Újpest: Berta Csaba elismerte, Zalaegerszegen játszhatnak

Vágólapra másolva!
2020.02.25. 08:41
null
A ZTE Aréna fogadhatja be a lilákat (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Újpest FC az NB I-ben soron következő hazai meccsein Zalaegerszegen fogadhatja a Puskás Akadémiát és a Paksot – erről Berta Csaba ügyvezető nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.


Szombat délután még úgy volt, az Újpest Kaposváron játssza a következő két hazai bajnokiját. Néhány órával később azonban már sejteni lehetett, cseppet sem biztos, hogy ez a forgatókönyv valósul meg. Mivel az MLSZ versenybizottsága nem engedélyezi az Újpestnek, hogy a Szusza Ferenc Stadionban rendezze a mérkőzéseit (amíg a kivitelező nem hozza helyre a balesetveszélyes gyepszőnyeget), a klub irányítóinak másik „hazai” pálya után kellett nézniük. Talán mondanunk sem kell, nagyjából az összes szóba jöhető megoldást végigvették, majd szombaton megegyeztek a Rákóczi vezetőivel, hogy február 29-én a Puskás Akadémiát, majd március 14-én a Paksot is Kaposváron fogadják. Nem sokkal később az Újpest Novothny Soma góljával 1–0-ra legyőzte a Rákóczit, és Nebojsa Vignjevics vezetőedző, valamint Litauszki Róbert csapatkapitány is megjegyezte: a gyepszőnyeg ott sincs jó állapotban, ilyen rossz talajú pályán nem könnyű megvalósítani a taktikát.

„Szombaton szóban megegyeztünk a kaposvári vezetőkkel arról, hogy a következő két hazai mérkőzésünket náluk játsszuk le, a Rákóczi elleni bajnoki után azonban a szakmai stábunk kérte, a rossz talaj miatt próbáljunk más megoldást találni – árulta el az újpestiek ügyvezető igazgatója, Berta Csaba. – Hogy miként jutottunk el egyáltalán Kaposvárig? Természetesen jó néhány helyszínnel próbálkoztunk, de különböző okok miatt több is kiesett. Néhány NB II-es stadion azért nem jöhetett szóba, mert élvonalbeli mérkőzés megrendezésére alkalmatlan, arról nem is beszélve, hogy március tizennegyedikén a teljes NB II-es fordulót szombaton játsszák le. Aztán volt olyan stadion, amelynek üzemeltetői kerek perec elutasítottak bennünket, a diósgyőri stadionban rendezvényt tartanak, így Kaposvár és Zalaegerszeg maradt. Keressük a megoldást, kedden minden bizonnyal kiderül, hol leszünk otthon.”

És bár hétfő este még nem volt hivatalos, a Nemzeti Sport úgy tudja, a ZTE FC stadionja jelenti az átmeneti megoldást, kedden jelenthetik be a döntést, azok után, hogy a klubok aláírják a szükséges szerződéseket.

 

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik