FTC: Bölönivel tárgyalnak, közel a megegyezés – sajtóhír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 00:01
null
Bölöni László első alkalommal vállalhat edzői munkát Magyarországon (Fotó: AFP)
A gsp.ro exkluzív információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapata előrehaladott tárgyalásokat folytat Bölöni Lászlóval, aki Szerhij Rebrovot válthatja a kispadon.

 

A portál úgy értesült, a belga élvonalbeli Royal Antwerptől három év után távozó Bölöni szinte mindenben megegyezett a Ferencvárossal, és a napokban érkezik Budapestre. A Nemzeti Sport megkereste a magyar szakembert az ügyben, ám egyelőre nem sikerült elérni.

Bölöni lehetséges érkezése megerősítheti a korábbi török sajtóhírt, mely szerint Szerhij Rebrov megegyezett a 28-szoros bajnok Fenerbahcéval, hogy a nyártól átveszi a csapat irányítását. A török oldal szerint az ukrán szakember már közölte is a szándékát jelenlegi klubjával, a Ferencvárossal, melyhez egyébként hároméves szerződés köti. Azt is hozzáteszik, hogy az edzőt képviselő Varga Sándor menedzser megerősítette, hogy kapcsolatban állnak a török klub elnökével, Ali Koccsal.

„Van érdeklődés, minden ajánlatot meghallgatunk, de szó sincs arról, hogy bárkivel is megegyeztünk volna. Szerhij Rebrov jól érzi magát a Ferencvárosnál, nem tervezi, hogy elhagyja a klubot” – ezt már a Nemzeti Sportnak nyilatkozta Varga Sándor a keddi, török sajtóhírek kapcsán.

A hírre Rebrov is reagált később, az ukrán szakember a zöld-fehérek Paks elleni bajnokija előtt az M4 Sportnak adott válaszában határozottan cáfolta, hogy a következő idényben ő irányítja a Fenerbahcét.

„Abszolút nem igaz” – felelt az újságírói kérdésre Szerhij Rebrov.

Az ügyben a Ferencváros helyreigazításra kérte a Nemzeti Sport Online-t – ezt ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB I
19 órája

„A tükör előtt könnyebben ment” – Andrea Lekics érzelmes videóban búcsúzott a kézilabdától

Kézilabda
2025.04.18. 11:17

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
2025.04.17. 15:10

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 06:41

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40
Ezek is érdekelhetik