Honvéd: Dajka László visszatér Kispestre – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 13:52
null
Dajka László (balra) visszatér Kispestre (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Dajka László visszatér Kispestre: a Kisvárdától érkező szakember az NB I-es csapat szakmai stábjának tagja lesz.

A honvedfc.hu beszámolója szerint a 61 éves Dajka László játékosként 231 meccsen szerepelt és öt bajnoki címet szerzett piros-fekete színekben, most pedig edzőként csatlakozik a Honvéd NB I-es csapatának szakmai stábjához.

„Nagyon boldogok vagyunk, mivel Laci személyében, nyugodtan mondhatom, a Honvéd egyik ikonja tért haza. A következő időszakban Pisont István munkáját segíti majd az edzői stáb tagjaként ebben a nem mindennapi helyzetben. A rutinjára, a tapasztalatára és a karakterére nagyon számítunk, de nemcsak a szezon befejezéséig, hanem utána is, reméljük, még hosszú ideig marad a Honvéd kötelékében – mondta a klubhonlapnak Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója, aki a bajnokság folytatására is kitért. – Úgy készülünk, hogy május végén folytatódik a bajnokság. Nem mondhatjuk, hogy ideális a helyzet, de senkinek sem az, így azon vagyunk, hogy minél jobban felkészüljünk a hátralévő nyolc fordulóra, amire úgy tekintünk, mint egy extrém rövid, új bajnokságra, ahol jól szeretnénk szerepelni. Emellett ott van a Magyar Kupa is, ahol mindenképpen be kell jutnunk a döntőbe, és utána természetesen szeretnénk elhódítani a serleget, még ha nehéz és furcsa is lesz mindezt a szurkolóink nélkül véghez vinni.”

Dajka László legutóbb a szintén NB I-es Kisvárdánál dolgozott szakmai igazgatóként, valamint vezetőedzőként. A kispesti klubhonlap beszámolója szerint 2021. június 30-ig érvényes szerződést írt alá a Honvédnál.

„Úgy tűnik, most jött el az ideje, hogy a Honvédnál vállaljak szerepet, így rendezte az élet– kezdte Dajka László. Bár nem én irányítom a dolgokat, de bíztam benne, hogy nem kell úgy befejeznem az edzői pályafutásomat, hogy nem fordulok meg a volt csapatomnál mint edző, és nem próbálok meg segíteni a Honvédnak. Ennek jött el most az ideje. A múlttal csak annyit szoktam foglalkozni, hogy tanuljak belőle, azonban sokkal inkább a jelen és a jövő foglalkoztat. Jelenleg az, hogy miként segítsem a tudásommal Pisont Istvánt és a szakmai stábot, valamint a Honvédot abban, hogy jó eredményeket érjünk el.”

Mint ismert, március közepén a Honvéd és Giuseppe Sannino vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott, munkáját pedig ideiglenesen Pisont István vette át. A Nemzeti Sport korábban úgy értesült, hogy a szerb élvonalbeli bajnokságban a Topolyával remekül szereplő Szabó Zoltán is esélyes lehet arra, hogy átvegye a kispesti futballcsapat irányítását.

Legfrissebb hírek

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A listavezetőnek a Soroksár sem jelentett gondot

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:51

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

Kézilabda
2025.03.13. 19:24

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18

Női kézi NB I: műtétje után hazatér a Kisvárda japán légiósa

Kézilabda
2025.03.11. 11:59

Pintér Attila vitatta a játékvezető ítéleteit; Révész Attila „hangzatos” nyilatkozatát is szóba hozta

Labdarúgó NB II
2025.03.11. 08:18

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57
Ezek is érdekelhetik