Détári Lajos: Nehogy már a futballisták keresete legyen ismét a fő téma

– Hogyan viseli a jelenlegi nehéz helyzetet?
– A körülményekhez képest jól – mondta lapunknak Détári Lajos, a 61-szeres válogatott korábbi labdarúgó, hétszeres világválogatott irányító. – Köszönöm jól vagyok, és ami a legfontosabb, a családomban is mindenki egészséges. Siránkozni nem szeretnék, senkinek sem könnyű ezekben a hetekben.

– A futballal mi a helyzet?
– Figyelem, követem, de a profi futball már nem érdekel annyira.

– Miért nem?
– Túl sok minden zavar benne, s ha most elkezdeném sorolni, melyek ezek, holnap reggelig nem tennénk le a telefont. Egyébként is, a jelenlegi egészségügyi helyzetben a labdarúgás az utolsó részletek egyike. Folytatódik-e a bajnokság, hogyan avatnak így bajnokot? Őszintén: kit érdekel ez most?! Előbb az kell, hogy a lehető legtöbb ember megússza a járványt, aztán induljon be újra a gazdaság. Az emberek ismét dolgozhassanak, induljon el a termelés, legyen mit magukra költeniük, a labdarúgás ezekben a hetekben sokadrangú. S ha már beszélünk, mondok még valamit, hogy ismét legyen miért szidni Détári Lajost. Ha már nyilatkozom, csináljunk valami „balhét” is.

– Hallgatom!
– Felháborítónak tartom, hogy most mindenki azzal foglalkozik, hány százalékkal csökkentsék a labdarúgók fizetését. Miért csak a labdarúgókét? Miért ezen csámcsog most mindenki? Van sok vagyonos vagy jól kereső ember az országban, nem csak a futballsták, ők miért nem állnak a sarkukra? Adományozzanak lélegeztetőgépeket, kórházi felszereléseket, akár egész mobilkórházat. Nehogy már a focisták keresete legyen ismét a fő téma. Ezerszer elmondtam, és ezt a hétköznapi embereknek is meg kellene érteniük, egyetlen labdarúgó főnöke mellett sem állt senki gépfegyverrel, amikor szerződést kínáltak a játékosoknak. Ki az, aki visszautasítaná a helyükben a jó ajánlatot?

– Jól értem, hogy nem ért egyet a bérek csökkentésével?
– Inkább azzal nem, hogy a ligában mindenkiét azonos százalékkal csökkentsék. Ne hasonlítsuk már össze a különböző csapatok futballistáit a jövedelmük alapján! Nem mindegy, hogy valaki ötszázezer vagy ötmillió forintot keres, és abból vonjuk le a harminc százalékot. Arról nem is beszélve, hogy ezek a tárgyalások véleményem szerint kizárólag a labdarúgóra és klubjára tartozik, és minden játékosnál differenciálva kell csökkenteni a béreket. Arról bezzeg most kevesebb szó esik, hogy melyik sportoló hogyan segít a koronavírus-járvány idején.

– Összefog ilyenkor a sportolói társadalom?
– A sportolók mindig is ilyenek voltak. Akárhol futballoztam a világban, Németországban, Görögországban vagy éppen Olaszországban, a nehéz helyzetekben rendre a sportolók nyújtottak elsőként segítő kezet. Utánuk jöttek a zenészek, színészek, mindenki a saját zsebébe nyúlt. Van, aki milliókkal segíthet, más egy mezt ajánl fel, mindenki a saját pénztárcájához mérten, de az ügy élére áll. Örömmel látom, hogy most is így van ez. Szalai Ádám, Lang Ádám, Juhász Roland, és a neveket hosszasan sorolhatnám.

– Annak idején Észak-Olaszországban futballozott, s most ott súlyos a helyzet. Beszélt valakivel az ottani barátai közül?
– Természetesen. A mai napig vannak ismerőseim, akikkel tartom a kapcsolatot, nagyon sajnálom, ami most náluk zajlik. Remélem, nálunk nem durvul el ennyire a helyzet. Az olaszok esetében figyelembe kell venni a mediterrán emberek szokásait, őket sokkal nehezebb kezelni, mint bennünket, magyarokat. Ott vannak a spanyolok is, náluk nőnapkor, március elején még százezrek tüntettek közösen az utcán, nem lehetett véletlen, hogy gyorsabban terjed a kór. A németek is sokkal fegyelmezettebbek, felkészültebben várták a járványt, mindez látható is a fertőzöttek egészségügyi állapotán. A Bundesliga csapatoknál is kezd visszatérni az élet az edzőközpontokba, alighanem azért teszik, mert a vezetők már sejtik, előbb-utóbb ismét minden rendben lesz, a gazdaság is újraindul.

– Bizakodó a jövőt illetően?
– Nagyon! Rendkívül optimista vagyok. Abban reménykedem, hogy május végére visszatérhet az élet az utcákra, a futballpályákra. Elég nagy az ismeretségi köröm, örömmel mondhatom, egyetlen családtagom, barátom, ismerősöm, haverom sem kapta még el a koronavírust. Pedig higgye el, tényleg sok embert ismerek.

– A vállalkozását nem érintette a mostani recesszió?
– A legérzékenyebben a februárban beinduló focisulim szüneteltetése érintett. Alighogy nekivágtunk a munkának, máris szünetet vagyunk kénytelenek tartani. Pedig a gyerekek hihetetlen lelkesek, a legkisebb csoportba öt-, a legnagyobba tizenhárom évesek járnak. Csak nehogy az legyen, néhányuk alig múlt egy méter, amikor megállt az élet a sportpályán, és száznegyven centis lesz, mire újra közös edzéseket tarthatunk. A jövő ezeké a gyerekeké. És örömmel mondhatom, igenis vannak tehetségeink!