheti, hogy az akadémiai rendszerből kijövő fiataloknak sem vezet egyenes út a profi labdarúgóvá váláshoz; számos példa van arra, hogy egy fiatal játékos az alacsonyabb felnőtt osztályokban bizonyítva tudott fokozatosan, fokról-fokra előre lépni. A tehetségek megítélése szempontjából a játéktudás mellett a szellemi érettség is fontos, hiszen az idegen közösségbe, környezetbe való beilleszkedés kulcsfontosságú ahhoz, hogy valaki helyt tudjon állni egy magasabb szintű bajnokságban. A menedzserek ezeket a kapukat képesek kinyitni, de a játékosoknak kell belépni rajtuk, és lehetőleg ott is ragadni. Egy külföldi próbajáték során pedig nemcsak a klub teszteli a játékost, hanem a labdarúgó is megtapasztalhatja, mennyire érzi jól magát az adott közegben. Az idegen kultúrával való ismerkedés és a nyelvtudás fejlesztése már egy pozitív hozadéka lehet egy ilyen „kalandnak” – a menedzsernek pedig abban van kiemelt szerepe, hogy ha a nemzetközi futballkarrier nem is feltétlenül sikerül, a szülők és a gyermek ne könyveljék el kudarcként a kint eltöltött időszakot.

„A csoport létrehozása az én ötletem volt, mert az edzői munkám során azt tapasztaltam, hogy óriási a szakadék a szülők és a szakma között – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Helm András futballedző (akinek szakmai munkájáról, egyéni képzéseiről Szemléletváltás sorozatunk korábbi részében már írtunk). – Rengeteg a kitaláció, a „legendárium”, az olyan pletyka, aminek nincs valóságalapja. A félinformációk miatt távolságtartás alakult ki a felek között, ami egyáltalán nem viszi előre a labdarúgásunkat. Rengeteg frusztráció, kibeszéletlen probléma van a szülőkben és a szakmában is. A feleket közelíteni kell egymáshoz, és kommunikálni arról, hogy mi az, ami a másikat zavarja, és amin változtatni kell. Egyrészt edzőként szeretném elérni, hogy jó irányba változhasson az edzőkről kialakult kép, másrészt egy ilyen csoportnak gyakorlati előnye is van. Az átigazolási szezonok közben rengeteg szülő hív, hogy segítsek nekik a váltásban, van, hogy egy nap tizenkét órát telefonálok, mert a szülők maguktól nem tudják eldönteni, hogy a gyermeknek mi jó és mi nem. Ezen a platformon viszont a szülők megoszthatják a tapasztalatokat, tanulnak a másik hibájából vagy éppen a helyes döntésekből. Nem mi segítünk, hanem a szülők egymásnak.”

A csoport adminisztrátora, az egyik szülő, Jablko Judit elmondta, jelmondatuk, hogy „az információhoz mindenkinek joga van”, nagyon fontosnak tartják a kétoldali kommunikációt.

„Eddig mindenki azt hitte, egyedül van, nem tudtuk, kihez kellene fordulni segítségért, hiszen a klubok általában nem állnak szóba a szülővel, vagy legalábbis nem teljesen őszintén, nincs rá kapacitás, hogy velünk, a kételyeinkkel foglalkozzanak. A csoport ezt az űrt tölti be egyfajta sorsközösségként, és folyamatosan várjuk az újabb jelentkezőket. Andrással sokat beszélgettünk, ő mindig az edzői oldalt, én pedig a szülőét képviseltem. Ő és én is temérdek megkeresést kaptunk a szülők részéről, hogy segítsünk nekik megoldani egy-egy problémát. Ezért novemberben elindítottunk egy zárt Facebook-csoportot, decemberben pedig a nyilvános, követhető oldalt. Azt azért mi sem gondoltuk, hogy pár hónap alatt több mint ezerhatszázan lépnek be erre a fórumra, és ekkora tömeget mozgatunk majd meg a rendezvényeinkkel.”

Idén ugyanis már két olyan nyilvános programot is szervezett a csoport, melyeken egymástól és sportban dolgozóktól is kérdezhettek, előadásokat hallgathattak a résztvevők. Először a már külföldre került gyerekek szülei beszéltek a saját útjukról, majd menedzserekkel ismerkedhettek meg a résztvevők (erről a programról keretes írásunkban olvashatnak). Azonban már a programokig vezető út sem volt bukkanóktól mentes a csoport számára...

