Futsal NB I: az FTC megszerezte idénybeli második győzelmét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.29. 20:35
null
Rutinos kapusa, Tóth Gyula bravúrjaira is szüksége volt az FTC-nek (Fotó: fradi.hu)
Az FTC-Fisher Klíma nagy csatában bravúros győzelmet ért el a tartalékos Balaton Bútor FC Veszprém otthonában a futsal NB I 12. fordulójában, ezzel megszerezte idénybeli második sikerét. A házigazda zsinórban a harmadik meccsét bukta el saját pályáján.

 

A találkozón az előzetesen jóval esélyesebbnek vélt Veszprém szerzett vezetést, ám a második félidő elején a Ferencváros fordítani tudott. Hosszú 25. percben született góljának viszont nem örülhettek sokáig a vendégek, ugyanis a Veszprém a középkezdés után azon melegében egyenlített (2–2).

A végén viszont így is a zöld-fehérek nevethettek, a 29. percben Tatai öngólt vétett, a 34. percben pedig Bognár egy jól helyezett lövéssel kétgólosra növelte a vendégelőnyt. Öt a négy elleni játékban, négy másodperccel a vége előtt még szépített ugyan a házigazda, de a három pont sorsát ez már nem befolyásolta (3–4).

A Kis János érkezését szakmai igazgatóként a héten bejelentő FTC jobb helyzetkihasználásával legyűrte a dobogóesélyes Veszprémet. Fehér Zsolt csapata zsinórban a harmadik hazai találkozóján kapott ki, a Kecskemét és a Berettyóujfalú után az utolsó előtti helyen álló zöld-fehérekkel sem bírt el.

Győzelmével az FTC pontszámban beérte a fővárosi rivális Újpest RFC-220 Voltot, ám a lila-fehérek jobb gólkülönbségükkel egyelőre elkerülik a kiesőzónát.

FUTSAL NB I
12. FORDULÓ
Veszprém–Ferencváros 3–4
(Fridrich 5., Pál 25., Bornemisza 40., ill. Büki 22., Hosszú 25., Tata 29. – öngól, Bognár 34.)
Korábban
DEAC–Haladás 2–6 (Szabó L. M. 25., Rácz 33., ill. Dróth 6., Sipos 10., Vidák 11., Soares de Melo 12., Kovács M. 25., Vas Á. 36.)
Újpest–Kecskemét 2–3 (Lucas 22., Camara 35., ill. Gavrilovics 23., Alves do Nascimento 37. – öngól, Simics 40.)

Hétfő
19.20:
Aramis–Nyírgyulaj
Elhalasztva
Dunaferr–MVFC Berettyóújfalu

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Otthon kapott ki a Nyíregyháza, 13 gólos meccset nyert meg Újpesten a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 22:31

Futsal NB I: Szombathelyen ütötte ki a Veszprém a címvédő Haladást a rájátszás nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 21:11

Elhagyhatta a kórházat és már haza is utazott a Veszprém BL-meccsén összeeső dán játékvezető – kollégájával együtt felidézték a drámai pillanatokat

Kézilabda
2025.02.21. 10:40

Jövő csütörtökön kezdődik a rájátszás a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 16:49

Futsal Magyar Kupa: elkészült a berettyóújfalui négyes döntő sorsolása

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 14:29

Futsal NB I: tízgólos meccsen vívta ki a felsőházi szereplést az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 22:21
Ezek is érdekelhetik