MK: egy kupameccstől eltiltották a 61 másodperc alatt kiállított Leandrót

Vágólapra másolva!
2019.12.06. 08:19
A hétközi Magyar Kupa-forduló után ülésezett az MLSZ fegyelmi bizottsága, amely egy MK-meccstől eltiltotta a Békéscsaba ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen a Ferencvárosból 61 másodperc alatt piros lapot kapó Leandrót – amelyet a korábbi válogatott játékos nagy valószínűséggel soha nem fog letölteni, mert már korábban bejelentette visszavonulását.

A fegyelmi bizottság ülésén az alábbi határozatokat hozta.

„Heffler Norbert (Gyirmót FC Győr), mert amikor a labda nem volt játékban, megrúgta ellenfelét 2, Leandro M.P. De Almeida (FTC) 1, Vaskeba Vasil (ETO), mert amikor a labda nem volt játékban, megütötte ellenfelét 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Kemenes Szabolcs vezetőedző (III. kerületi TVE) mert két sárga lapos figyelmeztetés után kiállították, majd a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a Békéscsaba–FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Békéscsabát szurkolóinak rendzavarásaiért (obszcén kifejezések bekiabálása, játéktérre történt bemenetele) és rasszista megnyilvánulásáért („huhogás”) 200 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”

További határozatok itt.
Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Erőben egyértelműen az Újpest fölé nőttünk

Labdarúgó NB I
2025.03.10. 09:02

A fél NB I-es mezőny pénzbüntetést kapott az MLSZ-től

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 09:13

Négy napon belül két Fradi–Újpest – NB I-es és MK-program

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 09:45

„Tóth Alex már most a Fradi egyik legjobbja – igazi vezér lehet”

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:29

MK: Ferencváros–Újpest derbi jön a negyeddöntőben, a címvédő Paksra a Kisvárda vár

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:55

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Sorsdöntő napok előtt az FTC: az ETO ellen a két hazai trófea a tét

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 06:50
Ezek is érdekelhetik