„EZ NEM A SZÜLŐRŐL SZÓL, HANEM A GYERMEKRŐL, AKINEK VAN EGY VÁGYA…” – AZ EGYMÁSRA UTALTSÁGRÓL

„A november óta eltelt öt hónapban hatalmas fejlődést tapasztaltunk a csoportban. A kezdeti időszak nagyon nehéz volt, hiszen a szülők a bejegyzések alatt a kommentekkel sokszor egymásnak estek – ezt nem moderáltuk, hanem hagytuk, hogy rendeződjön a helyzet. Az első két hónap után ez meg is történt, sőt: egy szülő maga mondta ki egy hosszabb véleményében, hogy a magyar futball utánpótlás „rákfenéje” maga a szülő. Ez a vélemények másik véglete, de kellett ahhoz, hogy az álláspontok elkezdjenek egymáshoz közeledni, és kezdtek rájönni arra, hogy minden fél egymásra van utalva” – fejtette ki a háromgyerekes édesanya, míg Helm András az edzői oldalra tért rá.

„A kommunikáció hiányának következményét ugyanis a szülők mellett az edzők is érzik. Ezért volt a második vitatémánk a szülői viselkedés. Tükröt kell nekik tartani, és tisztázni az, hogy egy U7-es, U9-es tornán mit engedhet meg magának valaki, és mit nem. Átkiabálhat vajon az edzőnek, hogy „cserélj már”? Elképzelhető, hogy a szakember figyelmetlen volt, de pályafutásom során már megéltem azt, hogy egy teremtornán, stopperrel mérve minden gyerek ugyanannyi percet játszott, sorcserével. A nap végén odajött hozzám a szülő, hogy „holnap már ne is jöjjünk”? Ráadásul minden meccset megnyertünk. Nagyon sok hasonló esettel találkozunk, de általánosítani nem szabad: vannak nehéz szülők, vannak nehéz edzők. Fontos, hogy a szülőnek meg kell érteni azt, hogy ez nem róla szól, hanem a gyermekről, arról a kicsi lélekről, aki elindult azon az úton, hogy van egy vágya: labdarúgó legyen.”

Azt persze nehéz elfogadni a családnak, hogy igazán jó játékos csak nagyon kevés gyerekből lesz. Mindenki a szakmára mutogat, hogy »márpedig az én gyerekemet nem tanították meg futballozni«. De fontos azt a kérdést is feltenni, hogy miért akarjuk azt, hogy a gyerek sportoljon. Szerintem senki sem azért kezdi el, mert azt gondolja, hogy ebből később horribilis összegeket fog keresni, hanem egyszerűen csak azt szeretné, hogy a gyerek magából a maximumot hozza ki. Egy idő után viszont megjelennek azok a szülők, akik nagyon nyomják a gyereket, nagy terhet tesznek rá. Ezzel szemben elsősorban arra kellene törekedni, hogy a gyerek a saját optimumán tudjon haladni, és a megfelelő helyen legyen. Mert ha túllőjük a gyerek szintjét, nem tud fejlődni. Ha alábecsüljük, szintén nem.”

„A BUNKÓ FUTBALLISTA” – KÜZDELEM A SZTEREOTÍPIÁKKAL, ISKOLA- ÉS KLUBVÁLASZTÁS, NEHÉZSÉGEK

A Budai FC utánpótlásában is dolgozó edző arról is beszélt, hogy a gyerekek számára nehezítheti a sportolóvá, főképp a futballistává válást, hogy sok iskola a sportokat és kiváltképp a labdarúgást nem kifejezetten támogatja, és számos negatív sztereotípia is társul a futballhoz, amivel előbb-utóbb a gyerekek is szembetalálják magukat. A szóban forgó Facebook-csoportot egyelőre javarészt futballista gyerekek szülei alkotják, rajtuk kívül kézilabdázó, kosárlabdázó, vívó és lovagló gyerekek szülei vannak a tagok között kisebb számban.

„Mondok egy jellemző sztereotípiát: »a labdarúgók buták, nem tanult emberek«. Miközben magam lépten-nyomon azzal találkozom, hogy a szülőknek rendkívül fontos a tanulás, mert nem csak a sportra alapozzák a gyermek életét. Még akadémiai szinten is az szokott az első kérdés lenni, hogy a futball mellett milyen az oktatás. Az igazság az, hogy a sportoló gyerekek többsége nem rosszabb tanuló, mint a nagy átlag. Sőt, az elitakadémiákon jobb az aránya a jó tanuló gyerekeknek, mint országos átlagban. Mégis azt mondják az emberek, hogy »a bunkó futballista.«”

A negatív általánosítások másik csoportja – amiről szintén szó esett – pedig arra irányul, hogy az a pénz, amennyiből a labdarúgás működik, nincs arányban az eredményekkel. Miközben erről nem azok a gyerekek tehetnek, akik jelenleg az utánpótlásban pallérozódnak és szeretnének minél jobban futballozni, az általánosítások persze arról már nem szólnak, hogy a család és a gyerek részéről mennyi áldozatot, munkát kíván meg sok éven keresztül az, hogy valakiből végül profi labdarúgó váljék.

„Jó lenne, ha egy gyerek büszkén mondhatná, hogy ő focizik, és ne szégyellje azt se, hogyha ő nem topklubokhoz tartozik, hanem egy kisebb egyesületben játszik. Mindenki élsportot csinál a labdarúgásból, a legkisebb klub is. Nagyon nehéz egy olyan gyereknek, aki csak szeretetből focizik, mert imádja a magyar válogatottat, de nem ügyes. Alapvetően zongorázik a gyerek, de szeretne ott lenni heti két edzésen. Mi erre a válasz? »Fiam, ha nem vagy ott négy edzésen, nem jössz hétvégén«. Hiányoznak azok a klubok, akik felvállalják azt a profilt, hogy csak hobbiból futballoznak. De lenne rá igény” – mondta az edző, amihez az édesanya hozzátette, „ez már a szülők felelőssége is, hiszen sokszor ők akarják, hogy minél nagyobb klubban játsszon a gyerek, miközben számára, nyolc-kilenc évesen általában mindegy, hogy milyen színű mezt vesz fel. Semmi más nem kell neki, csakhogy kergethesse a labdát.”

TÖBB MINT KÉTEZER SPORTESZKÖZT GYŰJTÖTTEK – A SEGÍTŐKÉSZ, ADOMÁNYOZÓ SZÜLŐK

Érdekes kérdés még, hogy a társadalmi megítélés, az iskola- és klubválasztás mellett milyen további problémákkal fordulnak még egymáshoz a szülők a csoportban.

Megtudtuk, hogy a legtöbb hozzászólást egy bagatell sérülés kapta. Az egyik szülő kiírta, hogy a fiának sarokgyulladása van, a növekedési porc valószínűleg begyulladt, és folyamatosan visszaesik ebbe a sérülésbe. Azt gondolta, hogy valószínűleg egyedül van a problémával – a bejegyzésére csaknem száz komment érkezett, mert bár olykor késhegyre menő vitákra is képesek a gyermeküket féltő szülők, ellenben nagyon tudják egymást támogatni is, amikor valakinek segítségre van szüksége. De vajon mennyire számíthatnak a klubok segítségére?

„Megfordítanám ezt a dolgot. Mernek-e egyáltalán kérdezni a szülők? Ez szerintem nem labdarúgás-specifikus, sokkal inkább kulturális sajátosság. A klubok más, napi szintű problémákkal vannak elfoglalva, de az biztos, hogy a felvilágosításra van igény. Néhány egyesület már tartott szülői továbbképzéseket is, amelyeken akár szakmai kérdéseket is tisztázni tudtak” – reagált Helm. Az általa említett kezdeményezések közé tartozik például a korábban Nemzeti Sport Online-on is bemutatott, az UTE-nél és a Vidinél is működő Szülők Akadémiája program.

Jablko Judit a szülői összefogás kapcsán megemlítette egy olyan akciójukat is, mely során kinőtt focicipőket gyűjtöttek rászoruló gyerekek részére, több mint négyszáz pár cipőt és további hatvan doboz más adományt vittek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe: „Az az egy hét sírva nevetős volt, szabadidőnkben semmi mást nem csináltunk a családunkkal, csak dobozoltunk, méreteztünk, címkéztünk. Amikor megérkeztünk az egyik helyi iskolába, ott várt minket 150 gyerek, és elkezdtük kiosztani az adományokat. Több mint kétezer sporteszközt kaptak: póló, rövidnadrág, sportszár, labda, háló... Nagyon felemelő érzés volt.”

„HA A GYEREKEKNEK JOBB LESZ, A MAGYAR FUTBALL IS JOBB LESZ” – CÉL AZ ÉRDEKKÉPVISELET

A csoportnak nagyjából a háromnegyedét fővárosi családok alkotják, de az eddigi, budapesti programokra egymással összefogva, együtt autózva érkeztek sokan vidékről, így Békéscsabáról, Nyíregyházáról, Pécsről, Sopronból, Szegedről, Nyíregyházáról és Zalaegerszegről is.

Ez azért is érdekes, mert a legutóbbi előadássorozatnak este tizenegyre lett vége, és azután hazajutni, mondjuk, a fővárosból Békéscsabára... De ez is igazolja, hogy a gyerekeikért tenni akaró szülők számára nincs lehetetlen. Jablko Judit arról is beszélt, egyfajta érdekképviselet kialakításán gondolkodnak a Magyar Labdarúgó-szövetség berkein belül, jelenleg ugyanis nincs kapcsolatuk a szövetséggel. Tisztában vannak azzal, közös az érdek: a magyar futball is jobb lesz akkor, ha a gyerekeknek jobb lesz. Az edző, a sportvezető, a menedzser és a szülő ugyanúgy fontos szerepet játszik ebben a fejlődésben, az MLSZ pedig az utánpótlássportot támogatja: felépített egy struktúrát, megadta a hátteret, vannak jó programjai.

„Érdekképviseletet szeretnénk kialakítani, de nem a szülők érdekeit nézzük, hanem a gyermekvédelmet tartjuk minden esetben szem előtt. Ezért fogunk küzdeni. A csoporton belül van olyan szülő, aki elismerte és a közös blogunkban részletesen le is írta, hogy ő maga is egy fejlődési, úgy fogalmazott, hogy evolúciós folyamaton ment keresztül a pálya szélén, folyamatosan alakult a gondolkodása, gyarapodtak az ismeretei, mire az ötéves fiából NB I-es labdarúgó lett. ”

Az anyuka érintőlegesen azokról a javaslataikról, illetve a problémákról is szót ejtett, melyek visszatérő témát jelentenek a csoportban, és melyekről adott esetben az MLSZ-szel is szívesen egyeztetnének:

„Volt egy nagyon jó bejegyzés, amikor a szülő kiírta, hogy az idegenbeli meccsek alkalmával évek óta négykor kelnek szombatonként, hajnali ötkor felteszik a gyereket a buszra, majd késő este látják viszont. Elképesztő mennyiségű visszajelzés érkezett rá, mert rájöttek a szülők, rajtuk kívül még több ezer család él így. A másik gyakran szóba kerülő probléma, hogy itt Magyarországon van egy húszas keret, és a padról maximum kettő-három gyereket cserélnek be. A többiek utaznak a csapattal és ülnek a kispadon, akár egy-másfél évig. Ez nagy probléma. Ha van egy olyan klub, amelyik fel tud ajánlani egy életpályamodellt a gyereknek, akkor a szülőnek százszázalékosan együtt kell működnie, az elejétől kezdve, és nem fél év múlva kiszállni, mert türelmetlen és inkább végighaknizza a gyerekével az összes klubot. A középutat kell megtalálni. Ismerni kell annyira a gyereket, hogy másodikra-harmadikra megtalálják a nekik megfelelő helyet. Lehet, hogy ez a másodosztályban vagy a harmadosztályban lesz. És az is fontos, hogy nem klubot választunk, hanem edzőt. Ugyanúgy, ahogy a kicsi gyerekemnek nemcsak iskolát választok, hanem tanár nénit, tanár bácsit. De a szülők is csak hallomásból tájékozódnak az edzőkről.

Az az általános, hogy a szülőkkel nem beszélnek az egyesületek, nincs kommunikáció, ezért bizalom sem alakul ki. A szülők döntő többségének ez kívülről úgy tűnik, hogy csak bábuk, eszközök vagyunk egy rendszerben, ahol gyerekeket tehetünk tönkre. Mert nincs benne érzelem, senki nem hallgatja meg a másikat. Közben pedig öt hónapja beszélgetünk a csoportban, és odáig jutottunk, sokkal több a közös bennünk, mint ami szétválaszt minket”

Az előadó menedzserek: Hrutka János, Esterházy Mátyás, Bárdos Balázs, Forrás Zoltán (balról jobbra)

Helm András ehhez összefoglalóként annyit tett még hozzá, hogy a szülői csoport nem szakma, de ők azok, akik a legtöbbet vannak a legnagyobb értékkel, a gyermekkel. Ezért erős véleményformáló csoportot alkotnak, de nem abban az értelemben, hogy beleszólnak az edzésmunkába. Viszont sokkal jobban rálátnak a gyerekre, és olyan dolgokat vesznek észre, amilyenekre az MLSZ-ben dolgozó döntéshozók nem gondolnak.

„Fontos visszajelzéseket adhatnak például a versenyeztetési rendszerről, vagy arról, hogy miért hagyják abba a gyerekek idő előtt a focit. Az érdekvédelem jó szó, de inkább olyan szempontból, hogy összehangolt javaslatokat tudjanak tenni.”

Az anyuka pedig így fogalmazta meg a legfontosabb célt: „Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerek felnőttként úgy tekinthessen vissza, »ez volt életem egyik legjobb időszaka, sokat tanultam belőle, és a hétköznapokban is könnyebben boldogulok, mert tizenkét-tizenhárom évig futballoztam. Tudok csapatban gondolkodni, tudom kezelni a kudarcot, a sikert. Elégedett vagyok azzal, amit a futballnak köszönhetően elértem.« ”

Napi rutin – egy bejegyzés az USSz oldaláról

SZEMLÉLETVÁLTÁS-SOROZAT

Ha környezetében Ön is lát hasonló, újszerű kezdeményezést, amely példaértékű lehet a magyar labdarúgásban, új szemléletet képvisel, akkor írjon nekünk az [email protected] címre „szemléletváltás” tárgymegjelöléssel.